Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1944 / 3. szám - A kúria váltójogi gyakorlata az utolsó három évben(Folytatás.) 2. [r.]
173 tóba a meg nem engedett mérvű kamatokat inkorporálni nem lehet. Az 5610/1931. M. E. számú rendelet 6. §-a szerint az adós a tőke törlesztésébe tudhatja be azt az összeget, amelyet kamat vagy azzal egy tekintet alá eső szolgáltatás címén a bírói úton érvényesíthető legmagasabb kamaton felül teljesített. Minthogy az alperesek nem bejegyzett kereskedők, a kereseti követelés nem minősül a kamatkorlátozások alól kivett váltókövetelésnek és így az alperesek jogszerűen igényelhetik a bírói úton megítélhető legmagasabb kamaton felül teljesített fizetéseiknek a tőke törlesztésére való betudását (Bp. It. 4008/40.). V. T. 93. §. Lényeges kellékek kitöltése. Alperes a kereseti váltót annak a tartozásának biztosítására adta, mellyel férje felperesnek okiratban foglalt megállapodása szerint adósa maradt s amelyért az alperes a megállapodásban körülírt módozatok mellett és terjedelemben készfizetői kezességet vállalt. Azzal, hogy az alperes ezt a kötelezettséget a megállapodás tartamára történt kifejezett utalással, az abban ,,körülírt módozatok mellett és terjedelemben" vállalta, meghatároztatott a részéről vállalt kötelezettségnek nemcsak terjedelme, hanem annak lejárata is. Az alperes által adott kitöltetlen váltót ezek szerint a felperes csak a nyilatkozatban meghatározott korlátok között és a lejárat tekintetében is ezeknek megfelelően tölthette ki, tehát ha a szerződő felek az okiratban foglalt és a váltó alapjául szolgáló kötelezettség lejáratát az egyenes adóssal szemben 1935. évi augusztus hó 1. napjában állapították meg, ez a lejárat az alperest kezesi nyilatkozata szerint ránézve is irányadó volt. Ilyen a megállapodástól eltérő lejárat kitöltésére a hitelező nem nyert jogot azzal, hogy az említett okiratban felhatalmazást kapott arra, hogy a válót tetszése szerint az összes lényeges és nem lényeges kellékekkel és telephellyel ellátva forgalomba hozhassa. A kitöltésre vonatkozó ennek a felhatalmazásnak ugyanis csak az az értelme, hogy bár a váltóbirtokos jogosult arra, hogy a váltót a lényeges kellékekkel ellássa és ekként bocsássa forgalomba, de a felek egymás között való viszonyában a kitöltésre vonatkozó ez a jogosultság csak a megállapodás keretében gyakorolható. Nem helytálló a felperesnek az az érvelése sem, hogy a váltó eredeti lejárata a felperes és az egyenes adós között utóbb meghosszabbíttatott oly módon, hogy az adósságnak havi részletekben való törlesztése 1936. évi augusztus 1-ével vette kezdetét és hogy ez a meghosszabbítás kihat az alperesre, mint kezesre is. Ennek a megállapodásnak létesítésében ugyanis az alperes részt nem vett, tehát az abban résztvevő felek az ő váltókötelezettségét reá nézve kötelező hatállyal nem módosíthatták. A váltó alapjául szolgáló köztörvényi tartozás lejáratának az egyenes adóssal szemben történt meghosszabbítása ehhez képest az alperes váltójogi kötelezettségének eredeti lejáratára kihatással nem lehet, eszerint pedig az alperes váltójogi kötelezettségének elévülése 1938. augusztus hó 1-én, vagyis még a kereset beadása előtt beállott (C. 1390/40.).