Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 1. szám - A gazdasági jog és Magyary Zoltán Magyar Közigazgatása [könyvismertetés]

27 Második Jtése Jogalkalmazás és jogfejlesztés 19. Minden német jogásznak legfőbb célja az legyen, hogy pártatlanul oltalmazza jogvédelemre szoruló néptársait és így a jogot a népközösség szolgálatában védelmezze és fejlessze. 20. A bíró döntéseinél nincsen utasításokhoz kötve, ö a jogot szabad, a teljes tényállásból merített, meggyőződése, valamint a nemzeti szocialista világnézeten felépülő törvényértelmezés alapján szolgáltatja. Hasonló szel­lemben kötelesek a közjegyző és az ügyész is hivatásuk egész körében jog­védelmet adni. 21. A törvény magyarázatában nemcsak a szöveg szószerinti értelmét, hanem a rendelkezést sugalmazó célt is állandóan figyelemre kell méltatni. Minden fogalmat és szabályt úgy kell értelmezni és kezelni, hogy azok lehe­tőleg magas értéket jelentsenek a német népközösség javára. 22. A törvény céljának valóraváltása érdekében a jogszabályt ki lehet terjeszteni hasonló, azonos elbírálást indokoló, élet jelenségekre is (meg­felelő alkalmazás), vagy akként megszorítani, hogy alkalmazása elkerültes­sék olyan életjelenségekre, amelyeket a szóbanforgó jogszabály nem meg­felelően rendezne (megszorító alkalmazás). Ha a törvényben hiányzik a meg­felelő szabály és ilyent a szokásjogban sem lehet találni, akkor a döntést ezeknek az „Alapvető Szabályokénak vezető gondolataira kell alapítani. 23. A néptársak jognyilatkozatait a jogi forgalomban egyforma alap­elvek szerint kell értelmezni. Harmadik Hész A néptörvénykönyv hatálya 24. A néptörvénykönyv hatálya kiterjed a Nagy-Németbirodalom min­den hozzátartozójára. Idegen fajú birodalmi hozzátartozókra nem terjednek ki azok a szabályok, amelyek céljuk szerint egyedül a német vérű hozzátar­tozókra vannak szabva. 25. Külföldiekre a néptörvénykönyvet a nemzetközi jognak a Nagy­Németbirodalom által elismert alapelvei szerint kell alkalmazni. A gazdasági jog és Magyary Zoltán Magyar Közigazgatása Több mint tíz éve mult annak, hogy Magyary Zoltán — ott­hagyva a gyakorlati közigazgatási pályát — a professzori hivatásra tért át. Ezzel a lépésével váltót írt alá, elkötelezve magát érett férfi­korában a — tudománynak. Az aláírt váltót Magyary Zoltán becsü­letesen és pontosan beváltotta, amikor közrebocsátotta „Magyar Köz­igazgatás" című 674 oldalas hatalmas művét, A magyar jogtudo­mánynak ezzel az eseményével szorosan vett szaktudományos alapon

Next

/
Thumbnails
Contents