Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 8. szám - Kartell, konszern, tröszt

498 hitelezőknek, vagy az őket képviselő ügyvédeknek, mert a kényszeregyességi eljárás nem engedheti meg az adósnak a hitelezők nagy számára való figyelemmel igen jelentős további eljárási költséggel való terhelését, — még kevésbbé állapítható meg tehát költség a végrehaj tatónak, aki külön ebbeli minőségében a meghallgatásra meg sem idéztetik és azon megjelenni nem tartozik. Dr. Komin Ferenc Kartell, konszern, tröszt. Azok között az intézmények között, amelyeket a gazdasági élet a vállalatok növekvő tőkeigényeinek kielégítésére kitermelt, jelentős szerepet játszanak a vállalattömörülések. Vállalattömörülés, vagy vállalati egybefoglaltság, minden olyan gazdasági organizáció, amely több vállalatot társít vagy egyesít bizonyos közös cél együttes elérésére. Az intézmény gerince a társulási elv. Megvalósítására több eltérő út és mód áll a vállalatok rendelkezésére, ennek következtében különböző és egymástól lényegesen eltérő vállalattömörülési típusok alakultak ki. Nem említve a kevésbbé fontos alkalmi egyesüléseket, a vállalati egybefoglaltságoknak három fő típusa van (az európai viszonyokat tartva szem előtt): a kartell, a konszern és a tröszt. Mivel mind a három még fejlődésben lévő alakulat (mai formájuk valószínűleg nem a végső), fogalmuk meghatározása is vita tárgya. Ennek ellenére mindegyik típusnak van olyan, a közfelfogásban többé-kevésbbé gyökeret vert fogalma, amely lehetővé teszi, hogy párhuzamot vonjunk közöttük. Különösen három irányban látunk a konszern, a kartell és a tröszt között különbséget, ezek: 1. a tömörülés által kifejtett hatalom iránya; 2. a tagvállalatok gazdasági önállósága; 3. a tagvállalatok jogi önállósága. Ha ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével sorban összehasonlítjuk a három típust, a következőket állapíthatjuk meg: A) A kartell és a konszern között az első eltérés abban van, hogy míg a kartell a piacon kíván hatalmi pozíciót elérni, addig a konszern a vállalatok vagyonszféráját veti alá központi uralomnak. Ennek a megkülönböztetésnek különösen elméleti téren van jelentősége. Erre építi fel vállalattömörülési rendszerét Haussmann, aki az egyes típusok rendszerbeli helyét a szerint próbálta megállapítani, hogy a vállalatok összefogásában rejlő hatalmi súly (az „uralmi elem", Beherrschungselement) milyen irányban érvényesül: kifelé, a piac irányában-e, vagy befelé, az egyes tagvállalatok irányában-e. Az előbbi a monopol tendenciát, az utóbbi a szervezeti centralizációt jelenti. Az uralmi elem, mint causa divisionis, ha az elméleti rendszer szempontjából meg is állja a helyét, a praxisban azonban gyakran elszíntelenedik. Ennek az az oka, hogy egyrészt semmiféle szervezet sem nélkülözheti a részeket összefogó belső hatalmat (a centralizációt), másrészről a konszern a legteljesebb mértékben kizárja a tagvállalatok egymásközti versenyét, s ha egész üzletágakat fog át, monopol helyzetet is képes megteremteni. Ennek ellenére a Haussmann-féle disztinkciónak nagy érdemei vannak, mert hangsúlyozza a) azt, hogy a kartellnek lényegéhez tartozik a monopol tendencia, míg a konszernnél ez merő esetlegesség; b) azt, hogy a konszernnél a centralizáció, és ezáltal a vállalatok közti összefonódottság nagyobbfokú, mint a kartellnél.