Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 6. szám - Jövőbeli jogok biztosítása. Opció és rokonformái

357 tött, vagy megkötendő adásvételi szerződést vagy az arra vonatkozó ajánlatot a részletes feltételekkel együtt. Ha, és amennyiben ez utób­biak a jogosultnak megfelelnek, ingatlannál 30, ingónál 8 nap alatt köteles nyilatkozni, hogy elővásárlási jogával élni kíván; ellenkező esetben ezen joga megszűnik.47 A kötelezett és a harmadik személy közötti olyan megállapodás, mely szerint a szerződés joghatálya az elővásárlási jog nemgyakor­lásától függ, vagy annak gyakorlása esetén a kötelezett visszaléphet az ügylettől: az elővásárlásra jogosulttal szemben hatálytalan.48 Az elővásárlási jog nemcsak magában az adásvételi szerződés­ben, hanem attól függetlenül, más megállapodásban is kiköthető és nemcsak az eladó részére, hanem bármely kívülálló harmadik sze­mélyre is.49 Éppen ezért az elővásárlási jog is hátrányosan befolyá­solja az ingatlanforgalom szabadságát, ebből a szempontból aggályos, miért is a Mtj. 1437. §-ában felsorolt határidők itt ugyanúgy túl hosszúaknak mondhatók, mint fentebb a visszavásárlási jognál.50 Hogy az elővásárlási jog is abszolút hatályt nyer a telekkönyvi be­kebelezés útján, azt kimondja a Mtj. 518. §, részletesen szabályozza pedig a telekkönyvi bekebelezés jogkövetkezményeit az 1435., 1436. §.51 Az elővásárlási jogra is áll az, hogy a vevő külön bekebelezési engedélye nélkül telekkönyvileg be nem jegyezhető, de ha a később szerződő felek tudtak róla, akkor bekebelezés nélkül is kötelező reá­juk nézve.52 Érvényesíthető akkor is, ha az elővásárlási joggal ter­helt tulajdonostárs a vagyonközösségnek bírói árverés útján való megszüntetését per útján kéri.53 Ha az elővásárlási joggal terhelt tulajdonos a tárgyat bármi módon el akarja idegeníteni, mielőtt azt véglegesíti, köteles a jogo­sított személyt a dologgal megkínálni, s ezzel egyidejűleg közölni vele, a harmadik szerződő fél vagy ajánlattevő nevét és a konkrét feltételeket.54 47 Kivéve, ha a tervbe vett szerződés a tulajdonos és az ajánlattevő között nem: jön létre további 30, illetve 8 nap alatt; a felek ennél rövidebb határidőt is kiköthetnek, hosszabbat nem. (Mtj. 1432. § 1. és 2. bekezdés.) V. ö. még K. 8649/1928., Grill Köt. Jog 1934. II. 124. old. 48 Mtj. 1425. §. Egymásközt azonban joghatályos. 4" K. 3999/1921. (Szladits Mjogi Dtár, 1935. II. 386. old.) K. 2489/1913. Grill Köt. Jog, 1934. I. 138. old.) K. 732/1913. (Jogesetlex. 65. old.) K. 6017— 1915. (Grill Köt. Jog, 1934. U_. 123. old.) Állandó gyakorlat. Ugyanígy Schuster Eudolf id. cikkében. 50 A jogosult élete fogytáig, vagy 32 évig. Észrevételeinket 1. a 26. jzben. 51 V. ö. K. 1934/1933. Jogesetlex., 66. old. 52 K. 7211/1922., 3S48/1928., Szladits Mjogi Dtár, 1935. II. 386. old. 53 K. 5406/1913., Grill Köt. Jog, 1934. II. 123. old. 54 Mtj. 1423. § a harmadik személy nevének közlését csak eladás esetére teszi kötelezővé, míg ajánlat esetére nem. Ezt a megkülönböztetést nem tartjuk indokoltnak és a név közlését minden esetben kötelezővé tennők, mert a vissza­élések csak ily módon kerülhetők el. V. ö. K. 1986/1926. és 8648/1928., Jogeset­lex., 65. és 66. old.

Next

/
Thumbnails
Contents