Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 8. szám - Kereskedelmi levelek illetékkötelezettsége büntető eljárásban való felhasználás esetén

482 Az 1. alatti esetben az elvi jelentőségű határozat álláspontja alkalmazásának helyességéhez nem fér kétség. A 2. alatti esetben a bűnvádi eljárásban nem szereplő és azért a levelet be sem csatoló szerződő fél egyetemleges fizetési kötelezettségét vitató felfogáshoz azonban kétség fér. Ez a fél ugyanis a folyamatban lévő büntetőeljárásban nem szerepelvén sem a levél becsatolása előtt, sem utána nem szerezhet tudomást arról, hogy valamely általa feltételes illetékmentességgel kiállított levél alapján másnak a ténye folytán illetékkötelezettsége keletkezett. Itt példaként említem meg azt az előfordult esetet, amikor egy társas cég egyik tagja feljelentette a másikat sikkasztásért. A bűnvádi eljárás során a gyanúsított egy bank levelével igazolta azt, hogy az elsikkasztottnak állított értékpapírokat ott letétbe helyezte. A becsatolt levél alapján a becsatoló gyanúsított és a bank terhére írták elő egyetemlegesen az illetéket. Köztudomású dolog, hogy egy nagyobb bank ily levélalakú letéti és egyéb nyugtákat naponta tömegesen állít ki és bár azoknak további sorsáról tudomása nem lehet, az említett álláspont alapján még évek multával is — amikor az illető ügyféllel már minden összeköttetése megszűnt — számolnia kell ily illetékkövetelésekkel. Annak, hogy ily esetben mulasztás hiányában felemelt illeték nem írható elő, a kérdés jogi megítélése tekintetében jelentősége nincsen. A 3. alatt említett esetben a jogügyletben részt nem vevő harmadik személy ténye folytán olyan szerződő felektől kellene követelni az illetéket, akiknek egyike sem érdekelt a bűnügyi eljárásban és arról nem is tud. Ezek után felmerül az a kérdés, hogy a 2. és 3. alatti esetekben ki tartozik az illetéket megfizetni ? Mindenek előtt meg kell állapítani, hogy ebben a tekintetben nincsen kifejezett törvényes rendelkezés, a már említett elvi jelentőségű határozat is törvénymagyarázat alapján találta alkalmazandónak az ül. szab. 89. §-ának a) pontjában foglalt és az okirati illetékek lerovási kötelezettségére érvényes általános szabályit. Ennek a jogszabálynak a szóbanlévő esetekben való érvényesítése azonban az előadottak szerint sem jogelvi, sem jogalkalmazási szempontból nem jelent megoldást, mert a kereskedelmi levelek feltételes illetékmentessége kivételes és különös (speciális) jogszabály. Ha tehát az illetékkötelezettség bekövetkeztét úgy a polgári, mint a büntetőperekben ugyanaz a különös jogszabály (az ül. díjj. 59. tét. 5. ptja) állapítja meg, a "fizetési kötelezettségre nézve nem lehet az említett általános jogszabály (a szerződő felek egyetemleges fizetési kötelezettségét) érvényét vélelmezni. Sokkal indokoltabb annak a különös jogszabálynak analógia alapján való alkalmazása, mely a polgári perekben felhasznált kereskedelmi levelek illetékfizetési kötelezettségét állapítja meg. Ez egyébként hosszú ideig elfogadott gyakorlat is volt. Ennek a jogszabálynak (1914:XLII. tc. 53. §-a) alkalmazása esetén az illetékfizetési kötelezettség kizárólag a levelet felhasználó szerződő felet terheli. Ellenben attól a szerződő