Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 8. szám - Kartell, konszern, tröszt

499 A hatalmi viszonyokkal kapcsolatos, de sokkal gyakorlatibb megkülönböztetési alap a tagvállalatok gazdasági önállósága. A kartell a piacon való fellépést szervezi meg, és ehhez elegendő, ha a tagvállalatok bizonyos vonatkozásokban gazdálkodnak egyöntetűen; máskülönben függetlenek maradnak. Viszont a konszernszervezet a vállalat egész funkció-körét belevonja a konszernösszeségbe. A nyereség szempontjából ez annyit jelent, hogy a konszern vállalat nem rendelkezhetik saját gazdasági tevékenységének eredményével, hanem valamennyi vállalat nyereségét a konszernösszeség nyereségében összesítik s a konszernhatalom alanya rendelkezik felette. Ezzel szemben a kartellnél a vállalatok a kartellszerződésben megállapított kötelezettségeiken túlmenőleg nincsenek egymáshoz láncolva: „maguk élvezik a nyereséget és viselik a veszteséget". Mindezt összefoglalva: a kartell nem érinti a vállalatok gazdasági önállóságát, a konszern azonban minden vállalatot egy gazdasági egységbe olvaszt bele, s ezáltal az egyes vállatokat megfosztja gazdasági önállóságuktól — és ezzel gazdasági értelemben vett vállalati mivoltuktól is. Míg a gazdasági önállóság kapcsán ilyen alapvető különbségeket találtunk, addig a vállalatok jogi önállósága szempontjából a kartell és a konszern hasonló jelenségeket mutatnak. Ugyanis sem a kartell, sem a konszern nem alkot olyan jogi értelemben vett egységet, amely az egyes tagvállalatok jogi önállóságát megszüntetné. A kartell rendszerinti formája a magánjogi társaság, amely nem jogi személy. A konszern szorosabb szervezet ugyan, de ez a szervezeti szorosság nem jogi, hanem gazdasági, és tényleges hatalmi vonatkozásban jut kifejezésre. Ezt megállapíthatjuk, ha egy pillantást vetünk a három legszokottabb konszenformára: a kötelmijogi, részesedési és személyes kapcsolatokon nyugvó konszernekre. Az első esetben a vállalatok jogi helyzete ugyanaz, mint a kartellvállalatoké. Magatartásukat kötelmijogi kötelezettségek szabják meg, amelyeknek tárgya rendszerint egészen más, mint a kartellnél. E kötelezettségek a vállalatok jogi önállóságán nem változtatnak akkor sem, ha gazdaságilag a legteljesebb függést állapítják is meg. A részesedés a leggyakoribb konszernforma. Lényege az, hogy minden tagvállalat szavazattöbbsége egy vállalat kezében van, s ezáltal üzemvezetésük is ennek a vállalatnak, mint hatalmi központnak, a befolyása alatt áll. Az előbbihez hasonló tényleges hatalmi kapcsolatot teremt az is, ha valamennyi vállalat vezetői ugyanannak a vállalatnak az emberei és ennek megfelelően a személyes kapcsolatok irányítják a vállalatokat. Akármelyik konszernformát nézzük is, a gazdasági egységet megteremtő centrális vezetést mindegyik meg tudja valósítani a nélkül, hogy ez külsőleg, az egyes vállalatok jogi megjelenésében, vagy tényeinek jogi elbírálásában, változást okozna. Ha mindezek alapján felvetjük a kérdést, hogy végeredményben mi a kartell és a konszern között a leglényegesebb különbség, azt felelhetjük: a két vállalattömörülés bizonyos mértékben különböző síkban fekszik. Ugyanis a kartell olyan vállalattömörülés, amelynél a cél: a piacuralom a karakterisztikus, e mellett a szervezet alárendelt jelentőségű. A konszernnél viszont éppen a szervezeten van a hangsúly: a konszern olyan gazdasági organizáció, amely vállalatokat egységes központi akarat, egységes vezetés