Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 48. szám - A közvetlenség elve és a bizonyitásfelvétel. Folytatás

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI. Melléklet az Erdély részi Jogi Közlöny IS. számához. Kolozsvár, 1915. november JOGESETEK a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : dr. Szitás Jenő kir. járásbirósági albiró. 186. A takarékb -*t^tre folyósított fizetések a csődtörvényben szabályozott megtámadás szempontjából ugyanazon tekintet alá esnek, mint a közadósnak egyéb fizetései, a fenti tényekből kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes részére a betéti össze-bői történt fizetések idejében (191ÍÍ. évi december 30-án, 1913. évi április hó 19-én és május hó 3-án) a közadós fizetéseit már megszüntette volt és a 25 ezer korona kölcsön nyújtása folytán sem jutott fizetőképes állapotba, mert az a pénzintézet, mely a takarékbetéteket betevőinek akkor, amikor követelni joguk van, tehát amikor a pénzintézet azokat nekik kiadni köteles, kifizetni egészben nem tudja, hanem nyilván a pénztárába befolyó összegekhez képest csak részletfizetéseket nyújt, fizetéseit megszüntetettnek tekintendő. A jogcselekmény megtámadhatóságát a törvény nem attól teszi fügjővé, hogy a hitelező nevében eljárt megbízott a kielégítés elfogadása idejében meg volt-é győződve a fizetések megszüntetéséről, hanem csupán attól, hogy a kielégítés elfogadásakor tudomása volt-é arról, hogy a közadós fizetéseit megszüntette ; következően a hitelező alperes megbízottjának a fenlorgott tényekből é« a neki tett nyilatkozatából levont egyéni véleménye az adós fizetőképességének fenforgása tekintetében nem jöhet számításba. P. II. 1948/17—1915. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság : A kir. Ítélőtábla a felebbezési bíróság Ítéletét megváltoztatja, a közadósnak azokat a jogcselekményeit, melyekkel az alperes javára ennek takarékbetétjéből a keresetben jelzett időpontokban, 3 ízben fizetéseket teljesített, a csődhitelezőkkel szemben hatálytalanoknak mondja ki. Indokok: A felperesnek az előbb hozott felebbezési bírósági ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemben felhozottakra való hivatkozása ezúttal figyelembe nem jöhet. Azok a panaszok, amelyek amiatt vannak előlerjesztve, hogy a felebbezési bíróság a megállapított tényekből a fizetés megszüntetésének állapotára nem vont jogi következtetést, alaposak. A felebbezési biróság a tanúvallomások alapján tényként -azt állapította meg, hogy a takarékbetéti összeg felvételével megbízott G. L., aki a közadós r. t. volt igazgatóságának egyik tagja volt, tudott arról, hogy: 1. a közadós rv. társaság terhes anyagi helyzetben volt, 2. ez már 1912. évi december havától kezdve, amikor az -alperes megbízottja, G. L. volt igazgatósági tag lemondását a r. t. tudomására hozta, fizetési nehézségekkel küzd, amennyiben fizetéseit egészben teljesíteni nem tudta s csupán a kisebb betéteseket fizette ki s azokat sem mind egészben, 8. az 1913. évi februárius hó 14-én G. L. alperesi megbízott közbenjárása s jótállása mellett nyert 25.000 korona kölcsön felhasználása mellett is hézagosan teljesítette a közadós kötelezettségeit. 4. J. A. és E. J. E. cég 1913. jan. hó elejétől kezdve heteken át egyfolytában végrehajtást foganatosított, de az egyezségi tárgyalások eredményében tényleg egyezséget kötött a közadós a nevezett hitelezővel. Annak kiemelésével, hogy a takarékbetétre folyósított fizetések a csődtörvényben szabályozott megtámadás szempontjából ugyanazon tekintet alá esnek, mint a közadósnak egyéb fizetései, a fenti tényekből folyóan kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes részére a betéti összegből történt fizetések idejében (1912. évi december 30-án, 1913. évi április hó 19-én és május hó 3-án) a közadós fizetéseit már megszüntette volt és a 25 ezer korona kölcsön nyújtása folytán sem jutott fizetőképes állapotba, mert az a pénzintézet, mely a takarékbetéteket betevőinek akkor, amikor követelni joguk van, tehát amikor a pénzintézet azokat nekik kiadni köteles, kifizetni egészben nem tudja, hanem nyilván a pénztárába befolyó összegekhez képest csak részletfizetéseket nyújt, fizetéseit megszüntetettnek tekintendő. A fizetések megszüntetésének fenforgását nem zárja ki az, hogy az adós a 25.000 korona felvétele s az alperes részére történt fizetések teljesítése után is némely fizetéseket teljesített, mert ebből csak az következik, hogy a közadós hitelezőinek kárára még mások javára is rendelkezett vagyona felett fizetéseinek megszüntetése után. A jogcselekmény megtámadhatóságát a törvény nem attól teszi fiiggővö, hogy a hitelező nevében eljárt megbízott a kielégítés elfogadása idejében meg volt-é győződve a fizetések megszüntetéséről, hanem csupán attól, hogy a kielégítés elfogadásakor tudomása volt-é arról, hogy a közadós fizetéseit megszüntette; következően a hitelező alperes megbízottjának a fen forgott tényekből és a neki tett nyilatkozatából levont egyéni véleménye az adós fizetőképességének fenforgása tekintetében nem jöhet figyelembe. Tévesen helyezett tehát súlyt a felebbezési biróság arra, hogy a közadós ügyeinek rendezésében résztvett G. L. alperesi megbízottnak hite s törekvése az volt, hogy az üzletek lebonyolítása után, amit előbb-utóbb megtörténni remélt, a pénzintézet teljesen rendezett állapotba fog jutni. Ez csak feltevés lehetett és nem is valósult meg, mert a csődöt a biróság 1913. évi június hó 21-én már megnyitotta. A fenti tényekből tévesen vont jogkövetkeztetést arra, hog}' a kérdéses részvénytársaság csak fizetési zavarokkal küzdött akkor, amikor az alperes részére fizetéseket teljesített. Ezt abból folyóan következteti, hogy L. D. tanú (volt igazgatósági tag) kérdésre sem tudott megjelölni olyan követelést, melyet a pénzintézet kielégíteni nem tudott volna. Ámde a perben közönbös, hogy kinek milyen összegű követeléséből mennyit nem tudott kifizetni a pénzintézet, elegendő e részben annak általánosságban való megállapítása, hogy csak a kisebb betéteket tudta fizetni s ezeket sem mind egészben. (L. fentebb 2. pont alatti megállapítást.) A mi a fent nevezett foglaltató hitelezővel kötött egyezséget illeti, e részben kiemelendőnek találja a királyi Ítélőtábla, hogy az Ítéletben nincsen ugyan határozottan szó arról, hogy ez kielégítési végrehajtás lett volna, csak az egyezség eredményéből folyóan lehet arra következtetni, amit támogatni látszik a felülvizsgálati kérelemhez hiteles alakban csatolt P. 1865/1915. szám alatti végzés tartalma. Ha tehát 1913. évi januárius hó elejétől kezdve, bár csak egy hitelező javára, kielégítési végrehajtást foganatosítottak, ekként nem lehet és nincsen is szó arról, hogy a követelés és járulékainak kifizetése folytán az összeírás és becslés, mint a végrehajtási cselekmények lényege foganatba nem ment volna : akkor nem lehet pusztán a további végrehajtási eljárás abbanhagyását eredményező egyezségre hivatkozással azt a jogi következtetést levonni, hogy a szóban forgó végrehajtás a fentebb 1—8. pont alatt kiemelt tényekkel összefüggően is nem volna alkalmas a fizetés megszüntetésének megállapítására, mert ha egy kereskedő, minő a részvénytársaság is, heteken keresztül türi azt, hogy egy hitelező ellene kielégítési végrehajtást, habár csak egyet is, vezessen, már ez is egy külső tény, amiből a fizetések megszüntetésére lehet következtetni, különös tekintettel arra, hogy oly hosszú ideig tartó foglalás folytán az adósnak nyilván minden vagyona vagy legalább nagyrészben zálogjoggal lett terhelve. Önként értetődik, hogy ez a végrehajtás, mint utóbb teljesített, nem jöhet figyelembe az 1912. évi december hó 30-án teljesített fizetés (első részlet) megtámadhatósága szempontjából ellenben az 1913. évi április hó 19-iki (második) és a május hó 3-tól (harmadik) teljesítésre nézve igen és pedig annál nagyobb súllyal, amennyiben valóban kielégítési végrehajtásról lehet szó.