Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - Wekerle Sándor emlékezete. Elmondta Fabinyi Tihamér az Országos Kaszinó közgyűlési vacsoráján

79 majdnem csupasz testtel kellett megállanunk és megálltunk, mert a magyar talajba kapaszkodtunk. A jövőben még fokozottan a zöld mezőn és nem csupán a zöld asztalnál kell visszaszereznünk és megtartanunk az országot. De ,,a hazát a föld mellett, amelyen élünk, az ősök árnyékai is teszik, akik tovább élnek velünk és hozzájárulnak sorsunk kimunkálásához. A nemzet erkölcse, amely a jövőnek döntő tényezője, a nemzet múltjának műve. A jelen teremti meg a jövő erényeit. Mi apáink moráljából élünk és a mi fiaink a mienkből fognak élni." A hagyomány nem más, — mondotta itt Teleki Pál — mint a múltnak, a jelennek és a jövőnek élő és folytonos kapcsolata, maga az élet, mely erősebb minden észnél, minden logikánál. Ezt különösen át kell éreznünk ma, amikor hála a Mindenhatónak, megnagyobbodott országban élhetünk, de éppen a megnagyobbodás révén is felvetődött nagyobb problémák megoldásához fokozottan van szükségünk — mint ugyancsak ő hangsúlyozta — történelmi perspektívára. De ha a hagyomány maga az élet, az élet viszont meg nem áll : haladnunk kell vele, reformokra van szükség. Hol kezdjük a reformot ? Széchenyi megadja rá a választ: „Minden reformot az embernél és különösen önmagunknál kell kezdeni." Több felelősségérzet, tisztább közszellem, a közérdek primátusa, a kapzsi önzés visszaszorítása, több és főleg gazdasági téren is rendszeresebb munka, szociális összefogás és segítés, több családias és embertársi érzés, a keresztény valláserkölcs gyakorlati érvényesítése : ezeket kell magunkban és honfitársainkban nagyra nevelnünk. Not only measures but men ! Nemcsak rendszabályokra, hanem mint Széchenyi követelte, a polgári erényekkel ékeskedő művelt emberek nagy tömegére van szükségünk. Alá szeretném húzni a felelősségérzet kérdését, amelynek különösen ragyogó példaképe volt Wekerle Sándor. Nem állhat meg a mai világkataklizmában egy nemzet, melynek egyénei nem mernek felelősséget vállalni és nem tudnak felelősséget viselni. Milyen varázsszerűen változnék meg adminisztrációnk, ha ez az elv ott teljes mértékben érvényesülne és milyen más képe volna a politikának, ha mintegy a passzív választójognak új cenzusaként a politikai szereplésnek és különösen állásvállalásnak feltételéül azt szabnók meg, hogy az illető egy gazdaságot, üzemet, vagy hivatást felelősség mellett eredményesen tudott légyen vezetni vagy betölteni. Alapkérdéseink egyik legnehezebbike a köz és az egyén érvényesülési területének elhatárolása. Ez a történelem tanúsága értelmében korok szerint változik és most olyan korszakba érkeztünk, ahol az egyéni érvényesülésnek és az egyéni szabadságnak háttérbe kell szorulnia a rend és a szervezés közérdekű szempontjai mögött. A határmesgyék kijelölése azonban csak akkor lesz helyes, ha számol az ember nem változó örök tulajdonságaival, az azokból adódó egyenlőtlenségekkel, ha nem téveszti szem elől a termelésnek már ismételten hangsúlyozott alapvető fontosságát és különösen