Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 8. szám - A törvényhozói összeférhetetlenség reformja

457 összeférhetetlenségi bíráskodás jogkörének a bíróság részére való átadása nem egyeztethető össze az országgyűlés szuverénitásával s hangsúlyozza azt a közjogi elvet, amely szerint „ne vehesse el országgyűlésen kívül álló szerv azt a mandátumot, amelyet a nép adott". Egyébként is — lévén egyrészt az összeférhetetlenségi kérdés összefüggésbien a politikával, másrészt a parlament erkölcsi színvonalával kapcsolatos imponderábiliákkal — ezek megítélését, egyrészt a bíróság pártatlanságának és politikamentességének megőrzése, másrészt az ily kérdések elbírálására alkalmatlan volta miatt is, nem volna célszerű kizárólagosan semmiféle bírói hatóság kezébe adni. Annál is kevésbbé volna ez helyes, mert el lehet képzelni az összeférhetetlenségi bíráskodásnak olyan értelmű megszervezését, amelyben a parlamenti bíráskodás elvi alapja fennmarad, tehát a parlament szuverénitásán nem esik sérelem, viszont intézményesen kiküszöböltetnek mindazok a hátrányok, amelyek a parlamenti bíráskodással szükségképpen velejárnak s amelyek miatt igen tekintélyes köz jogászok ezt a rendszert elmellőzni kívánják. Az a rendszer, amelyet ebben a tekintetben a tervezet követ, megfelelő megoldást jelent, mert nem üt rést a parlamenti szuverénitás elvén, viszont az összeférhetetlenségi bíráskodásba belekapcsolja a politikai vonatkozások felé hajlásnak még a látszatától is mentes, tárgyilagos bírói ítélkezésnek a lehetőségét. A tervezet e rendszerét nagy megértéssel fogadták a képviselőházi bizottság tagjai, bár a gyakorlati megoldás tekintetében a tervezet elgondolásától eltérő igen sok és értékes ötletet vetettek fel. V. Befejezéséül ennek a tudományos igénnyel fellépni egyáltalán nem kívánó ismertetésnek, legyen szabad egy pillanatra visszatérni az időszerűség kérdéséhez, amely kérdés — mint azt fentebb láttuk — egyes politikai megítélések szerint összefüggésben áll azzal a nagy matériával, amelyet a közélet „alkotmányreform'' néven ismer. Nem volna helyes, főként nem volna tudományos értékű az a felfogás, amely a parlamentarizmus intézményét a törvényalkotás és államvezetés olyan végleges és tökéletes formájának fogná fel, amely nincs alávetve a fejlődés törvényének s amelynek helyébe egy más törvényhozói és államvezetési megoldás ne volna elképzelhető. Hiszen a szemeink előtt alakultak ki Nyugati legműveltebb kultúrországaiban a parlamentarizmustól teljesen elütő, más államkormányzási rendszerek, amelyek kétségtelenül maguk mögé tudták felsorakoztatni az állampolgárok túlnyomó többségét és csodálatos eredményekre vezettek a kül- és belpolitikában egyaránt. Ezek a kormányzati rendszerek minden bizonnyal megfelelnek azon népek érzületének és politikai alkatának, amelyeknél a nemzeti önkormányzat nem volt szerves terméke a történelmi fejlődésnek, az alkotmánynak és a hagyományoknak. Hogy