Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Magánjogi kodifikáció. [1. r.]

327 mely magabiztos és öntudatos kor szellemi emlékmüve is lehet, amelyet a kornak az a szükségérzete hív életre, hogy akaratát, hatását és képességét monumentális alkotásokban fejezze ki, amelyek a kortársak életén túl hatnak és hirdetik az alkotás korának nagyságát. Ilyen volt a Code Napóleon, a porosz Landrecht és az osztrák polgári törvénykönyv.13 És ilyen lett volna az a törvénykönyv, amelynek megalkotását az 1848: XV. tc. kívánta. Hogy a magyar kódex a XIX. század átalakulásának a korában nem született meg, annak nem az az oka, mintha az illetékes tényezők erőinek eredőjében megnyilatkozó magyar nemzető, szellem az írott jogtól idegenkednék, hanem az, hogy amint egykor Werbőczyben, úgy a XIX. században az oktrojált, majd jelentős részében önként követett optk.-ben és az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokban a gyakorlat — jobb híjján — megtalálta az akkor új korszellemnek azokat az irányító szempontjait, amelyek e szellem egyéni felfogásából fakadó és felmerülésük esetén talán végzetes hatású ingadozásoktól a bírói judikatúrát megóvták. Mire azután a kodifikációs munkálatok annyira haladtak, hogy a magánjogi törvénykönyv megalkotására sor kerülhetett volna, az új jogászgeneráció felnövekedésével a közfelfogás már egységes és tiszta volt, s a bírói gyakorlat ennek a szellemében .mostmár mankók nélkül és csendesen továbbépíthette a magyar jogot. Ennek tulajdonítható, hogy a mult század kilencvenes éveiben már nem is volt sürgős a törvénykönyv megalkotása és az optk.-nek erdélyi hatálybanléte sem hatott annyira ösztönzően a kódex útján való jogegységesítésre, mint aminő ösztönző erőt jelentett Németországban a sokféle partikuláris jog. Most azonban megint — és pedig a kodiíikációt ellenzők és az azt sürgetők részéről egyaránt felismerten — korforduló közepébe kerültünk,14 ami a kodiíikációt nemcsak időszerűtlenné nem tette, hanem a szükségességét felfokozta. Nagy kérdés, hogy ha a megfelelő időpontot — mint a mult században — most is elmulasztjuk, honnan fogja a bíró a kódex surrogátumát meríteni és ebből a szempontból alakulhat-e a helyzet olyan — ha jogásznemzetünkre nem is éppen dicsőséges, de aránylag mégis elég szerencsés — módon, mint a mult század második felében. Ha a törvényhozás elmulasztja megmondani, mennyiben óhajt külföldi példákat követni, mennyiben nem, a bíróság lesz kénytelen ismét külföldi jogszabályokra támaszkodni, mégpedig talán nagyobb mértékben, mint ahogy ezt a kellő időben megnyilatkozó törvényhozás tenné. Ha néhány évtized ingadozása után a harmónia ezen az úton is helyre fog állani, én akkor is kétlem, hogy a közbenső időt a magyar jogfejlődés dicsőséges korszakaként fogja az utókor ünnepelhetni. Erre akkor sem lesz oka, ha a törvényhozás által magárahagyott bíró iá Deutsche Eechtswissenschaft. 1939. 229. és 240. 1. 14 v. ö. Tóth Lajosnak a róla tartott akadémiai megemlékezésemben idézett álláspontját. Akad. Ért. LI. kötet, 341. és köv. 1.