Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1940 / 6. szám - Az iparjogosítvány elnyerésének újabb szabályai
397 A jugoszláv mezőgazdaságügyi miniszter törvényjavaslatot dolgozott ki, amely — a korábbi földreform kiegészítéseképpen — a földbirtok maximális nagyságát 300 holdban állapítja meg. A telepítés céljaira az állami birtokokból is kihasítanának bizonyos területet. BELFÖLD: A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete június 8-án országos pénzintézeti értekezletet tartott, amelyen az egész ország pénzintézetei képviseletében száznál több kiküldött vett részt. Az értekezletet Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter, a TÉBE elnöke nyitotta meg. Örömének adott kifejezést, hogy az értekezletet Kassán tarthatják meg és köszönetet mondhatnak a visszatért felvidéki pénzintézeteknek a hazafias kitartásért, amelyet a húszéves megszállás alatt tanúsítottak. Dr. Nyulászi János, a TÉBE ügyvezető igazgatója a birtokforgalom korlátozása folytán a jelzáloghitellel és a követelések behajtásával kapcsolatos kérdésekről tartott előadást. Dr. Módly Béla, a Magyar Általános Hitelbank ügyésze az újabb illetékügyi gyakorlatról, dr. Proszwimmer Béla, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank igazgatója a társulati adótörvény életbeléptetése folytán szükségessé vált intézkedésekről, Hochstádter Gottfried, a Felvidéki Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézetek racionalizálásáról, Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója pedig a kis pénzintézetekről tartott rendkívüli sikerű eladást. Az értekezlettel kapcsolatban a TÉBE felvidéki szakosztálya is ülést tartott. Az ülésen, amelyen dr. Nyulászi János, a TÉBE ügyvezető igazgatója elnökölt, számos, a felvidéki hiteléletet érintő fontos kérdés került megvitatásra. * A Magyar Jogászegylet szakosztályaiban május hó folyamán dr. Bálás P. Elemér egyetemi tanár: „Személyi és dologi szemlélet a magánjogban", dr. Zachár Gyula: „A visszatartási jog", dr. Proszwimmer Béla ügyvéd: „Az egyenesadóreform törvényjavaslata" és tunyoghi Szűcs Kálmán kúriai bíró: „Földbirtokreform és magántulajdon" címen tartottak igen érdekes és nagysikerű előadásokat. Kamarai, egyesületi és vállalati hírek: Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete hírei: Igen népes, vidékről is látogatott közgyűlést tartott az Egyesület április 12-én. Krüger Aladár lendületes elnöki megnyitója után Porubszky György főtitkár számolt be az 1939. évi működésről, majd vitéz Szabó Lajos ügyvezető elnök terjesztette elő az egyesület programmját. A közgyűlés vita nélkül jóváhagyta a vezetőség működését. — A határidőnapló szerkesztésére kiküldött bizottság máris foglalkozik az 1941. évi napló előmunkálataival. 6000 példányban intézett kérdést az előfizetőkhöz a használhatóság iránt és felhívást az újabb előfizetésre. A napló beosztása és tartalma a beérkezett válaszokhoz képest fog alakulni. — Az egyesület tagjai május 29-én a Gellért-szálló márványtermében tartották szokásos tavaszi társasvacsorájukat Ezen Kayos Béla, a társadalmi bizottság nevében felkérte a megjelenteket, hogy a kecskeméti csoport június 16-1 díszgyűlésére minél nagyobb számban utazzanak le. A díszgyülésen való részvételüket számosan jelentették be, ami már előre is biztosítja a tervezett ünnepi ülés sikerét.