Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 4. szám

206 tástól, mint az individuális érdekszférába vágó közönséges vagyoni deliktumtól. Ha a pénz fogalmát illetően a közgazdaságtan állásfoglalását fogadjuk el s ennek megfelelően a lényegileg hazai és a német bírói gyakorlat által is alapul vett abból a meghatározásból indulunk ki, amely szerint a pénz az állam, vagy a tőle felhatalmazott valamely szervezet által értékhordozó gyanánt hitelesített, közforgalomra szánt fizetőeszköz,20 úgy nyilvánvaló egyrészt az, hogy a büntetőjogi védelmet ki kell a fém- és papírpénzen túl terjeszteni bizonyos oly értékpapírokra, amelyek a pénzhez hasonló gazdasági funkció betöltésére alkalmasak, mint pl. a bankjegy (v. ö. a Btk. 210. és 211. §-át), másrészt az is, hogy a pénzforgalommal kapcsolatos bűncselekmények felölelik voltaképpen a fizetési eszközökkel kapcsolatos visszaélések tágabb körét. A bankjegy — amelyet a büntetőjogi oltalom szempontjából az 1924. évi V. t.-c. is azonosít a pénzzel — egyébként annyiban különleges helyet foglal el a pénzforgalom ellen irányuló támadások szempontjából, hogy míg a pénzhamisításnak elkövetője (általában) bárki lehet, — miként erre már utaltunk is — addig a bankjeggyel kapcsolatban a pénzforgalmat veszélyeztető oly cselekmények is elkövethetők, amelyeknek tettesei csak bizonyos funkciókkal jog szerint felruházott személyek szűkebb köréből kerülhetvén ki, azok propria delicta-ként jelentkeznek. 6. A fizetési eszközökkel elkövethető visszaélések ellen büntetőjogi oltalmat adó jogszabályaink valósággal iskolapéldáját nyújtják a gazdasági büntetőjogi szabályoknak. Elsősorban természetesen a belföldi valutával űzött visszaéléseket (pengővel való üzérkedés, pengőkiajánlás, a pengő rontására alkalmas valótlan hírek koholása és terjesztése) pönalizáló szabályok tartoznak ide (1922. évi XXVI. t.-c. 1. § 1., 2. és 5. pontja ; 1939. évi XIV. t.-c. 1—4. §). De éppen így azok is, amelyek a külföldi fizetési eszközökkel, azok bejelentésének, rendelkezésre bocsátásának elmulasztásával, általában azok forgalmának korlátozásával kapcsolatos visszaéléseket torolják meg (1922. évi XXVI. t.-c. 1. § 4. pontja ; 4950/1931. M. E. sz. rendelet ; 1931. évi XXXII. t.-c. 1—4. § ; 1939. évi XIV. t.-c. 5. §). Mind a két csoportbeli rendelkezéseknek egyaránt jellemvonása ugyanis, hogy nem az egyes állampolgárok érdekét tartják szem előtt, sőt azt egyenesen háttérbe szorítják. A korlátozó rendelkezések összhatásaként közvetve az egyes gazdálkodó alany is oltalomban részesül ugyan. Csakhogy ennek az oltalomnak ára az ő rendelkezési jogosultságának erős megszorítása, ami pedig az egyéni érdek szempontjából nem előnyt, hanem hátrányt foglal magában.21 20 Büntetőjogi szempontból ennek tüzetes kifejezése Gerland-nál : Die Cefálschungsdelikte (1901) 50. 1. és Deutsches Strafrecht (1932), 425. és köv. 1. 21 Ezt hangsúlyozza Lindemann is (id. mű 54. 1.).