Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 1. szám - A biztosítással foglalkozó egyesületekről. 1. [r.]

13 törvény szerint valóban csak a rtg. és a szövetkezet, mint kölcsönös b. t. Ez azonban nem jelenti sem azt, hogy a törvény változtatni kívánt volna a korábbi jognak már ismertetett álláspontján, legalább is annyiban, amennyiben az akkor már létező egyesületekről van szó, sem pedig azt, hogy amennyiben a törvénynek valóban az az álláspontja, hogy az egyesületek a jövőben is foglalkozhatnak biztosítási ügyletekkel, az ily egyesületek ki lennének véve az állami felügyelet alól. Ellenkezőleg: a törvény nem zárja ki ugyan elvileg az egyesületek biztosításszerű tevékenységét (1. alább b) alatt), de viszont ebben az esetben az egyesületeket — legalább is elvileg — éppen úgy a felügyelet alá helyezi, mint a rtg.-ot és a szövetkezetet (a), ad a) Ez az utóbbi szempont alig szorul bővebb magyarázatra. Hiszen alig szenvedhet kétséget, hogyha egyszer a törvényhozó jónak látta a nagy tőkével rendelkező, szakszerű vezetés mellett dolgozó és hosszú évtizedes múltra visszatekintő nagy biztosító vállalataink egész ügyvitelét rendszeres állami ellenőrzés alá helyezni, akkor még kevésbbé zárkózhatott el ennek a szempontnak érvényesítése elől az olyan alakulatokkal szemben, amelyek sokszor nemcsak kellő tőkeerővel nem rendelkeznek, de szakszerű vezetésnek is híján vannak. ad b) Ami pedig a fentebb első helyen említett vonatkozást illeti, az egyesületek biztosítási tevékenységének kizárására nem lehet abból sem következtetést vonni, hogy a felügyeleti törvény 2. §-ában a biztosítással foglalkozó „jótékony" egyesületek tekintetében ad felhatalmazást a kormánynak bizonyos rendelkezések megállapítására. Ahhoz ugyanis alig férhet kétség, hogy a törvényben előforduló „jótékonysági" kifejezést nem szabad köznapi értelemben venni s azt csupán oly alakulatokra vonatkoztatni, amelyeknél hiányzik a biztosítást jogi szempontból leginkább jellemző az a vonás, hogy ellenszolgáltatás (visszteher) fejében végbemenő és jogilag kötelező, vagyis ki is kényszeríthető vagyoni jellegű szolgáltatás nyújtásáról van benne szó. A jótékonykodás nem biztosítás, hanem jogilag annak éppen az ellentéte s így nyilvánvaló, hogy a biztosítási magánvállalatokról szóló törvény nem, vagy legalább is elsősorban nem az ilyen, a do ut des elvének figyelmen kívül hagyásával működő alakulatokra kívánta az állami felügyeletet kiterjeszteni. Azon lehet vitatkozni, vájjon helyes-e az ilyen merőben „segé-