Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 10. szám - A Beveridge-terv alapvető tételei

613 óta) jövedelemhatárig terjed ki (1942-ig évi £ 250 volt a jövedelemhatár). A biztosítás ezen ágában járulékfizetési rendszer nincs. Az üzemi baleset kockázatát és az alkalmazott kártalanításának terhét — még akkor is, ha a baleset az alkalmazott gondatlansága következtében állott elő — minden egyes munkaadó maga viseli. Ennélfogva az üzemi baleset folytán munkaképtelenné vált alkalmazott kártérítést közvetlenül a saját munkaadójától igényelhet. A munkaadó a kártalanításit rokkantság esetében járadék, halál esetében pedig az özvegynek kifizetett egyszeri kártalanítás formájában viseli. E rendszer hátránya, hogy az üzemi baleseti kártalanítás fedezete biztosítva nincs, mert bár a munkaadó a kockázatot díjfizetés ellenében biztosító magánvállalatra háríthatja, de ez nem kötelező, viszont a biztosító magánvállalatokhoz befolyó baleseti díjak 45%-át az egyéni haszonra spekuláló magán vállalat ok túlméretezett adminisztrációs költségei emésztik fel. 2. A betegség és munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítást az 1911. évi országos egészségbiztosítási törvény teremti meg. A betegségi és munkanélküliségi biztosítás kötelezően kiterjed a 16—70 év közötti fizikai és szellemi munkavállalókra. Ez utóbbiakra csak akkor, ha évi jövedelmük meghatározóit jövedelemhatárt (eredetileg £ 160, 1919-től £ 250, 1942 óta £*420) meg nem halad. A mezőgazdasági munkások biztosítása 1936 óta áll fenn. A kötelező biztosítás fedezetét részint a kötelező járulékfizetésből, részint állami hozzájárulásból (közadókból) teremtik elő. Űgy a munkanélküli, mint a betegség folytán munkaképtelen biztosított járadékot élvez, de csak 26 héten át és csak akkor, ha rászorultságát igazolja. A 26. hét után a böteg csak fél járadékban, a munkanélküli pedig községi (városi) szegénygondozásban részesül. A kötelező biztosítást az ú. n. elismert társaságok (eredeti rendeltetésük szerint altruista alapon működő kölcsönös segélyegyletek) intézik, amelyek részben már a kötelező biztosítást elrendelő törvényt megelőzően is fennállottak és önkéntes biztosítással foglalkoztak. Számuk mintegy 6600, különböző nagyságban (50—3 millió taggal). Az összes biztosítottak száma 1938-ban 18.8 millió volt (ebből 12.7 millió férfi és 6.1 millió nő). 3. Az öregségi, özvegységi és árvasági biztosítás (tulajdonképpen 1925 óta áll fenn. (Azelőtt az öregségi ellátás a 70 éven felüli, arra rászorulók számára csupán lehetőséget nyújtott, hogy öregségi támogatást kérjenek, de joguk a (támogatásra nem volt.) Az 1925. évi törvényben szabályozott öregségi, özvegységi és árvasági biztosítás sem kötelező, hanem önkéntes járulékfizetésen alapul. 1940 óta a járadékjogosultság korhatára férfiaknál 65, nőknél 60 életév. Hogy a biztosítás jelenlegi formája mennyire nem kielégítő, arra nézve jellemző az a körülmény, hogy a háború kitörésekor a 60 évesnél idősebb személyek közel ^-a, a 70 évesnél idősebb személyek közel y5-e semmiféle öregségi támogatásban nem részesült. Ez a helyzet annál inkább kedvezőtlen, minthogy — miként azt maga Beveridge is megállapítja — az öregek (65 éven felüli férfiak és 60 éven felüli nők)