Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 2. szám - A 87. sz. jogegységi döntvény margójára

10] s ha ezt nem tenné meg, úgy az árverést csak a szolgalmi jog fenntartásával lehet megtartani. Arra vonatkozólag, hogy a szolgalmi jogok egyenértékének kiszámítása miképpen történjék, a döntvény útmutatást nem tartalmaz. A gyakorlatban, tudomásunk szerint, az legtöbbször szakértői becslés útján történt meg. A kirendelt szakértő többnyire nem állandó bírósági szakértő, hanem alkalmilag kirendelt egyén : közelben fekvő ingatlan tulajdonosa, építész, mezőgazdasági ingatlannál gyakran községi jegyző vagy környékbeli értelmes birtokos, aki közvetlenül a szolgalmi jog ellenértékét igyekezett megállapítani, és pedig a műszaki, építészeti vagy mezőgazdasági becsléstan tudományos módszereinek alkalmazása nélkül, tisztára tapasztalati alapon. Felesleges bővebben fejtegetnünk, hogy a becslésnek ez a rendszere a becslő alanyi megítéléseinek mily tág teret enged. Mezőgazdasági ingatlant terhelő haszonélvezetnél előfordult az is, hogy a bíróság a terhelt ingatlan egy évi átlagos tiszta jövedelmének megállapítására hívta fel a szakértőt, s az általa megjelölt összeg alapján, a haszonélvező korának figyelembevételével s a vagyonátruházási illetékekről szóló 1920 : XXXIV. t.-c. 33. §-ában foglalt szabályok alkalmazásával maga a bíróság állapította meg a haszonélvezet értékét, — ami azonban újból az ügy egyéni sajátságaitól elvonatkoztatott, tipizáló eljárás. Sajnos, hogy a szakértői becslés költségeire bekívánt előleg megszabásánál egyes bíróságok, különösen a döntvény meghozatalát közvetlenül követő időkben, némely esetben figyelmen kívül hagyták azt a magától értetődő szabályt, hogy az előlegnek, éppen úgy, mint a szakértői díjnak is, arányban kell állnia az ingatlan értékével s a végrehajtató követelésével. (Abban a tekintetben, hogy a szakértői díjak, amelyeknek csupán előlegezésére köteles a végrehajtó, a végrehajtási költségekhez számítanak, kétségünk nincsen.) Szembetűnő, hogy a döntvény, amely pedig az 5610/1931. M. E. sz. rendelet életbelépte után hozatott, — a fedezeti elvnek alkalmazását mellőzi : határozati részének 3. bekezdése szerint megállapítandó legkisebb vételár és a szolgalmat megelőző terhek kielégítéséhez szükséges összegek között semmiféle kapcsolatot nem teremt, elvileg tehát megnyitja annak a lehetőségét, hogy az előírt módon meghatározott legkisebb vételár a szóbanlévő terhek fedezetéhez szükséges összegnek bármely csekély töredéke lehessen s hogy az ingatlan ezen a csekély összegen legyen az árverésen eladható. A telekkönyvi rangsor tekintetében a döntvény mélyreható újításokat hoz : azt lehetne mondani, hogy a szolgalmi jogok számára előnyös telekkönyvi rangsort s a Vht. 182. §-ának szabályaitól eltérő előnyös elbánást biztosít. A döntvény ugyanis — mint fentebb láttuk — a szolgalmi jog egyenértékét s értékcsökkentő hatását abban az esetben is, sőt éppen abban az esetben rendeli számba venni, ha a szolgalmi jogot megelőző telekkönyvi rangsor-