Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 7. szám - A szülői haszonélvezet a javaslatban. (1559-1561. §§.) A IV. R. IV. fejezetének bírálata

VII. évfolyam. 7. szám. Kolozsvár, 1915. február 14. 13061 KÖZLÖNY R KOLOZSVÁR! ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK Főmunkatársak: Dr. Biró Baláss, ügyvéd, Dr. Hatiegán Emit kir. tszéki biró, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, Jcir. törv.-széki biró. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Papp Jóssef, ügyvéd, a Kolozsvári Ügyvédi Kamara elnöke, Kolozsvár sz. kir. város ib. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Szitás Jenő és Dr. Stefáni Károly. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42, szú»>. Megjelen minden vasárnapon. Elöfizetési-dij': Egész évre 16 K. Félévre .... 8 K. Negyedévre .... 4 K. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez. Előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK : A szülői haszonélvezet a javaslatban. (1559— 1561. §§.) A IV. R. IV. fejezetének bírálata. Irta : Dr. Tóth György kolozsvári kir. törvényszéki biró. — Ötödik moratóriumi rendelet. (.Folytatás.) — Tárca: A „Páváról." Irta: Dr. Fischer Róbert, kolozsvári ügyvéd. KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. ítélőtábláktól. X í szülői haszonélvezet a javaslatban. (1559—1561. §§.) — A IV. R. IV. fejezetének bírálata. — Irta: Dr. Tóth György kolozsvári kir. törvényszéki biró. A polgári perrendtartást, ha a háború közbe nem jön, gyors tempóba követte volna a parlament előtt fekvő polgári törvénykönyv is. Még így is erős a reményünk, hogy a polgári törvénykönyv minden késedelem nélkül elkészülhet. A képviselőház bizottsága a javaslatot nagyrészben letárgyalta s most az öröklési joggal foglalkozik. A fejedelmi Erdély (1848 előtt) 3 jogterületét az osztrák polgári törvénykönyv egységesítette. A letelt 60 év nem tudta meghozni az ország polgári törvénykönyvétől várt s az ország közjogi egységének megfelelő jogegységet, jóllehet a közjogi kérdések állandó tárgyalása mementó kellett volna legyen a múlt kormányaira nézve, hogy jogállapotaink consolidatióját a kevesebb szenvedelmet keltő magánjogi kódex megalkotása által talán sikeresebben lehetett volna előbbre vinni. A magyar jogtörténelem azonban világot vet arra is, hogy nagyobb kihatású törvényeink az ország nagy erőkifejtésének korszakaival esnek egybe. A külső béke idején a legsajátosabb magyar virtus a belső alkotásokat mindig késleltette. A háború kitörése előtt szinte érthetetlennek látszó lázas sietséggel igyekezett az igazságügyi kormány a legszükségesebb alkotásokat pótolni s ma bizakodó reménységgel várjuk, hogy a megkezdett munkát folytathassa. A magyarság fényes hadi erényei évszázadok ködfátyolán át újra felragyognak. Ez az energia-kifejtés át kell, hogy hassa a nemzet jogászait is, hogy a ma világháborújának erőpróbájához méltóan jogi alkotásaink is a szellemi erő és haladás letagadhatatlan bizonyítékait képviseljék. Ily irányban a polgári törvénykönyv tervezetének eddigi bírálatai sok jót ígértek, tehát remélhetjük, hogy mindent értékelve, a kormány a jogos várakozásokat be is váltja a megalkotandó törvénnyel. Az uj törvényjavaslat az erdélyrészi jogterületen különösen az öröklési jogra fog nagy változást előidézni. Ebben az irányban a javaslat sok értékes gondolatot valósit meg, de sok jogos kritikának szolgáltat anyagot. Az öröklési jogban a IV. fejezet egyike azoknak, amelyekkel az első szöveg okszerűen kibővitendő volt, mert lemenő örökösük, ivadékok nem létében a házastárs mellett a szülök igényéről nem rendelkezni, a legnagyobb fokú törvény szerkesztői könnyelműség lett volna. Az öröklési jog a T. II. szövegezése szerint röviden szólva nagyszabású és átgondolt rész. Az előadók a legnagyobb elismerést érdemlik. Ez elismerés értéke mivel sem csökken, ha a részletkérdésekben a bírálat kifogásolni valót talál. A bírálatunk tárgyát képező fejezetben szabályozott kérdés az I. szövegben fölvéve nem volt. Ennek indokát abban találhatjuk, hogy az I. szöveg még nem volt egységes munkálat, hanem a szerkesztőktől készített egyes lészlettervezeteknek csak nagy általánosságban egyeztetett összefoglalása.1 A föelöadmány megoldása szerint: az örökhagyó szülőjét — az ági öröklésen kivül — az örökhagyó házastársa (mint törvényi örökös) mellett a hagyaték felének haszonélvezete illesse törvényi öröklésül, ugy azonban, hogy a házastársat a szülői haszonélvezettel szemben az özvegyi jog módjára konstruált élvezetelsőbbség illesse. Az ági vagyon a hagyatéknak a szülői haszonélvezettel terhelt felerészébe beszámítandó. Az örökhagyó szülőjének a hagyatékból való eltartására nézve az erre vonatkozó LXXIV. t.-c. elvi kérdés megoldása maradjon irányadó.2 A T. II. szövege szerint tisztán az ági vagyonra van haszonélvezet biztosítva a szülők részére. (1559. §.)3 Álláspontunk: A tervezet örökjogi részének komplikáltsága az ági és szerzeményi vagyon megkülönböztetéséből foly. Az ági vagyon az ősiség korának jogintézménye volt. Az ősiség teljes és tökéletes eltörlése (1848. XV. t.-c.) az ági vagyon jelentőségét is meg kellett volna, hogy szüntesse, azonban a fejlődés igazolása szerint — miként a szerves világban — egyes csökevények a fejlettebb korban is felismerhetővé teszik az eredetet. A tervezet örökjogi részében ilyen csökevény az ági öröklés. A demokratikus állam gazdasági rendszerében e csökevénynek most még kevesebb jelentőség volna tulajdonítandó, mert a gazdasági javak eredete egy emberöltő alatt elmosódik és a jogalany vagyonjogi viszonyában az egész vagyon egységessé válik. Számolva a tervezet jelenlegi szerkezetével, készségesen elismerjük, hogy a népben különösen az ingatlan vagyon ági eredete iránt nagy az érzék s így nem csupán az 1848. év előtti nemesi osztály, hanem az azóta fejlődött birtokos polgárok jogérzetének is megfelel, ha az ági vagyon visszahárul. Az öröklés szempontjából azonban ági vagyonnak csak az ingatlant és az átruházáskor ilyennek minősített ingóságot kellene tekinteni. Az 1544. §. rendelkezése ennek értelmében volna átszövegezendő (L. 1200 §-t is az ajándékozásról.) A nagyértékü ingóságok ajándékozói (ingyenes juttatói) értelmiségüknél fogva ezt kiköthetnék. Az egyszerű paraszt embereknél a túltengő perlekedésnek nyújtunk tápot, ha az 1544. §. szerinti meghatározás fennmarad. Az általam felvetett eszme egy vonatkozásban már megvalósítva is van. 1 Előszó. a) E megoldás szériát kivételként a túlélő házastárs az elhunyt felmenőit köteles eltartani, ha az elhalt után örökölt vagyonból az illő özvegyi megélhetésen fölül még kikerül. ö' b) Jelenleg a II. T. 160. §-a a megoldás értelmében intézkedik az eltartásról. 3 A bizottsági tárgyaláson a nagy többség a T. első szövegének álláspontját fogadta el, vagyis a szerzeményi vagyonból a házastárson kivül sem a szülők, sem az oldalági rokonok nem örökölnek.