Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 9. szám - A Magánjogi Törvénykönyv külföldi visszhangja. 1. [r.]

534 mázasában is képes befolyásolni, kiemeli a gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó 1150. §-t, a veszélyközösség szabályát (1749. §.) és azt a rendelkezést, amely a formahibában szenvedő végrendelet esetében is megengedi a bírónak, hogy azt érvényes végrendeletnek tekintse. A Hedemann megjegyzései sorából kiragadott fenti néhány példa világítja meg azt a 4 vezérgondolatot, amelynek kiemelése után felveti a kérdést, milyen jövő vár általában az európai magánjogra. Vájjon nem az-e a fejlődés iránya, hogy az európai kontinensen kiegyenlített, országok szerint többé élesen el nem különült magánjog fog kiépülni. A kérdésre természetesen nem könnyű feleletet adni, két momentumot azonban éppen a magyar törvénykönyv tárgyalásával kapcsolatosan nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyik a nyelvi különbség. A magyar javaslat előszava kiemeli, hogy törvények szószerinti fordításáról tulajdonképpen nem is lehet szó és így a különböző nyelvterületek joga közötti harmónia már csak ezért is nehezen kövétkezhetik be, bár a nemzetközi szerződésekben és a svájci polgári törvénykönyv esetében ennek a nehézségnek leküzdésére is van példa. A másik momentum az egyes országok megrögződött jogi különlegességeiben van. A magyar javaslat áttanulmányozása során nagyszámú olyan rendelkezésre lehet találni, amelyben foglalt tisztázás vagy újítás nyilvánvalóan specifikus magyar tapasztalatokkal és szokásokkal van szoros összefüggésben. Ezek a momentumok bizonyára nem tudnak valamennyien háttérbe szorulni a magánjogok egységesítésének törekvésével szemben. Ezzel szemben áll viszont, hogy éppen a Bgb. területén nagy számmal élnek az egyes országrészek tekintetében külön szabályok, másfelől a jogszabályok éles kategorizálásának eltompulása ezeknek a különlegességeknek a jelentőségét is csökkenteni fogja. Mindenesetre bizonyos történeti pillanatokban fontosabb egyáltalán előrehaladni, mint éveken át Iustitia istenasszony mérlegének ide-oda lengését tétlenül figyelni. Ügy látszik és ez Hedemann professzornak a mi tervezetünkkel szemben a legértékesebb elismerése, hogy a javaslatunkat az európai magánjog általános fejlődése szempontjából jelentős tettnek minősíti és nem lát a rendelkezései és az új korszellem közt kiegyenlíthetetlen ellentéteket. III. Ha a magyar hivatalos körök megnyilatkozásai nyomán a külföldi visszhangban kifejezésre jutó azt a rezignált álláspontot, n°gy a javaslatnak nincs semmi kilátása a törvénnyé válásra, magamévá tenném, a magyar jogász által méltán érzett hálának és köszönetnek a külföldi írók felé való kinyilvánításával ismertető soraimat be is fejezhetném, legfeljebb bizonyos fájdalmas érzésnek kellene kifejezést adnom, azért, hogy annak idején, amikor