Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - A hites könyvvizsgálók megfogyatkozása

82 és egyéb vállalatok üzemtanára, számvitelére és revíziójára kineve­zett tagjai, ezeknek a tárgyaknak egyetemi előadó tanárai, a Pénz­intézeti Központnak 1931 augusztus 1. napja előtt kinevezett ve­zérigazgatója, revizori osztályának igazgatói és helyettes igazgatói, főrevizorai és revizorai, végül azok, akiket a közgazdasági élet vagy a szaktudomány terén kifejtett hosszabb, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt kiváló szakbavágó működésük alapján fel­ügyelő hatóságnak és a vizsgabizottság véleményének meghallgatása után a a vizsga alól a kereskedelem- és közlekedésügy miniszter egy éven belül felmentett. Viszont képesítő vizsgára a rendeletek szerint csak azt a harminc évét betöltött magyar állampolgárt lehetett és lehet bocsátani, aki: 1. belföldi tudományegyetemen jogtudori, 2. a Műegyetemen mérnöki (építészi, mérnöki, gépészmérnöki, vegyészmérnöki), illetőleg közgazdaságtudományi, bányamérnöki, /erdőmérnöki oklevelet szerzett, 3. aki a most már a Műegyetembe beolvadt közgazdaságtudományi kar kereskedelmi szakosztályá­nak vagy a felsőkereskedelmi iskola A) vagy B) szakának tanári, továbbá mezőgazdasági osztályának mezőgazdaságtudományi ok­levelét megszerezte és mindezen főiskolai oklevelek megszerzése után a rendeletben tüzetesen meghatározott ötévi gyakorlatot megszerezte. Közgazdasági életünk az utolsó esztendőkben, főként a zsidókra vonatkozó kivételes jogszabályok hatása alatt, a hites könyv­vizsgálóknak jelentékeny kontingensét gazdasági pozíciókba szívta fel, számos vezérigazgatói, igazgatói és miniszteriális tisztséget töltenek be ma már a hites könyvvizsgálók, akik a rendkívül nehéz képesítő vizsga útján elnyert oklevelükkel valóban ki is érdemlik ezt az általános megbecsültetést. A tisztség tehát az eredeti, alapvető jogszabályokban meghatározott irányvonaltól jelentékenyen eltért és minthogy a részvény jog reformja mindeddig késett és így a hites könyvvizsgálók a többezer részvénytársaságban még eddig nem jutottak hozzá ahhoz a mandátumhoz, amely már a külföld megannyi részvényjogában inkorporálva van, az eredeti irány­vonaltól eltérően ezt az új közgazdasági vezérkart a gazdasági élet a maga egyéb vonatkozásaiba gyűjtötte be. Semmiesetre sem válik ez kárára a gazdasági életnek, mert kiválóan képzett embe­rek jutottak így vezető pozícióhoz, akiknek közgazdasági és könyv­szakértői, üzemtani, jogi, stb. képzettségét diplomájuk és gyakorla­tuk biztosítja. Természetes jelenség ez, amelynek fő okai között elsőhelyen áll az említett negatívum, amely a hites könyvvizsgálók ideális szakterületén, a részvénytársaságok belső életében még nem intézményesítette ezt a tisztséget. Odamegy tehát a hites könyv­vizsgáló, ahol becsületes tudása és becsületes működése erkölcsi és anyagi elismerést egyaránt talál. Az a körülmény, hogy gazdasági életünk a hites könyv­vizsgálók közül számosat felszívott magába, hiányt idézett elő a hites könyvvizsgálók számában, amely hiány idézte elő az állam­hatalomnak a bírósági könyvszakértőkre vonatkozó fentebbi intéz-

Next

/
Thumbnails
Contents