Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 6. szám - Ötödik moratóriumi rendelet. Folytatás

5. szám. ben, amelyek a n.-vidéki erdőkre vonatkoznak, a b.-i m. kir. erdöigazgatóság a törvényes képviselő s ennek jogügyeit a k.-i kir. kincstári ügyészség látja el, így tehát alperes* törvényes képviselőjének mellőzésével vonatott perbe, amely esetben a pergátló kifogás hivatalból is figyelembe veendő. A felebbezési bíróság a pergátló kifogásnak helyet adott, az elsőbiróság Ítéletét feloldotta s az eljárást megszüntette. Az 1890. évi XIX. te, amely a n.-vidéki községi erdők kezeléséről szól, az 1. §-ban ugy intézkedik, hogy minden egyes község erdőiből azon részek, melyek alakosak, közvetlen erdei kihasználására fekvésük és területeik minőségénél alkalmasak, amennyiben a lakosság tűzi és épületfaizására szükségesek, községenként kihasitandók, mig a törvény 2. §-a értelmében a kihasítandó erdőterületen felül fennmaradó rész a többi volt n.-vidéki községeknek erdeiből hasonló kihasitás után fennmaradó részekkel egyesítve kezelendők. A törvény és e tárgyban kibocsátott 49.272/90. évi rendelet további intézkedései a törvény 1. és 2. §-a szerinti megkülömböztetett erdőkről külön-külön intézkedik s mindkét esetre külön határozza meg az erdők kezelesére hivatott b.-i kir. erdőigazgatóság teendőit. A 49272/1890. évi rendelet 38. §. k) pontja, amely szakasz a községek részére kiszakított erdők kezelésére vonatkozóan határozza meg részletesen a b.-i m. kir. erdőigazgatóság teendőit, ugyan kimondja, hogy általában véve köteles az erdőigazgatóság a községek, mint erdőbirtokosok érdekeit minden irányban I képviselni és amennyiben arra alkalom és mód nyilik, előmoz- j ditani és megvédelmezni, mégis az ilt megállapított képviseletet perbeli képviseletre vonatkoztatni azért nem lehet, mert a következő 39. §. azt mondja, hogy „az előbbi szakaszban körülirt teendőket az erdőigazgatóság saját erdőtiszti és erdőőri személyzetével végezteti", már pedig az erdőigazgatóság e közegei perbeli képviseletre nem jogosultak, maga a rendelet 57. §-a, mely meghatározza, hogy a jogi képviseletre ki jogosult, kizárja ezt, de különben is a 38. §. általános rendelkezése szerint is a részletezett teendők a gazdasági ügyek intézése és az erdők felügyelete és őrzése s nem peres ügyek vitelére is vonatkoznak. E tekintetben sem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a 73766/91. évi rendelet világosan kimondja, hogy miután az 1890. évi XIX. tc. 4. § ának rendelkezése a 2. §-ra hivatkozva, az egyesitett erdők kezelését a b.-i m. kir. erdőigazgatóság hatáskörébe utalta s igy a nevezett erdőigazgatóság van jogosítva az egységes kezelésre bizott vagyon szempontjából az érdekelt községeket harmadik személyek irányában képviselni, feljogosítja az erdőigazgatóságot, hogy az 1890. évi XIX. tc. 2. §-a értelmében egyesitett kezelés tárgyát képező erdőkre és havasokra, valamint azok egyes részeire és terményeire vonatkozó polgári peres és perenkivüli ügyekben az érdekelt községek nevében fellépjen. Ha tehát az lett volna a cél, hogy a polgári peres és perenkivüli ügyekben a t. 1. §-a alá tartozó erdőkre nézve is a képviselettel az erdőigazgatóság bizassék meg, ezt az emiitett rendelet megtette volna s mert ez a törvényes intézkedés kivételes intézkedést tartalmaz, az csak szorosan és nem kiterjesztőleg magyarázható. A felebbezési bíróság az 1913. H. 20/2. szám alatt kelt feloldó végzésének megfelelően megállapította, hogy az az erdő, melynek kiegészítőjeként kívánja alperes tekinteni a felperes I keresete tárgyául tett ingatlanokat, a község külön használatára lett kihasítva, már pedig a fenntiek szerint a községek részére használatul fennhagyott erdőkre vonatkozóan a község képviseletére a községi biró, esetleg az 1886. évi XXII. tc. 115. és 116. §-ai alapján a törvényhatóság, illetve az alispán által megbizott tisztiügyész van hivatva. Ezek szerint felperes alperest a községi biró utján helyesen vonta perbe annál is inkább, mert a kereset tárgyát nem valamely községi tulajdont képező erdő, hanem a telekkönyv szerint felperes nevén álló ingatlan képezi, amelyet a kereset szerint alperes község tart birtokban s igy a pertárgya nem az 1890. évi XIX. tc.-ben emiitett valamely községi erdő, hanem felperes magántulajdonát képező ingatlan, amiből folyóan az alperes képviseletére csak ez határoz és nem az, hogy alperes minő vagyon kiegészítő részének vitatja a felperes által követelt ingatlant. A besztercei erdőigazgatóság tehát e perben a község képviseletére nem hivatott s amikor a felebbezési bíróság az erdőigazgatóság képviseletében, illetve ennek megbízása folytán az alperes község képviseletére nem jogosult kolozsvári kir. kincstári ügyészség felebbezését elfogadta s az általa emelt pergátló kifogásnak helyet adva, a pert megszüntette, tévesen járt el s eljárása a törvényt sérti, miért is a sérelmezett végzést megváltoztatni, a pergátló kifogást elutasítani s a per érdemi tárgyalását elrendelni kellett. — 1914. dec. 31. 33. A €f. T. 2Y. §-ának 2. pontja körül kifejlődött joggyakorlat szerint, ha a közadós a szolgáltatás elfogadásakor a kötelezett fizetést azonnal teljesítette, akkor a felek között nem létesni az a hitelezői viszony, amelyben a biztosíték vagy kielégítés elfogadása csődjogi szempontból ahhoz A korláthoz van kötve, hogy a hitelező adósa anyagi csődjének beálltával már csak aránylagos kielégítést igényelhet. 1914. G. 320/3. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság Ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla felperest felülvizsgálati kérelmével, alperest csatlakozási kérelmével elutasítja. Indoltok: Felperes keresetében az alperes által munkadíjban felvett 300 korona és egy budapesti ut költségeiben előlegül felvett 120 korona visszafizetését követeli, mely utóbbi összeget a felebbezési biróság a felperesnek megitélte s miután az ítélet ezen részében megtámadva nincsen, felülvizsgálat alá felperes felülvizsgálati kérelme folytán csupán a 300 korona kérdése, mely iránti keresetével felperes elutasítva lett s alperes csatlakozási kérelme folytán a per- és felebbezési költségek kérdése kerül. Felperes az alperes által közadóstól munkadíj cimen felvett 300 korona visszafizetését azon az alapon követelte: a) j hogy a S. F. cég vagyonkimutatásának elkészitésésével nem a cég bizta meg, ennek munkadiját tehát nem a cég volt köteles megfizetni; b) hogy alperes megbizás teljesítését ingyen vállalta el, c) hogy a vagyonbukott cég fizetésképtelenségének beállta után ezt a fizetést már nem volt jogosítva teljesíteni, az tehát megtámadható. A felebbezési biróság a keresetnek a) és b) alatt ismertetett alapját illetőleg tényállásként megállapította, hogy az említett munkálatok elvégzésére az alperest a hitelezők utasítására S. F. alkalmazta (felperes beismerése alapján) és hogy dr. H. K , dr. S. Zs. és dr. L. L. tanuk vallomása szerint a hitelezői értekezleten a kiküldöttek díjazásáról szó sem volt, ezen az értekezleten alperes jelen sem volt, ezzel tehát meg van cáfolva, hogy a megbízatásban kiküldöttek ingyen vállalták el. Ez utóbbi ténymegállapítást felperes ugyan megtámadta azon az alapon, hogy a felebbezési biróság a bizonyítékoknak kellő módon és terjedelemben való mérlegelését mellőzte, de ezen panaszát tüzetesen meg nem indokolta, csak általánosságban felhozott az a panasza pedig, hogy a bizonyítékok helyes mérlegelése mellett más tényállás lett volna megállapítandó, a felülvizsgálat alapját nem képezheti. A biróság ezen ténymegállapításai folytán a keresetnek az a) és b) pontokban emiitett alapon tehát, miután az meg van cáfolva, hely adható nem volt, a kereset ezen az alapon helyesen utasíttatott el s nincs alapja azon felülvizsgálati kérelernbeli panasznak sem, hogy anyagi jogszabálysértés forog fenn, mert a biróság nem állapította meg, hogy a díjazást az alperesnek ki helyezte kilátásba, S. F. vagy a hitelezők, mert az optk. 1152. §-ára való tekintettel a munka elvállalása ingyenesnek nem lévén vélelmezhető, nem a munkadíj kötelezése, hanem a munka ingyenesen történt elvállalása volt bizonyítandó. Ez pedig a megállapított tényállás szerint meg lett cáfolva. De nem alapos a felülvizsgálati kérelemben felhozott s anyagi jog helytelen alkalmazására alapított az a panasz sem, hogy a keresetnek a történt fizetés megtámadhatósága alapján kellett volna helyet adni. A Cs. T. 27. §-ának 2. pontja körül kifejlődött joggyakorlat szerint, ha a közadós a szolgáltatás elfogadásakor a kötelezett fizetést azonnal teljesítette, akkor a felek között nem létesül az a hitelezői viszony, amelyben a biztosíték vagy kielégítés elfogadása csődjogi szempontból ahhoz a korláthoz van kötve, hogy a hitelező adósa anyagi csődjének beálltával már csak aránylagos kielégítést igényelhet. De nem lehet helye a megtámadásnak azon az alapon sem, hogy a szolgáltatás értéke a csődtömegbe be nem folyt, mert az alperessel készíttetett vagyonkimutatás a hitelezők érdekében a csőd elkerülhetése végett volt szükséges, az ennek elkészítése iránt közadós részéről kötött ügylet a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal kötöttnek tehát nem tekinthető. Felperes felülvizsgálati kérelmének törvényszerű alapja nem lévén, azzal őt elutasítani kellett. De nem alapos az alperes csatlakozás utján előterjesztett azon kérelme sem, hogy felperes a felebbezési biróság Ítéletének megváltoztatásával a per- és felebbezési költségekben is marasztaltassék. A S. E. 110. §-a a biróság belátására bizza, hogy felek részbeni pernyertessége esetén a költségeket kölcsönösen megszüntesse vagy az eset minősége szerint azokban egészben vagy részben a felek közül az egyiket vagy másikat elmarasz-