Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Gazdaságszervezés - közellátás

32!) Gazdaságszervezés — közellátásbiztosítás i. Ez a két fogalom — különösen gyakorlati vonatkozásban — úgy fogható fel, mint az intézmény és annak funkciója, — mint eszközt jelentő realitás és megvalósítandó államvezetési célkitűzés. „Gazdaságszervezés"-ről mint közfeladatról csak a tényleges viszonyok bizonyos fejlődési foka mellett és a gazdaságjogi közfelfogás meghatározott irányú változása esetén lehet természetesen beszélni. Az a kor, amely a gazdaság állami megszervezésének gondolatában „a dolgok természetes rendje ellen intézett romboló hatású támadást" érzett, a gazdaságot és az államot két egymással párhuzamos — ha nem hyperbolikus — pályán mozgó jelenségnek Látta, amelyek legfeljebb rajtuk kívül álló erőokokból hatnak egymásra, de lehetetlen közöttük a találkozás. Ma azonban már meghaladott az a felfogás, amely szerint a gazdaság és az állam a teljes különállás és idegenség értelmében függetlenek egymástól és az állam „gazdasági szerepé" legfeljebb arra korlátozódik, hogy irgalmas szamaritánusként eltakarítsa a gazdasági harc elesettjeit, a még élő áldozatokat pedig menhelyeken gyűjtse össze: arra azonban nincs módja és lehetősége, hogy magát ezt az esetleg esztelen harcot megakadályozza és megelőzze. A gazdaságszervezés mint kifejezés kettőt jelent: egyrészről egy bizonyos csúcsformát, abban az értelemben, hogy „szervezett" — vagy különösen a német gazdaságjogi irodalomban szívesen használt, igen találó kifejezés szerint „átcsatornázott'" — gazdaság rendszerint jelentős fejlődési folyamat eredménye szokott lenni (kiemelve, hogy a „jelentősség" nem szükségképpen időbeliséget, hanem sokkal inkább intenzitást jelent), — a „szervezés" azonban a gazdasági életbe való állami beavatkozásnak a szükségképpeni előfeltétele is: hiszen az állam mint abstractio minden ténykedése a szerv-bon megjelenő ténylegességet feltételez. A gazdaságszervezés funkciója dinamikus szemléletben a „gazdaságirányítás", sokak számára az a pont, amelyen állva a gazdaságszervezés logikai, érv-okokkal kibillenthető sarkaiból. A gazdaságirányítás az a működés, amelyet egy relatíve magas fokot elért, meghatározott államvezetési célok szolgálatába állított gazdaságszervezet fejt ki: a gazdaságirányítás tehát a gazdaságszervezés eszmei eredménye, ami gyakorlatiasan a közellátás biztosításában jelentkezik. II. A gazdaságirányítás ellen főként négy okból szoktak érvelni: azért, mert a) államgazdaságot jelent, b) a gazdasági életre a tervgazdálkodás lélektelen mechanizmusát kényszeríti, c) ezzel megöli az egyéni kezdeményezést, d) és különösen nálunk ezen keresztül ellenkezik a nemzeti sajátosságokkal, a néplélek egyéniességével. Ezeknek az érveknek a meggyőző ereje azonban igen kicsiny.