Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - Wekerle Sándor emlékezete. Elmondta Fabinyi Tihamér az Országos Kaszinó közgyűlési vacsoráján

NO nem feledi azt, hogy szervezni csak akkor és ott lehet, ahol vannak, akik organizálni tudnak és vannak, akik a szervezésből folyó előírásokat nemcsak kényszerből, hanem belátásból fakadó önkéntességgel fegyelmezetten követik és betartják, már pedig erre az emberek nagy részét nevelni kell. Ami különösen a gazdasági életet illeti, nem kötött, hanem irányított gazdálkodásra van szükség, nem olyanra, amely a minden rendszerben nélkülözhetetlen egyéni kezdeményezést megbénítja, hanem amely azt a közérdekkel összhangba hozva fokozottan tudja beállítani józan céljai szolgálatába. A reformoknál nélkülözhetetlenek a megfelelő munkamódszerek és ezek tekintetében is sok útbaigazítást lelhetünk Wekerle életművében, amelyből ebben a vonatkozásban most csak kettőt akarok megemlíteni. Az első az, hogy élettel kell megtölteni és az élethez közelebb kell hozni elsősorban közigazgatásunkat, de jogalkotásunkat, sőt egész gondolkodásunkat is, aminek az ifjúság oktatásában is eredményes lecsapódása lesz. Ezért az élettapasztalatnak s a szakszerűségnek nagyobb szerepet kell juttatnunk. Ezt tartotta szem előtt Wekerle, akinek csodálatosan gazdag élettapasztalat állott rendelkezésére nemcsak a kormányzatban viselt állásaiból és az azt megelőző hivatalnoki pályájából, hanem mint jó mezőgazdának is és nem utolsó sorban abból a judiciumot, tapasztalatot és jellemet képező funkciójából eredően is, hogy ő volt igazságszolgáltatásunk egyik főpillérének, az 1896-ban megalkotott Közigazgatási Bíróságnak tíz éven keresztül első s így az alapokat lefektető elnöke. A másik megjegyzésem az alkotás ütemére vonatkozik. Wekerle rendkívül gyors munkás volt, de a leggondosabban előkészítette minden alkotását. Bölcsen figyelmeztetett arra, amit mint rendkívül jellemzőt idéznem kell, noha e helyen már utaltak reá, hogy „ne az utcáról felhangzó jelszavakkal akarjunk közgazdasági 'politikát csinálni, ne egyes intézményektől, mint csodaszerektől reméljünk mindent. Rövid, mondjuk hathetes közgazdasági tanfolyamok alapján a bátorság politikájával karöltve szoktak ezek a panaceák a láthatáron feltűnni. Ne a véletlen szerencsétől, ne is a zseniális Ötletek érvényesülésétől várjuk a kibontakozást, ma nemzeteknek is csak saját talajuknak megismerése, ernyedetlen művelése terem gyümölcsöket." Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartjuk, akkor a szükséges reformok jobban, és higyjék el Uraim, gyorsabban fognak megvalósulni. Megújhodásunk nem vihető keresztül megfelelő középosztály nélkül, amelyről tavalyi serlegszónokunk helyesen mondotta, hogy „erős és egészséges, vagyonteremtő és megtartó középosztály kell, mert nélküle lehet, lesz is nép, de nincs és nem lehet nemzet." Ezen a téren a mai időkben is fontos kötelessége és hivatása van Kaszinónknak, amelyet éppen ebből a megfontolásból kiindulva alapított és annyi évtizeden át gondozott Wekerle Sándor. A nemzet azonban ezek szerint csak akkor újódlwMk meg, ha állandóan megújhodik középosztálya is. Kaszinónk tehát amiként nem volt, úgy nem is lehet soha sem a rang, a vagyon, a születés vagy a