Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 3. szám - A biztosítással foglalkozó egyesületekről. 3. [r.]

.161 dosítás kihat a hozzá nem járuló tagokra is. Nem kétséges, hogy ama széleskörű felhatalmazásban, amelyet a minisztérium a gazdasági és hitelélet megóvása érdekében az 1931 : XXVI. tc.-ben kapott és amelynek hatályát a törvényhozás ismételten meghosszabbította, a kormánynak megfelelő jogi alap áll rendelkezésére abban a tekintetben is, hogy az egyesületi magánjogba belevágó ily rendelkezést megtehessen. Amennyiben tehát a jelzett felhatalmazás hatályban lesz abban az időben is, amikor a biztosítással foglalkozó egyesületek ügye megérett a végleges rendezésre, ez a felhatalmazás járható utat fog a kormány részére megjelölni. Viszont azt nem tartom kétségesnek, hogy az 1923 : VIII. te. 2. §-ában kapott és fentebb már érintett felhatalmazás erre önmagában nem ad módot. Miként ugyanis ez a felhatalmazás nem jogosítja fel a kormányt arra, hogy az egyesületeknek a gyakorlatban kialakult szervezetét és összetételét megváltoztassa, éppen oly kevésbbé foglalja magában azt, hogy ennek alapján az egyesületi magánjogba vágó rendelkezések legyenek foganatosíthatók. b) A szövetkezetté átalakulással kapcsolatos gazdasági szempont pedig — amelyre fentebb utaltunk — abban áll, hogy a szóbanlevő egyesületek jórészt kisebb alakulások, amelyek önmagukban nem, hanem csak abban az esetben tudják fenntartani magukat, ha az őket támogató valamennyi központi szervnek egyrészt támogatása, másrészt ellenőrzése alá is kerülnek. Amit Kuncz Ödön a szövetkezetekre nézve általában annyira meggyőző erővel fejez ki (i. m. I. kötet második fele, 470. lap), nevezetesen, hogy a tapasztalatok az egész világon azt mutatják, hogy a mai gazdasági viszonyok között a kis szövetkezetek csak úgy tudják megállni helyüket, ha tömörülnek valamely központi szervezetben, fokozott mértékben áll a biztosítással foglalkozó szövetkezetekre. Ehhez képest — nem tekintve a nagy alakulatokat, aminő pl. a Gazdák Biztosító Szövetkezete — az országban jelenleg szétszórtan működő és annakidején szövetkezetté átalakítandó egyesületeket központba kellene tömöríteni, amely központ természetszerűleg éppen úgy állami ellenőrzés alatt állana, mint a jelenleg létező nagy szövetkezeti központjaink (OKH, IOKSz). A részletek tárgyalása ma még időelőtti lenne s ezért ebbe nem is bocsátkozhatom bele. VII. Mint már fentebb jeleztük, mindez azonban csak a jövő feladata lehet. Viszont addig az időpontig, amíg a tényleges adottságok alapos ismeretének birtokában foghatunk hozzá ehhez a szeríi