Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 7. szám - Ötödik moratóriumi rendelet. Folytatás - A "Páváról"

28 oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 7. szám. A II. T. 1551. §*a szerint az örökhagyó házastársától nem lehet ági hagyományul követelni azoknak az ingóknak az értékét, amelyek közös lakásuk felszereléséhez tartoznak. Ez az 1552. §. szerint is kivétel. Ennek a gondolatnak a teljes kifejlesztése a mai életviszonyok közepette — különösen arra való figyelemmel, hogy a férji öröklést a II. tervezet — antidemokratikus felfogással — elejtette, valósággal előtolakszik. Mindezt a jelen fejezet helyes beállítása okából szükségesnek tartottam elmondani annál is inkább, mert nem csupán a saját ügyeiket gondosan intézni tudók érdekében, hanem a jogegyenlőség elvénél fogva az életviszonyoknak megfelelő helyes szabályozásra reá utalt nagy tömeg részére készül a törvény. A tervezet szerint az ági és szerzeményi vagyon megkülönböztetése mellett az örökhagyó vagyona a halál után nem azt a célt szolgálja, mint az örökhagyó életében. Ellenben a vagyon egységének gondolata mellett a vagyon rendeltetésében semmi különbség nem volna. Az örökhagyó életében, mint a vagyonjogok központja, összes vagyonát — tekintet nélkül arra, hogy ági vagy szerzeményi — kötelezettségeinek teljesítésére tartozott fordítani. A halál a vagyonhoz fűződő kötelezettségekre nézve nem megszüntető jogi tény. Áll ez a szülök igényére nézve is. A szülők részeltetése kétségtelenül etnikai alapon nyugszik. Ez az ethikai alap a szülő és gyermek között teljesen egyforma, akár volt a szülőnek vagyona, akár nem. A gyermek tehát mindkét szülővel ugyanazon benső viszonyban áll. A szülőké? feleség közelebbi, bensőbb viszonya akadémikus kérdés, amelyet az élet minden egyes esetben speeialisaltan old meg. Ehhez kapcsolódik a gyakorlatban az, hogy az elhalt ivadék és a hátramaradt szülők vagyoni viszonyainak meghatározhatatlan skálájával találkozunk. A néptömegben a szülök rendszerint már csekély vagyonnal rendelkeznek az ivadékok elhalálozásakor, kivétel, ha az ivadékok fiatalon halnak el. Viszont vannak esetek, hogy a hátramaradt házastárs jut szűkös vagyoni viszonyok közé, ellenben az elhalt szülei jó vagyoni viszonyok között élnek. Szóval arany igazság, hogy ennél a kérdésnél sem lehet oly generális rendelkezést találni, amely minden érdekei kielégítene. Tekintetünk elől azonban nem szabad egy pillanatra sem elszalasztani, hogy jelen kornak irányzata a nőnek a férfival való egyenjogúsága a családban. (I. R. II. cim II. fejezet: a házastársak viszonva egymáshoz.) (Folytatjuk.) KB „FáuáFút". Irta: Dr. Fischer Róbert, kolozsvári ügyvéd. Mottó: Ez . . . igen gyenge testű, nem is derekasan repülhető, ezt a természetvizsgálók öt nevezetes hibáiról irják le. 1. Hogy igen ravasz. 2. Igen kevély. 3. Igen irigy. 4. Kártevő. 5. Felette igen buja ós fajtalan mad r. (Egy jeles vadkert. 1769. Minthogy a pálinkaméréstől kezdve a rádiumig, minden dolognak meg van a psychologiája: ennélfogva a jogtudomány és joggyakorlatban feltűnő irányzatok is e szempontból vizsgálhatók, sőt egy bizonyos fejlődési tagozat psychologikus vizsgálata alkalmas arra' is, hogy a további fejlődés jövőbeli képe már most megjósolható legyen. A múltból levont tanulságok alapjai a jelennek, a jelen a jövőnek előhirnöke s a jövőnek megfejtett esélyei esetleg intők lehetnek a jelen ostobaságainknak kikerülésére. A mult és jelen törvénygyártását vizsgálva, szembetűnő, hogy a régibb törvények legeslegnagyobb részt szöveget s nagyon kevés számbeli utalásokat tartalmaztak. Lassanként azonban szaporodott a számokkal való utalás; előbb csak egyes fejezetek, cimek, majd paragraphusok sőt a paragraphusoknak kisebb tömegei mind sűrűbben és sűrűbben idéztettek számszerint és számjegyekkel. Ezen perverz fejlődés teremtette meg a mai állapotot, melyszerint ma már a fenthivatoltakon kívül paragraphusok kikezdéseit, bekezdéseit; ki- és bekezdések első, utolsóelőtti és utolsó pontjait, sőt a pontoknak első. utolsóelőtti, utolsó mondatait és egyes mondatoknak szavait számszerint, számokkal idézik, ami aztán az illető törvényszöveg egyes, sőt mindinkább szaporodó helyeit, valóságos számraktárakká, logarithmus táblázatokká alakította át. Mi, nem törvénygyártó, szürke hétköznapi jogászok is tudjuk azt, hogy a „rendszer" és „rövidség" néha indokolja az idézett izá'mokkal való utalást, de azt is tudjuk, hogy ennek határa az, / Ütüdih moratóriumi rendelet. (Folytatás.) 34. $. A pénzügyminiszter a betéti üzlettel foglalkozó pénzintézet vagy más ily cég tekintetében, melynek székhelye az ellenséges betörés vagy az ennek nyomában járó események álta / közvetlenül érintett vidéken van, a 6—8. §-okban foglalt szabályok hatályosságát általában vagy esetről-esetre, előre meghatározott vagy bizonytalan időre egészen vagy részben felfüggesztheti. Ha a betevő az 1. bekezdés értelmében tett intézkedés következtében betétéről nem rendelkezhetik, a 6. §. 3. bekezdésében felsorolt tartozások teljesítését egészen vagy megfelelő részben megtagadhatja, amennyiben kimutatja, hogy e tartozásokat a betétéről való rendelkezés nélkül — saját vagy vele szemben eltartásra jogosult hozzátartozói megélhetésének vagy gazdasági vállalata vagy üzeme folytathatásának veszélyeztetése nélkül — teljesíteni nem képes. VI. Vegyes és záró rendelkezések. 35. §. A lejáratkor való nemteljesités esetére bárminő módon megállapított jogkövetkezmények nem állanak be, ha a pénztartozással terhelt fél a moratóriumot vette igénybe. 36. g. Abból az okból, hogy az adós a 4. §. 3., 10., 12., 13., 18. vagy 19. pontja, az 5. §. vagy a 10. §. 2. bekezdése szerint halasztás alá nem eső tartozásokat nem teljesítette, a hitelező a teljesítés esetére megállapított jogkövetkezményeket — amennyiben ebből a rendeletből más nem következik (4. §. 3. pontjának 2. bekezdése, 5. §. 4. bekezdése) — a minisztérium további intézkedéséig nem érvényesítheti, kivéve a lejárt kamatoknak és tőkerészleteknek, valamint járulékaiknak érvényesítését, ideértve a kamat vagy tökerészlet nemfizetése esetére ez után kikötött kötbért is. Ez a rendelkezés visszaható hatálylyal azokra a tartozásokra is áll, amelyek 1914. évi augusztus hó 1. napja óta voltak fizetendők. 37. §• Annak a biztosítási díjnak a megfizetését, amely valamely korábbi vagy a jelenlegi moratóriumi rendelet szerint egészen vagy részben moratórium alá esett vagy esik, a biztosított (a szerződő fél) a halasztás idejének eltelte után nem tagadhatja meg arra való hivatkozással, hogy a biztosítás a dij nemfizetése következtében megszűnt: kivéve, ha a biztosított (a szerződő fél) a biztosítási dij lejártának napját vagy a biztositótól engedett, avagy a törvényes halasztás (1875: XXXVII. t.-c. 505. §. 3. pontja) leteltét követő tizenöt napon belül a hogy oknélküli idővesztést, felesleges nehézséget nem szabad okoznia és legföképen az értelmet ne zavarja. A mai állapot azonban már tűrhetetlen, mert az ilyen s még hozzávéve „megfelelő", „illetve", „amennyiben" stb. szamármentségekkel s villámhárítókkal körülóvatolt — idézési mód kifárasztja az agyat mielőtt az, az értelmet felfoghatta volna és zavarával tévutakra vezeti a leglelkiismeretesebben tanuló gyakorlati jogászt, birót, ügyvédet s így ezeken keresztül megfertőzi az igazságot s egyremásra ontja a kárt a jogkereső közönségre, a melyről egyrészt tudjuk azt, hogy nem specialista-jogász, de másrészt azt is tudjuk, hogy annak a kár, valósággal megsiratott baját, esetleg tönkretételét jelenti, amit megkoplal a feleség, a gyermek, de nem ugy mint a kárról, a kártérítésről felolvasásokat tartó akadémikus s nem akadémikus törvénygyártó jogászaink, akiknek a károkról és jogsegélyiől való elmélkedései csak arra jók, hogy nagyobb étvagygyal üljenek le a zöldasztal mellől a fehér-asztalhoz. Lássuk azonban a beígért psychologiát. Mi lehet oka annak, hogy általában kezdték a paragraphus számát idézni ? Hizonyára az a becsületes szándék, hogy a törvényalkalmazót, a birót, ügyvédet ismétléstől megkíméljék s ezt abban a régi jó időkben el is érték, mert hát a későbbi törvényhelyen idézték a korábbi szakaszt, tehát a már megtanultat, átolvasottat, nem ugy, mint a mai megkergült világban, a midőn az első szakaszokban a jó hátul levő 200—300 ik paragraphust idézik s aki előre odafordít, akkor látja, hogy abban megint visszafelé a 100-as §§-ok közül van valamelyik idézve. Ez a becsületes szándék, ha mindvégig megmaradt volna, bizonyára ma is több jó jogász volna. Ámde idők folyamán s különösen azoknál, akik egyik másik jogvideket különös kedvvel művelték, akik tehát a maikhoz viszonyítva, holmi speciálista kölyök számba mennének, az az idézési mód túltengeni kezdett s mert mások előtt az ilyen módon való beszéd vagy irás kezdett értelmetlen lenni, csakhamar s természetesen a vele élőt a tudós, a járatos jogász nimbusával övezte. Vagyis a becsületes szándék „megfclelőleg" magához vonta a hiuskodásnak, a páváskodásnak előbb egy pár atomját, majd később többet s többet,