Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 3. szám - A munkaviszony(Szolgálati viszony személyjogi jellegéről szóló német elmélet.)

162 magánjogi oldalának megújhodása is. Az új törvény és a régi elmé­let közti szakadék nyilvánvaló volt. Ennek logikus következményeit, figyelemmel a gazdasági és társadalmi élet átalakulására is, Wolf­gang Siebert, fiatal kiéli professzor vonta le. Siebert 1935-ben adta ki könyvét a munkaviszonyról (Das Arbeitsverháltnis in der Ordnung der nationalen Arbeit), amely kétségtelenül új korszakot vezetett be a jogi gondolkozásba. Az üzemi közösségnek az egész munkaviszonyt átható gondolatából in­dul ki, s következtetései röviden a következőek: A nemzeti szocialista munkaalkotmány alapja az üzemi közösség, amely értelmét és méltóságát a népközösségtől nyeri ugyan, de e mellett önálló és életteljes konkrét berendezkedés is. Az üzemi közös­ségnek saját belső törvényei vannak, amelyek részben a nemzeti munka rendjéről szóló törvényben öltöttek jogi formát. Tehát jogi értelemben véve is ,,közösség'". De nem az egyes munkaszerződések összege, nem is jogi személy, sem vagyonjogi közösség, hanem a népi életrend önálló, jogilag is elismert szervezete, amely „eausa"­ját önmagában hordva, lényegéből fejti ki törvényeit, akár a házas­sági közösség. A munkaviszony tehát, mint az üzemben foglalkozta­tottak jogviszonya, szükségkép szerves összefüggésben van az üzemi közösséggel. Ezért kell érvényesülnie benne a nemzeti munkarend valamennyi alapvető elvének: a közösség, a vezetés, a becsület, a hűség és a teljesítmény elveinek. Tekintve, hogy ezek az elvek mint­egy az üzemi közösség közvetítésével jutnak a munkaviszonyba, a munkaviszony, ha nemis azonos az üzemi közösséggel, de azzal lénye­gében egyenlő. Tehát közvetlenül alkalmazhatók rá a nemzeti munka­rend-törvény rendelkezései is. Mindebből az következik, hogy ez a munkaviszony, mint az üzemben dolgozó munkás valamennyi jogi kapcsolatának magábanfoglalója, egységes jogviszony. Mivel konkrét életrendet testesít meg, nem szakítható szét közjogi és magánjogi szférára, hanem lényegének megfelelő helyet követel a jogrendszer­ben. Ezért nem tekinthető sem a szolgálati szerződés merő teljesü­lésbe menetelének, sem valamely pusztán tényleges üzemheztarto­zási viszonynak, hanem tényállásnak, amely egy új jogviszony háttere. Figyelemmel arra, hogy a munka nemzeti szocialista felfogás szerint a személyiség kifejtése a közösség érdekében, hogy munka és személyiség egymástól elválaszthatatlanok, s hogy e szerint a mun­kás a munkaviszony létrehozásánál nem munkája (mint a kötelem tárgya) tekintetében köt szerződést, hanem önmagát állítja a vál­lalkozó szolgálatába, Siebert ezt a jogviszonyt személyjogi jellegű­nek mondja. Személyjogi jellegűnek pedig általában az olyan jog­viszonyokat nevezi, amelyek a vagyonjogi viszonyokkal ellentétben valamely személyek közt különösen intenzív és totális módon meg­alapozott konkrét közösségi viszonyon nyugszanak és ezeket egész személyiségükben ragadják meg. Vagyis itt olyan közösségre lépnek az egyének valamely közös népi feladat szolgálatában, amely, mint újonnan létrehozott szerves egység, a maga rendjét alapvonásaiban

Next

/
Thumbnails
Contents