Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - Az ú. n. valutakötelmek magánjoga

273 TANULMÁNYOK Az ú. n. valutakötelmek magánjoga. Előrebocsátom, hogy e cikk megírásával nem óhajtottam más célt elérni, mint azt, hogy lehetőleg teljes, de rövid áttekintést adjak a külföldi pénzértékre szóló pénzkötelmekre vonatkozó belföldi magánjogi szabályokról; ehhez képest általában tartózkodtam attól, hogy valamely tudományos álláspont mellett síkra szálljak, vagy a jogfejlődés kritikai elemzésébe bocsátkozzam. Ha döntvénytárainkat lapozzuk, azt látjuk, hogy a külföldi pénzértékre szóló pénzkötelmekkel (az ú. n. valutakötelmekkel) összefüggésben felmerült jogviták tárgyában hozott bírói döntések oroszlánrésze az 1931. évi gazdasági és hitelválság beálltát követő időre esik. A perek túlnyomó része azokkal az árfolyamcsökkenésekkel függ össze, amelyek az angol fontnak az aranyalaptól az 1931. évben történt elválasztásával, illetőleg a dollárnak az 1933. évben bekövetkezett leértékelésével kapcsolatban beállottak. A jogviták másik, kisebb csoportját az idézte elő, hogy a devizakorlátozások folytán a kikötött külföldi pénznemben való effektív teljesítés — legalábbis átmenetileg — lehetetlenné vált. A valutaperek ily nagy számban nem fordulhattak volna elő, ha a valutakötelmek az ország gazdasági szervezetében nem játszanának elég fontos szerepet; ez pedig több okra vezethető vissza. ATJ egyik ok az, hogy a valutánk stabilizálásától az 1931. évi bankzárlatig eltelt időben tőkeszegény országunk — elsősorban a hitelszervezet, vagyis a bankok útján — jelentékeny külföldi hiteleket vett igénybe, amelyek a dolog természeténél fogva külföldi pénzértékben, éspedig rendszerint a hitelező országának pénznemében folyósíttattak. Bankjaink a külföldről szerzett pénzeszközöket ugyanabban a pénznemben kirótt kölcsön alakjában adták ügyfeleiknek tovább és így belföldi felek között is keletkeztek oly valutakötelmek, amelyek gazdaságilag, de sok esetben jogilag is összefüggnek a külföldi hitelező és a belföldi bank között fennálló valiitakötelemmel. A jogi összefüggés nevezetesen olyankor áll fenn, amidőn a belföldi bank annak az ügyfélnek a váltóját,, akit a külföldről szerzett hitelben részesített, akár leszámításba, akár — az íi. n. pensio-hiteJek esetében — fedezetül továbbadta a külföldi hitelezőnek, vagy — és ez igen gyakori eset — amidőn a belföldi bank ügyfele egyetemleges köztörvényi kötelezettséget vállalt a bank mellett a külföldi hitelező bankkal szemben. Ez történt az ú. n. intézvény-hiteleknél, éspedig egyes esetekben már a hitel folyósításakor, rendszerint azonban csak utólag, a devízazárlat bevezetése után a külföldi bankhitelezőkkel 18