Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 3. szám - Hitelvédelem

156 A közfelfogásnak ezt az átalakulását, a hiteltevékenységben az egyéni érdekeknek a közérdek mellett való háttérbe szorulását talán a legtömörebben a német birodalom vezére fejezte ki azzal, hogy nem a nép van a gazdaságért és nem a gazdaság van a tőkéért , hanem a tőke van a gazdaságért és a gazdaság van a népért. Ebben a gondolatkörben mozog Franciaország államfőjének, Pétain tábornagynak az a kijelentése is, hogy ,,la nouvelle organisation sociale ne sera pas ,,un capitalisme", puisqu'elle mettra fin au régne de l'économique et á son immorale autonomie et qu'elle subordonnera le facteur argent, et mérne le facteur travail. au facteur humain". De ne gondoljuk azt, hogy csak a jelenlegi háború ideológiai harcai és csak a hegeli állameszme hívei járultak hozzá ennek az álláspontnak az érvényesüléséhez. Az elmúlt két évtized során világnézeti különbségre való tekintet nélkül az államok egész sora (Magyarország, Belgium, Bulgária, Németország, Olaszország, Finnország, Görögország, Dánia, Lengyelország, Norvégia, Svédország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Ausztria, Cseh-Szlovákia, Románia, Törökország, Kína, Jap^n, az Északamerikai Egyesült Államok, Argentína, Brazília, Chile) hozott a hitel jogi és gazdasági intézményének védelmére oly hitelügyi jogszabályokat, amelyekben az állami beavatkozás és a hitelélet felsőbb irányításának és ellenőrzésének intenzitásfoka különböző, de amelyek tengelyében egyaránt a hitelpolitikának az egyéni érdekeken felülemelkedő felsőbb irányítása áll. Ha hitelpolitika alatt a hiteltevékenységnek előre meghatározott elvek szerint való kifejtését értjük, úgy kétféle hitelpolitikát különböztethetünk meg. Az egyik az, amelyet valamely hitelintézet kizárólag a saját prosperitása szemszögéből a saját működési körében fejt ki azzal, hogy az idegen tőkék gyűjtésénél és a saját és idegen tőke kihelyezésénél bizonyos előre meghatározott elvek és üzletterv szerint jár el. Ez a hitelpolitika bizonyos arányt igyekszik fenntartani a saját tőke és a vállalatra bízott idegen tőke nagysága közt, gondoskodik arról, hogy a rövidlejáratú kötelezettségek ellentételeként megfelelő összegű, könnyen értékesíthető vagyontárgy álljon rendelkezésre, valamint hogy a kihelyezések lejárati ideje egyrészt a saját kötelezettségek várható lejárati idejével harmonizáljon, másrészt hogy a hosszú-, középés rövidlejáratú kihelyezések egymáshoz is megfelelő arányban álljanak, továbbá hogy az egy adós részére nyújtott hitel ne legyen oly nagy, hogy az adós fizetési nehézségei esetén az intézet akarata ellenére hitelezőből csendes társsá váljék. E mellett éber figyelemmel kíséri a hazai és külföldi gazdasági helyzet alakulását és saját üzletvitelét ennek megfelelően irányítja s a gazdasági piacokon állandóan igyekszik új üzleti lehetőségeket felkutatni. Mint látjuk, ez a hitelpolitika messze szétágazó és igen nagyfokú szellemi tevékenységet igényel, de ha jóval túlhaladja is a hitelpolitikának azt a primitív fokát, amely több kihelyezési lehetőség közül csupán a legelőnyösebb és a legbiztonságosabb