Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 3. szám - A munkaviszony(Szolgálati viszony személyjogi jellegéről szóló német elmélet.)

163 önmagában hordja. Tehát önálló jogi alapokon fejlődik, és ezért több, mint egy szerződéses jogviszony, amely csak akaratmegegyezésen alapul, csak bizonyos teljesítményekre van irányozva, és a személyiséget nem ragadja meg közvetlenül. Ilyen jogviszony a munkaviszony is, mert munkaközösségen alapul, amely a személyiséget teljesen vagy legalább is nagymértékben leköti. Ez elvileg' egyformán érvényes a vállalkozóra és a munkásra egyaránt, csak a munkafeladat és a munkafelelősség különbözőképpen vannak megosztva. A személyjog szemszögéből a munkaviszony közelebb áll a családjogi viszonyokhoz, mint a vagyonjogiakhoz. Bár vannak vagyonjogi hatásai, de jellegzetességét nem ezek adják, hanem a munkaközösség alkotóereje. Az üzemi közösségen belül a munkaviszony tagsági viszonyt jelent. Az üzemi rend belefolyik a munkaviszonyba, s így nem egymás mellett állanak, hanem egymástól el nem választható szerves egységgé olvadnak össze. Ennek a munkaviszonynak, mint személyjogi tagsági viszonynak az üzemi közösség kebelében, logikusan átgondolt konkrét tartalma van. Már említettem, hogy az üzemi közösség alapelvei (a közösség, a vezetés, a becsület, a hűség és a teljesítmény) a munkaviszonynak is lényegét alkotják. Ne gondoljuk, hogy ezek csak propaganda szólamok. Teljesen következetesen érvényesülnek a munkajogban éppúgy, mint a német jogrend bármely más területén is. Ezek az elvek jelentik ugyanis a nemzetiszocializmus alapvető elgondolásait a németség új életrendjéről. A munkaviszony alaptartalmára vonatkozólag megállapítja Siebert, hogy azt a kölcsönös hűség képezi, mégpedig nem úgy, mint valamely jogi részkötelezettség a többi (munkábaállási, bérfizetési stb.) kötelezettség mellett, hanem átfogó alapkötelességként, amelyből minden további kötelesség fakad. Ez a hűség elsősorban nem is az egyes üzleti közösségek tagjai közt fennálló kötelezettség, és nem merül ki az üzemi közösségi viszonyban, hanem azon keresztül a népközösségnek szól. Munkás és vállalkozó egyaránt a nép munkamegbízottai. A népközöségen belül végzett mindenféle munkának közös célja van: a népközösség java. Ebből a felfogásból fakad a . munkaviszony sajátos étosza. A vállalkozó a vezéri elv alapján teljes felelősséggel és a felsőbbrendű normák figyelembevétele mellett teljesen saját belátása szerint vezeti az üzemet és irányítja a munkát. A munkások feltétlen hűséggel tartoznak iránta, de őt is köti a hűség parancsa, sőt a hűségkötelem az ő oldalán szétágazik: hűség és gondoskodási kötelezettséggé. Ennek az alaptartalomnak kimerítő szabályozása lehetetlen, mert az élet alakulása szerint számtalan jogi következménye lehet. Siebert a belőle folyó főbb kötelességekként a következőket jelöli meg: a munkás oldalán: munkakötelesség, idesorozva a kötelességet, hogy adott esetben az elvállaltnál több vagy más munkát is teljesítsen, továbbá az engedelmesség kötelessége, az üzemi titok tiszteletben tartása, versenytilalom a munkaviszony fennállása alatt és után. A vállalkozó részéről: gondoskodási, foglalkoztatási és bérfize-