Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 3. szám - A totális háború pénzügyi feladatai

138 elmulasztása következtében jelentkező hátrányok által éppen a szegényebb néposztályok szenvednek legsúlyosabban. Az elmondottakból most már körülbelül azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a totális háború pénzügyi politikájára nem áll az — a békében helyes — axióma, hogy az államháztartást az különbözteti meg a magánháztartásoktól, hogy a magánháztartásoknál a bevételek összege teszi a kiadások végső határát, míg az államháztartásban a szükségletek összege a prins és a fedezetről ehhez képest kell gondoskodni. A totális háború pénzügyi feladatához tartozik, hogy lehetőleg minél több vásárlóerőt vonjon ki a nagyközönség köréből még akkor is, ha a felmerülő szükségletek ezt nem is tennék szükségessé. Itt felmerül azonban a kérdés, hogyha az állam többet vesz be, mint amennyire feltétlenül szüksége van, vájjon mit csináljon az esetleg mutatkozó felesleggel. Vájjon indokolt-e, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközöket felhasználja más, nem háborús, de fontos nemzeti célok megoldására, vagy az esetleges pénztári feleslegekből monetáris, tehát készpénztartalékot gyűjtsön? Igénytelen véleményem szerint a totális háború helyes pénzügyi politikája ezeknek a monetáris tartalékoknak a gyűjtését teszi szükségessé. Röviden ezt az álláspontomat is meg kell indokolnom. Láttuk azt, hogy miként keletkezik — egészen legális úton — és árad szét a közönség körében egy korábbi időponthoz képest nagyobb vásárlóerő a haditermelés következtében, amelynek egy részét, mint addicionális vásárlóerőt a közönség köréből ki kell vonni. Ha ezt az összes kivont vásárlóerőt, amit az állam részben nagy adókkal, részben kölcsönökkel a közönség köréből kivon, megint mind elkölti akár háborús feladatok megoldására, akár egyéb fontos nemzeti célok megvalósítására, akkor a vásárlóerő megint csak mind visszakerül a közönség körébe, tehát az elvonási eljárást folytatni kell a maga összes nehézségével. Ellenben, ha bizonyos monetáris tartalékok képeztetnek, ez azt jelenti, hogy az addicionális vásárlóerő bizonyos része hosszabb időre el van vonva a közönségtől. De ezt az előnyt nem tekintve is szükséges — amennyiben lehetséges — a tartalékok képzése azért, mert a háború után egész biztosan gazdasági válság következik. Ezt azért lehet kategorikus bizonyossággal megjósolni, mert a háború megszűntével annak a gazdasági jelenségnek az ellenkezője játszódik le, mint ami a háborús készültség és a háború következtében kifejlődött. A totális háború, mint láttuk, a termelés nagymérvű megnövekedését eredményezi, aminél fogva a közönség kezében lévő vásárlóerő megnövekszik, tehát igen nagy fogyasztás állana be, ha volna elegendő fogyasztási cikk. A háború megszűntével megszűnik a hadijellegü termelés, tehát az egész termelés volumenje egyszerre leesik, ennek következtében kevesebb lesz a közönség kezében lévő vásárlóerő, tehát csökken a fogyasztás. Hiába van meg a szükséglet, még ha volna is áru, amivel ki lehetne a szükségletet elégíteni, nincs vásárlóerő, amivel azt meg lehetne fizetni. Kiesik a közönség köréből mindaz a vásárlóerő, ami a hadiipar működése következtében a háború alatt a kezébe került.