Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 9. szám - A gabonakereskedelem szabályozásának jogi problémái

559 alperesi utasításból, hogy a felperes közjegyzői mintát vonjon, a közös mintavétel szándéka, ebből pedig a kifogásolás elfogadása nem következtethető. A kereskedelmi életben teljességgel szokatlan, hogy az egyik fél a mintavételhez megbízottja gyanánt hivatalos személyt jelöljön meg. Amidőn a bíróság felperes keresetének túlnyomórészben mégis helyt adott, elsősorban az anyagi igazságot tartotta szem előtt, mert méltánytalannak találta, hogy a felperesre háruljon annak minden terhe, hogy eladójától visszautasítható dohos árut kapott. A bíróság ítéletében abból indult ki, hogy az áruüzleti szokásoknak a minőségi kifogás megtételének mikéntjére és időpontjára vonatkozó határozatainak célja elsősorban az, hogy az eladó biztonságban legyen az áru azonossága tekintetében és ne tartassák hosszabb ideig bizonytalanságban a felől, hogy az áru kifogásoltnak tekinthető-e. A bíróság úgy találta, hogy az adott eset különös körülményeinél fogva a szállított és a kifogásolt, illetve megmintázott áru azonossága kétségtelenül megállapítható. Támogatta a bíróságot ebben a meggyőződésében az is, hogy olyan aránylag ritkábban előforduló áruról van szó, melynél nem valószínű, hogy a tárházban olyan tétel lehetett, mellyel az összecserélhető volt. A bíróság szakértelmével megállapította, hogy a szállított áru dohossága — minthogy az 1940. évi áru volt — nem keletkezhetett a szállítás, vagy a kifogásolásig eltelt idő alatt, hanem nyilván korábban is meg volt. Tehát olyan árut adott el, amely dohos volt és azt nem közölte az eladóval. Minthogy tehát a bíróság az áru azonosságát és annak visszautasítható voltát egyéb körülményekből kétségtelenül megállapította, méltánytalannak találta a kifogásolásban való késedelem azon jogkövetkezményének megállapítását, hogy az áru nem kifogásoltnak tekintendő, és ezért úgy találta, hogy az alperesnek az előre megkapott vételárrészletet felperesnek az áru visszavétele ellenében vissza kell fizetnie. Budapest, 1941. évi szeptember hó 25. napján. Politzer Sándor s. k., a választottbíróság elnöke, Steiner Marcell, Wehner Kornél s. k., választottbírák, dr. Sebestyén Péter s. k., jogügyi titkár. (327/1941.) Zsákok visszavétele, kölcsöndíja és a 64.100/1939. Ip. M. rendelet által előírt biztosíték jogi természete. — (33.) A bíróság szerint a zsákok forgalmának a 64.100/1939. Ip. M. számú rendeletben történt szabályozása nem tiltja el és teszi érvénytelenné a felek olyan szerződéses megállapodását, amelynek célja a rendelet céljával azonos, vagyis azt, hogy a zsákok forgalmát gyorsítsa. A bíróság a felek által felmutatott kötjegyből megállapította, „hogy az eladó kölcsönzsákjaiban, vevő által bérmentve nyomban visszaküldendő" — volt a felek megállapodása a zsákokra vonatkozóan. Ennélfogva a bíróság megállapítja, hogy az alperes köteles lett volna a kölcsönzsákokat nyomban visszaküldeni. Nem változtat az alperes eme kötelezettségén az a körülmény sem, ha valónak bizonyulna az az alperesi állítás, hogy az árut a katonaságnak adta tovább. Igaz ugyan, hogy az idézett rendelet 5. §-a szerint a m. kir. honvédségre a rendelet hatálya nem terjed ki, azonban alperesnek felperessel szemben a zsákok tekintetében elvállalt szerződési kötelezettségén mit sem változtat az, hogy alperes az árut zsákokkal együtt olyasvalakinek adta-e tovább, aki a rendelet intézkedései alól mentes. Az alperes és vevője közötti jogviszony, legyen az akár rendeletben szabályozva, mint a jelen esetben, az alperes és a felperes közötti jogviszonyt nem módosítja. Ezt a kétségtelen jogszabályt az a méltányossági meggondolás is alátámasztja,