Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - Az ú. n. valutakötelmek magánjoga

283 nem terjeszthető ki belföldiek között fennálló valutakötelmekre, a jogalkotónak azt a szándékát is elárulja, hogy a felár szűken körülhatárolt alkalmazási köre bírói joggyakorlat útján se terjesztessék ki. Látni fogjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője történt. A C. VII. 3787/1937. számú ítéletében a Kúria valóságos dollárokban elhelyezett és ugyancsak valóságos dollárokban visszafizetendő takarékbetét esetében nem ítélte meg az elhelyezéskori magasabb árfolyamot, hanem csak a visszafizetéskori árfolyamot, mert a felek a követelést a dollár sorsához, illetve mindenkori értékéhez kapcsolták, C. VII. 4072/1938. számú ítéletében azonban egy teljesen azonos tényállású perben már az 5.10 pengős, vagyis a felárat is magában foglaló árfolyamon marasztalta az adós pénzintézetet. Ebben az ítéletében megállapítja a Kúria, hogy az elhelyezéskori árfolyam csak akkor illeti meg a hitelezőt, ha a felek között az értékállóság biztosítása kérdésében kifejezett vagy ráutaló tényekben nyilvánuló megállapodás létesült. Ez a jelen esetben nem forog fenn és így a teljesítésnek az eset körülményeit, az élet felfogását, a jóhiszeműséget, a méltányosságot szemmel tartó általános szabályai irányadók. Ennek az a következménye, hogy a felperesnek a valóságos dollárok helyett azt az értéket kell megkapnia, amelyhez akkor jutott volna, ha ezeket a bankjegyeket valóságban megkapja, vagyis annyit, amennyit a Magyar Nemzeti Bank, illetve a pénzintézetek a hozzájuk beszolgáltatott dollárokért fizetnek. Ez pedig a felárral növelt árfolyam. Egy későbbi hasonló (C. VII. 4013/1938. számú) ítéletében a Kúria kiemeli, hogy döntésével a feláleszámítással teljesítendő ügyleteknek a 300/1936. M. E. számú rendelet szerint korlátokhoz kötött körét nem tágítja ki, hanem ezt a rendeletet csak kisegítő szabályként alkalmazza. A lényeg azonban mégis csak az, hogy a Kúria olyan körben alkalmazza a felárat, amelyben a jogalkotó intenciója szerint ennek nem volna helye. A fejlődést egy egészen új keletű, a Jogi Hirlap február 11-i számában közölt fC. VII. 4914/1939. számú) kúriai ítélet zárja le, amely nem betétperben, hanem belföldiek közötti dollárkölesön ügyében mint általános szabályra hivatkozik arra, hogy „olyan esetekben, amidőn a felek a teljesítést valóságos dollárban kötötték ki, a hitelezőnek azt a pengőösszeget kell megkapnia, amelyhez akkor jutna, ha az adós a tartozást effektív dollárban fizetné vissza". Másszóval az adósnak meg kell fizetnie a felárat is. Az effcktivitási kikötés a hitelező számára adott esetben kedvezőtlenebb átszámítási árfolyamot eredményezhet, mint amelyhez az értékállandóság biztosítására irányuló — bizonyított, vagy vélelmezett — ügyleti szándék fennforgása esetén akkor jutna, ha eííektivitási záradékot nem alkalmaz. Fel kell azonban hívnom a figyelmet arra, hogy ma a dollár felárral számított árfolyama már nem 5.10 pengő, hanem 5.67 pengő, tehát alig tér el a régi aranyparitásos árfolyamtól. -Az előzőkben ismertetett kúriai döntések mind belföldi felek