Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - A római jog kereskedelmi jogi intézményei

582 valamilyen societasnak, megkívánták, hogy belső jogviszonyaik alapját ugyanaz a fides alkossa, mint amelynek a consortium famüiarcban kellett uralkodnia. Igen érdekes a bankügyletek joga is. A római idők bankjainak működését főképpen az egyipitomi papiruszokból ismerhetjük meg. Ezekből láthatjuk, hogy a bankok részint pénzeket kölcsönöztek ki és pedig a magánkölcsönök kamatainál is alacsonyabb kamatlábon, részint folyószámlabetéiteket fogadtak el, vagy pedig közvetítették ügyfeleik fizetéseit. Ismerték az utalványforgalmat és a számlák átírásának formájában történő átutalásokat is. A papiruszokból megtudhatjuk azt is, hogy a bankok a fizetések közvetítése során közreműködtek a felek szerződéseinek írásbafoglalásánál is. Ez kétféleképpen történt. Részint úgy, hogy a közjegyző által készített okiratokat még egy bizonyító erővel bíró záradékkal látták el, vagy pedig maguk közvetlenül végezték el a közjegyzői teendőket. A római bankélet és a bankügyletek megértése szempontjából nem szabad szem elől téveszteni, hogy sok esetben az Egyiptomban lakó rómaiak szerződéseikben az ottani szokásokat alkalmazták, már csak azért is, hogy igénybe vehessék a helyi közjegyzők segítségét. Ilymódon a Provinciákban alkalmazott jogintézményeket azután hol gyorsabban, hol lassabban átvette maga a római jogrendszer is. A foenus nauticum-ot, a görög jogélet igen elterjedt jogintézményét, a római jog csupán a köztársasági kor végén fogadta be. A foenus nauticum-on a tengeri kereskedelmi árura adott oly pénzkölcsönt kell érteni, amellyel egyidejűleg a hitelező magára vállalta a hajózással járó veszélyt is. Vagyis a kölcsönt csak az esetben kapta vissza, ha a hajó szerencsésen rendeltetési helyére ért. Ügy mint a rendes kölcsönnyújtást, a bankok ezit a kölcsönüzletet is üzletszerűen folytatták. Mind a papirusz-okmányok, mind a jogforrások egyetértenek abban, hogy a foenus nauticum a földközitengeri medencében igen gyakori, ennek következtében tehát a tus gentium romanumban sokszor előforduló jogintézmény volt. Az ügyletet különösen az igen magas kamat jellemezte. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert míg pl. Görögországban soha sem volt kamaitkorlátozás, addig a római törvények a kamatkikötések tekintetében általában több megszorító rendelkezést tartalmaztak, mint a jogélet egyéb területein. Sohasem korlátozták azonban a tengeri kölcsön kamatlábát; s így nem tartották szokatlannak, ha a tengeri kölcsön kamata, TÓXOI vavxixói a 33^%-ot is elérte. A római jog ebben az esetben azért nem kívánttá korlátozni a kamatlábat, mert tekintetbe vertté, hogy az ügylet lényegében biztosítás is. A tengeri kölcsönnél ugyanis a hajózás veszélyét a hitelező vállalta magára. A hajó kapitánya ugyan felelt az áru eltulajdonításából keletkező veszteségekért, valamint azokért a károkért, amelyeket a hajón levő árukon a hajó személyzete, vagy az ustasok okoztak, nem felelt azonban az erőhatalom, vagy a kalóztámadás következtében beállott károsodásért. Ezeknek a veszélye a hitelezőt terhelte.