Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - A római jog kereskedelmi jogi intézményei

58r élére állította. Ilymódon az a harmadik személy, aki a fenJti atyai hatalom alá eső személyekkei szerződést kötött, az első esetben az actio exercitoria, a másik esetben pedig az actio institoria útján érvényesíthette jogait és in solidum ítéletet kaphatott a páterfamilias ellen. Párhuzamosan a fejlődő kereskedelem szükségleteivel, fontos változáson esett át az az említett jogelv is, amely a képviseletet nem volt hajlandó elismerni. A szabály^ amelyet ugyan formailag maga a justinianusi jog sem tagadott meg, számtalan kivétel erőtlenítette le. Mint sok más esetben, úgy itt is más volt a szabály és más a bírói gyakorlat. Az eltérő bírói gyakorlat pedig megváltoztatta a szabályt. A kereskedelmi forgalom, valamint — úgylátszik — a ius gentium hatása alatt fejlődött ki Rómában a consensualis adásvétel intézménye. Ennek eleinte csupán a cives és a peregrini között volt helye, majd a praetor praeter legem hozott ítéletével a római polgárok közötti jogviszonyokra is kiterjesztette. A fejlődés végső fokán már azt is láthatjuk, hogy a Quintus Mucius Scevola-féle actio bonae fidei szolgál a jogviszony védelmére, miután az új, formulanélküli szerződési formát a bírói gyakorlaton keresztül a ius civile is átvette. A fejlődés folyamán tehát igen használható jogügylet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy inter absentes contrahi potest et per nuntium et per litteras. A szerződéshez később a felek különböző természetű feltételeket fűztek. Megkötötték az ügyletet in diem addictio, vagy a visszavásárlás, a megtekintés, illetőleg a próba, vagy az elővételi jog kikötésével. Adásvételi szerződést kötöttek a pactum si placuerit, vagy a pactum displiccntiae kikötése mellett. Az árucserét szabályozó szerződési forma tehát felszabadult a fojtogató ősi alakszerűségek alól és a római középpont körül kifejlődött világkereskedelem legtágíthatóbb és leghajlíthatóbb szerződési formájává vált. Az ius gentium-ban keresendő a societas quaestuaria-nak, vagyis a kereskedelmi társaságnak az eredete is. Ez szintén formaságoktól mentes szerződés volt, quae consensu contrahitur nudo. A jogintézményre világosságot vet a csak pár esztendeje — az 1933 évben — felfedezett kézirat, amely Gaius Institutiójának számos töredékét tartalmazza. A kézirat szövege szerint Gaius különbséget tett: a megállapodástól függetlenül keletkező genus sooietatis proprium civium romanormn, valamint a genus societatis proprium iuris gentium közörtt. Ennek az utóbbinak a leggyakoribb alakja a consensualis szerződés lényegével bíró societas quaestuaria volt. A genus societatis proprium civium romanum, mint az antik mezőgazdasági életforma egyszerű és méltóságteljes kifejezője, igen alkalmas volt arra, hogy a földhöz kösse az egymás után következő nemzedékeket, A genus societatis proprium úuris gentium a kereskedelmi forgalom mozgalmas sokrétűségéhez alkalmazkodni tudó — mondhatnók plasztikus felépítésű — jogügylet volt, amely keletkezését szintén a római szellemnek köszönhette. Az idegenektől ugyanis, akik tagjai voltak