Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 1. szám - A német kártérítési jog reformja

4 szerint (Leitsátze 16. pont) az adekvát okozatosság tana mellett, amelyet a mai német magánjogi elmélet és gyakorlat úgyszólván kivétel nélkül követ, továbbra is ki kell tartani. Olyan kárkövetkezményekért, amelyek az okozati összefüggésnek e normálisan elfogadott mértékén túlesnek, amelyekért tehát normálisan felelősség nincs : a bíró jogosult mégis adandó esetben az előző pontban érintett méltányossági felelősséget megállapítani. A kártérítés és ennek nagysága ez esetekben nem csupán a felek vagyoni viszonyaihoz igazodik, (mint a méltányossági felelősségnél általában történik), hanem elsősorban a tettes magatartásának minőségéhez ; nevezetesen rosszindulatú vagy könnyelmű károsítások szigorúbb elbírálás alá esnek. (Leitsátze 11. pont, 3. bek. Entw. 7. §. 2. bek.) Ezzel a reformtervezet kiküszöböli a BGB kártérítési jogának azt a merevségét, hogy a kártérítés kimérésénél — a régebbi német törvénykönyvekkel ellentétben — semmi tekintettel nem volt károkozó morális megrovandóságára vagy ellenkezőleg, kifogástalanságára. 5. A méltányosság felelősségsúlyosító hatásával szimmetrikus ellentétben a reformtervezet bevezeti — a svájci kötelmi törvény mintájára (44. szakasz, 2. bek.) — a méltányosság felelősségenyhítő hatását is az oly károkozó javára, akit a kár előidézésében csekély vagy éppen semmi morális szemrehányás nem illethet (kevéssé vétkes vagy éppen vétlen okozó, — értve itt a vétkességet a cselekvő személyes mértéke szerint). Ez a legteljesebb mértékben helyeslendő újítás. Ha az anyagi igazság szolgálata megkívánja, hogy a bíró a törvényesen bevett felelősségi alapról felfelé eltérve felelősséget állapítson meg az egyik fél érdekében a méltányosság alapján ott is, ahol szabály szerint nem volna felelősség : akkor ugyanaz az osztó igazság megköveteli azt is, hogy a bíró a másik oldalon (a másik fél érdekében) is letérhessen a normális szabály alapjáról és megtagadja — részben vagy akár egészben is — a felelősséget ott, ahol ennek feltételei törvény szerint megvolnának, de az igazságosság az eset különlegességénél fogva más szempontok figyelembevételével enyhítést kíván. A svájci törvény a kedvezményt még csak a szélső esetre szorítja (ha a védelemre érdemes károkozó a nyújtandó kártérítés súlya alatt exisztenciájában inogna meg : „würde ... in eine Notlage versetzt"): a német reformtervezet — helyesen — megadja más esetekben is : ,,wenn nach den Vermögensverháltnissen der Beteiligten und den sonstigen Umstánden des Falles die Belastung mit dem vollen Ersatz dem gesunden Volksempfinden gröblich widerspráche". Ezt a most tárgyalt két újítást : a méltányossági felelősségkiterjesztést és felelősségkorlátozást tartom én a reformtervezet legnagyobb érdemének. Különösen az utóbb említett ágazata a gondolatnak az a pont, ahol a német tervezet tökéletességben meghaladja a mi Javaslatainkat, amelyek — semmivel meg nem okolt félmegoldásként — a méltányosságnak csak felelősségemelő hatását vették át a német BGB javaslatából, de a felelősség-