Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 9. szám - Az értékkülönbözeti tartalék

532 Az itt csupán néhány pontban megjelölt közös vonás — amely még bőségesen volna kiegészíthető — indított arra, hogy a magyar határokért^ a keresztény Európáért és az európai civilizációért messze idegenben küzdő katona-jogász gondolatait leírjam és a „Gazdasági Jog" publicitásán keresztül közreadjam többek között azoknak az otthoniaknak is, akik még nem tudják és nem értik, hogy mi itt künn mit várunk és mit akarunk az új Európa új Magyarországától, illetve annak eljövendő jogi berendezkedésétől. A két tanulmány szinte ingerlőén hív és pompás alkalmat nyujt — pareiális vonatkozása ellenére — arra, hogy a fenti gondolatokat a magánjogi kodiíikáció és a részvény reform több évtizedes, nagyszakállú vitája kapcsán röviden kapásból — vagy hogy stílszerűen fejezzem ki magam — egy-két puskalövés között papírra vessem. A Mt., amint azt Nizsalovszky professzor kifejti, nem emelhető sürgősen törvényerőre, mert nem foglal állást a magánjog új szellemének azokban a kérdéseiben, amelyek mind az olasz, mind a német munkálatok előterében állanak. Hedemann professzor, a Volksgesetzbuch előkészítő munkálatainak legfelsőbb helyről megerősített irányítója, tehát hivatott kútfő munkájából ismerhetjük meg a magánjog új szellemének azokat a kérdéseit, amelyek tekintetében a Mt. állást nem foglal, mert születésének időpontját tekintve nem is foglalhattott állást! Ezek a főbb kérdések: a faj, a becsület és a házasság különös védelme, a nő új jogállása, a gyermek nevelésében a közjó kényszerű szem előtt tartása, a személyi jog reformja, a törvényes öröklési rend korlátozása a közeli rokonokra, a társasági jog és a munkajog alapos reformja, stb. ... — mindez a kollektivizmus jegyében. Meggyőződése Nizsalovszky professzornak, hogy a magyar magánjognak nem minden vonatkozásban kell törekedni a német és olasz jog legújabb fejleményeivel való harmóniára, mert „senki sem kívánja tőlünk, hogy nemzeti jogunk jellegzetes vonásait feláldozzuk". A rész vény jogi reformtörekvéseknél az európai jogfejlődés eredményeinek figyelembe vételétől kevésbbé zárkózik el Kuncz professzor, ami könnyen érthető, hiszen a részvénytársaság, mint jogintézmény nem magyar sajátosság, a részvény jogi reformnál nincsenek feláldozni való magyar jogtörténeti értékek, legfontosabb szerepet — de lege ferenda — az erkölc£ elemek1 képeznek. A két álláspont egymás mellé helyezése könnyen azt a látszatot kelti, hogy e sorok írója fel akarja állítani azt a kérdést, vájjon az új magyar törvényhozásnak fel kell-e áldoznia évszázados jogfejlődésünk bizonyos intézményeit akkor, amikor az új Európa nemzetiszocialista ideológiájában megszületett és általunk is elfogadható erkölcsi rendje esetleg olyan jogintézményre talált, amely korszerűbb, erkölcsi felfogásunknak jobban megfelel és az európai