Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 11. szám - A Ppé. (1912: LIV. t.-c.) köréből - Sommás visszahelyezés egy templomi székbe

VII. évfolyam. 11. szám. Kolozsvár, 1915. március 14. EHDELYHESZI3061K0ZL0NY R KOLOZSVÁRI ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRAVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Balázs, ügyvéd, Dr. Hatiegán Emii kir. tszéki biró, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. törv.-széki biró. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Papp yóssef, ügyvéd, a Kolozsvári Ügyvédi Kamara elnöke, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Szitás Jenő és Dr. Stefáni Károly. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42. szám. Megjelen minden vasárnapon. Előfizetési-dij: Egész évre 16 K. Félévre .... 8 K. Negyedévre .... 4 K. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez. Előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK: A Ppé. (1912: LIV. t.-c.) köréből. Irta: Dr. Szitás Jenő. — Sommás visszahelyezés egy templomi székbe. Irta: Dr. Leitner Mihály ügyvéd. KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatoka kolozsvári és marosvásárhelvi kir. ítélőtábláktól. \fl Ppé. (Í91Z:LI9. UJ bőréből. Irta: Dr. Szitás Jenő. L A Ppé. 19. és 20. §-a a korábbi jogállapottól eltérően ugy a magán, mint az állami elmegyógyintézetbe való felvételt és bizonyos esetben az abból való elbocsátást birói döntéstől teszi függővé, amelynek alapjául orvos-szakértői vélemény szolgai. Ezen vélemény mikénti beszerzését a törvény szabályozza is, de szabályozatlanul hagyja a kinevezett szakértő dijainak ki által való fizetését. Hogy a szakértő-orvos díjtalanul eljárni nem köteles, az az ezen eljárásban is megfelelően alkalmazandó Pp. 365. §-a szerint nem lehet kétséges, csupán a körül merülhet fel vita, hogy az ily módon megállapított dijak kit terhelnek? Hogy az elmegyógyintézetbe felvett vagy onnan elbocsátott egyénre ez nem eshetik, arra következtethetünk abból, hogy legtöbbször, az < seték túlnyomó részében, a beszállítás ennek akarata ellenére történik s hogy a hozzátartozók sem fizethetik, az pedig okszerűen következik (arg. a contr.) az id. 19. §. második bekezdésebői, mely csupán az ellenőrző szakértő költségét rendeli az azt alkalmazni kérővel szemben megállapítani. De ezeken kivül nem viselheti a beszállító sem, mert — pl. a rendőrség, a kotonai csapatkórház, stb. stb. erre nem lenne kötelezhető. Hátra van még az irodaátalány. Ebből természetesen több mindent lehet előlegezni, de minden esetben csak ugy, ha az előlegezést a törvény vagy rendelet megengedi. Ilyen körülmények között ez a kérdés teljesen függőben marad és — várja a szabályozást. II. 1915. januárius 1 óta a telekkönyvi hatóságot a kir. járásbíróságok gyakorolják (Ppé 11. §.), melyeknek perenkivüli ügyekben hozott végzései ellen használt jogorvoslatok felett a kir. törvényszékek háromtagú tanácsai határoznak (Ppé 13. §.) Ugyancsak a kir. törvényszékekhez kell felterjeszteni az emiitett időpont óta a jogorvoslatokat akkor is, ha azoKat korábban is adták be (Ppé tj9. §). Ennek az elvnek merev alkalmazásával megtörténhetik, hogy a jogorvoslatot végső fokán ugyanazon bíróság intézi el, mely a megtámadott határozatot hozta. Egy példa nyomban megvilágítja az esetet. Pl. valamelyik kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság egy tulajdonjogbekebelezési kérési elutasított Í914. dec. 1-én, ezt a végzést kézbesítették a kérelmezőnek 1914. dec. 15 én, mire ez dec. 29-éu felebbezést (Tkvi rdts §.) adott be, melyet az 1915. jan. 1-én járásbírósággá vál toztatott tkvi hatóság ugyanezen kir. törvényszékhez terjeszt fel elbírálás végett s ez ezt a végzést helybenhagyja. Hogy a törvényhozó ezt nem akarta, kitűnik a miniszteri javaslatnak 66. és 56. §-ához fűzött indokolásból, mely a hív. átmeneti rendelkezés indokolásául azt hozza fel, hogy a kir. ítélőtáblák mielőbbi tehermentesítése érdekében kell kimondani azt, hogy a kir. járásbíróság az ö végzése ellen beadott jogorvoslatot a törvény életbelépése után minden esetben a kir. törvényszékhez terjessze fel. Kitűnik tehát az indokolásból az, hogy a kir. járásbíróság csak az ö végzése ellen használt jogorvoslati beadványt tartozik a törvényszékhez felterjeszteni. Az előbb emiitett esetben azonban nem a járásbíróság, hanem a törvényszék végzése ellen van a jogorvoslat használva, következőleg a jogorvoslat elbírálása nem a kir. törvényszék, hanem a kir. ítélőtábla hatáskörébe tartozik. III. A Ppé 104. §-a az igazságügy minisztert felhatalmazta arra, hogy a végrehajtási eljárásnak az 1881 : L., 1908 : XLL, 1912: VII. és 1912 : LIV. tc.-ben megállapitott szabályait egységes szerkezetbe foglalja össze. Ezen összefoglaló szerkezet azonban ez ideig nem jelent meg, noha arra rendkívül nagy szükség lenne. Az 1881 : LX. tc. 260. §-ából ugyanis az 1908 : XLL tc. 28., az 1912 : VII. tc. 11. és az 1912 : LIV. tc. 27. szakaszt hatályon kivül helyezett és módosított s ezenkívül módosulást szenvedett az 1881 : LX. tc. 189. §. b) pontja is. Mindennek s az átmeneti intézkedések sokféleségének következménye aztán az, hogy a végrehajtási eljárást ma még azok közül is kevesen ismerik, a kik állandóan foglalkoznak vele. Csak példaképen utalhatok arra, hogy több oly kérést láttam, melyben közjegyzői okirat alapján kéretett a végrehajtás és említés volt téve arról, hogy a hozandó végzés ellen — kifogásnak van helye. (V. ö. Ppé 39., 40. §§.) Hogy ügyvédi ellenjegyzéssel ily beadványok a bírósághoz érkezhetnek, az még a kisebb hiba, nagyobb sulyu azonban az, hogy másodfokú felebbvitellel meg nem támadható bírósági végzésekben is előfordult már az, hogy a végrehajtási törvénynek (1881: LX. tc.) oly intézkedésére történt utalás, mely Ppé által hatályon kivül lett helyezve. Ilyen körül menyek között azt hiszem nem végezünk fölösleges munkát, ha a törvényhozás által megígért egységes szerkezet szükségességére reámutatunk. X Sommás visszahelyezés egy templomi székbe. Irta: Dr. Leitner Mihály ügyvéd. Az 1911 : I. t.-c. (Polgári Perrendtartás) megalkotásához nagy remények fűződtek. Hogy ezek a remények miként valósulnak majd meg a gyakorlatban, vagyis akkor, mikor egy-egy rendelkezés alkalmazásáról lesz szó, ma még nem mondhatjuk meg, hiszen a háborús vi zonyok folytan még erre igazi alkalom sem volt. De már tisztán elméletileg boncolva az uj törvényt, arra a tapasztalatra jutunk, hogy az lépten-nyomon oly hézagokat mutat és oly kételyeknek enged tért, hogy már most is mutatkozik a novelláris intézkedés sürgős szüksége. Későbbre tartjuk fenn magunknak a nehéz feladatot, hogy a törvény feltűnő hiányaira részletesen reá mutassunk, e sorok célja csupán az, hogy egy concrét kérdést, amelyet törvényes rendelkezés hiányában újból csak a birói gyakorlat oldhat meg, helyes világításba helyezzünk. Az eset a következő: