Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 3. szám - A mezőgazdasági ipar termékeinek elnevezése a versenyjog szempontjából

150 nak egyik oldalon a cég, a kereskedelmi név és a vállalatot jelző védőjegy felel meg a személy neve helyett, a másik oldalon pedig az áru elnevezése, szintén a személy neve helyett, aki az árut előállítja, illetőleg forgalomba hozza. Amíg a személyi elem a túlnyomó a gazdasági életben, a személy értékelése az, ami ügyletkötésre indítja a gazdasági élet részeseit. Amikor a dolgok, az áruk önálló jelentőséghez jutnak, az áruk tulajdonságai közvetlen jelentőségűvé válnak. Ennek a kétféle értékelésnek, t, i. a személyi és a dologi értékelésnek szimbóluma pedig a név, illetőleg az áru elnevezése. Nagy érdek fűződik tehát ahhoz, hogy ez a szimbólum ne legyen hamis, ne legyen félrevezető, hanem a gazdasági forgalom a valóságnak megfelelően, helyes értékelés szerint menjen végbe. Az önállóvá vált áru nevének is önálló jogi oltalom jár. Amíg jogi szabály nem rendelkezik az áruk elnevezéseinek jogi oltalmáról, addig a gazdasági forgalom minden részesének egyéni felfogásától, tisztességétől, jó- vagy rosszakaratától, esetleg érdeklődésétől vagy közömbösségétől, figyelmétől vagy hanyagságától függ, hogy a gazdasági forgalom tájékoztató eszközei, az áruk elnevezései megfelelnek-e azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket jelezni hivatottak. Ez az állapot nem lehet kielégítő. Az egyes egyének igen sokféle tulajdonságot mutatnak, erkölcsi tulajdonságaik rendkívül változatosak, ezekre építeni nagyban és egészben alig lehet. A gazdasági tömeg jelenségek megbízhatósága nem érheti be az egyes gazdasági alanyok erkölcsi adottságaival. Ahhoz, hogy az áruk elnevezéseitől el lehessen várni, hogy a valóságot juttatják kifejezésre, erőteljesebb eszközök szükségesek. Ezeket az eszközöket csak a jog nyújthatja. A jognak általában az az első hivatása, hogy egységet vigyen a sokféleségbe, egyszerűsítse, egyenletessé, rendezetté, állandóvá tegye az élelet, szilárdságot vigyen a társadalom híg anyagába. Ezt közvetlenül azzal éri el a jog, hogy az emberi akaratra hat, amennyiben megszünteti az akarat szeszélyességét, állhatatlanságát és az egyes ember akaratát egy bizonyos irányba tereli, egy bizonyos irányban tartja, változását megakadályozza. A vállalt kötelezettséget sok ember nem tartaná meg, ha szabad tetszésére volna bízva, alkalmazkodik-e további magatartásában is ahhoz az elhatározásához, amely valamely ügylet kötésére vezetett. Az akaratnak ez az irányítása természetesen nem mindig sikerül, de a jognak megvan a módja arra is, hogy olyan helyzetet teremtsen, amely megfelel annak, mintha az akarat befolyásolása valósággal sikerült volna. Ez a mód a kényszer, amellyel a jog mögött álló állam olyan állapotot tud létrehozni, amely megfelel annak, mintha az emberi akaratot sikerült volna egy bizonyos irányban megtartania. Ez a sztatikus irányú hivatása a jognak, alapvető jelentőségű és nem szorítkozik arra az esetre, amikor személy áll személlyel szemben vagy a személynek a dologhoz való viszonya közvetlenül jelentős, hanem kiterjed azokra az esetekre is amikor — gazdasági értelemben — dolgok, áruk állanak egymással szemben. A jognak szóbanlevő sztatikus feladata érvényesül akkor is amikor