Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Magánjogi kodifikáció. [1. r.]

hogy az új jog harmonikus kialakítását nem lehet a bírótól várni és. — bár jóval később, de igen találóan — Boehmer fejtette ki a Schmitt kívánsága ellen szóló érveket.12 Következetesen végiggondolva az új törvényalkotási stílus szerinte egyetlen paragrafust jelentene, amely kb. a következőkjéppen szólna: „A bírónak a fennálló jogot úgy kell alkalmazni vagy adott esetben kiegészíteni, sőt, módosítani is, amint ezt a nemzetiszocialista világnézet és a nép egészséges jogérzéke megkívánja." Körülbelül ennek az egyetlen paragrafusnak felel meg nálunk is azoknak az álláspontja, akik a jognak a gazdasági és társadalmi viszonyokhoz mért gyökeres átalakulását a szokásjogtól, lényegileg tehát a bírói gyakorlattól, várják a magánjognak azokban a részeiben, amelyet máris egészen más stílusú új jogszabályok tömege ölel körül. Boehmer azonban óva int az ilyen eljárástól. Hogy annak mi lehet a gyakorlati következménye éppen egy átmeneti jellegű korban, a megfigyelő szerinte könnyen elképzelheti. Semmi sem fontosabb a nép életére, mint a biztos és egységes joggyakorlatba vetett bizalom. Ezért az ingadozó és egymásnak ellentmondó határozatok minden jogszabály esetében fennálló veszélyét a minimumra kell csökkenteni. Éppen világnézeti átalakulás idején azonban a Schmitt által javasolt eljárás annyit jelentene, hogy a liberális kornak a bíróval szembeni bizalmatlanságát a bíró mindentudó voltába vetett bizalomnak kellene felváltani, ha a bírót a generális felhatalmazás megadásával az új „eseti jog" törvényhozójává tennénk meg és ezzel a magánjog reformjának részletes kidolgozását az ő kezébe tennénk le. Boehmer ismertetett fejtegetéséből azt a tanulságot mindenesetre levonhatónak látom, hogy ha a kodifikáció esetleg nélkülözhető is kiforrott, állandó, nyugalmas társadalmi és gazdasági helyzet mellett, arra fokozott mértékben éppen a nagy átalakulások idején van szükség, amikor az új irányelvek fokozatos befogadása egyes új jogszabályokban a bírót szükségképpen zavarbaejti, hogy az új jogszabályokból minő irányban és minő analógiákat szabad vonnia a magánjog még érintetlen területeire, s ezzel szemben az a contrario következtetés alkalmazásával mennyiben kell a régihez ragaszkodnia. Ilyen helyzet mellett a bírói gyakorlat szétágazása, ingadozóvá válása fokozott mértékben fenyeget. Hiszen az utolsó évtized német magánjogi irodalmának futólagos áttekintése is bárkit meggyőzhet, hogy a jogtudósok körében is minő szétágazó vélemények alakultak ki abban a tekintetben, hogy mit jelent az új kor eszmevilága egyes magánjogi jogintézmények további kialakulása szempontjából. Hogy a kodifikáció lehet a bírói gyakorlat ingadozástól megóvásának eszköze átmeneti időszakokban, arra egy későbbi munkájában maga Lange is utal, amikor azt mondja, hogy a kódex vala12 Die Idee des Deutschen Volksgesetzbuches. — Jahrbuch der Aka demie für Deutsches Kecht. 1939—40. 33. és köv. 1.