Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 17. szám - A Polgári perrend 317. §. és a telekkönyvi rendtartás - Nemzetközi jogsegély végrehajtási ügyekben. Folytatás

86. oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 17. szám A peres felek maradnak tovább is a pertárgya urai, sem mások, sem egyik peres fél a másik által megjelölt való értékre befolyást nem gyakorolhatnak, nincs emellett jogbizonytalanság s még talán a felébb, bíróság is kevésbé lesz igy túlterhelve, mintha a folyamatba tett perben keletkező s a per tartama alatt felgyülemlő járulék fogna figyelembe vétetni. Igaz, hogy a felebbezési érték kiszámitásánál nem a kereset beadása napján íennállott érték, hanem a felebbvitel beadásának napján létező érték irányadó, a mint ezt az 1914. évi XLIII. t.-c. 22. §. első és harmadik bekezdése kifejezetten is kimondja: „a felébb, bejelentése után a felébb, tárgyának értékéhez képest6 vagy „a felülvizsgálati kérelem tárgyának értékéhez képest", ez azonban — ugy vélem — koránt sem szolgáltathat támpontot a járulékok mikénti számításához, abban a véleményben leledzvén, hogy e rendelkezés kifejezésre csupán az illeték szempontjából azért jutott, hogy pl. kereset leszállítása esetén minő összeg után kellendjen leróni a felébb, illetéket, j Ezek szerint nagyon egyszerű gondolatom tehát az, hogy | a bíróságok akkor fognak helyes álláspontot e kérdésben elfog- j lalni, ha a járulékok figyelembevételét a felébb, szempontjából j akként értelmezik, hogy nem a folyamatban lévő perben kelet- i kező, felmerülő, nagyobbodó járulékot, hanem csupán a kereset megindításakor már meglevő s keresetbe vett járulékot (50 kor. felüli kamat, elvont haszon, kár, alapperbeli költség stb.) veendők figyelembe. »r. B .E. 9 Polgári percenti 317. §. és a ísSeüeopi rendíspíís. Irta: Kronberg János jb. jegyző. A Polg. perrend 317. §-ának rendelkezése szerint a magánokirat arra nézve, mikép kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot magáévá tette, csak abban az esetben szolgál bizonyítékul, ha a kiállító kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van. Most, midőn az uj Pp. már életbe lépett, annak gyakorlati alkalmazása közben felmerül az a kérdés, hogy a Pp. 317. §. 3. bekezdésének meg nem felelő kézjeggyel kiállított s nem hitelesített okirat alapján van-e bekebelezésnek helye vagy sem ? A perrendtartást életbe léptető törvény 13. §-nak utolsó bekezdése s az ezzel kapcsolatosan kiadott miniszteri indokolás kimondja, hogy a peren kívüli tlkvi ügyekre vonatkozólag fennálló külön szabályok érintetlenül fennmaradnak s a miniszteri indokolás külön utal a rendtartás 81—83. §-aira. A miniszteri indokolás e szerint nem hogy a kételyeket eloszlatná, hanem még éppen a tlkvi rendt. 81—83. §-ra való hivatkozással fokozza azt; mert egyrészt kiemeli, hogy a 81. és 82. §-nak megfelelő tehát kézjeggyel kiállított okirat alapján is lehet s kell bekebelezést elrendelni, másrészt kiemeli a 83. §-t is, eszerint pedig bekebelezést csak a Pp. 317. §-nak megfelelő okirat alapján lehet elrendelni, ellenben kézjeggyel hitelesítés nélkül kiállított magánokirat alapján nem ; mert a tlkvi rendt. 83. §-a kimondja, hogy ..ha bizonyos okiratok jogérvényességére a tartalom vagy alak tekintetében még más kellékek is vannak kiszabva, ugy azoknak ezen kellékekkel is ellátva kell lenniök, hogy bekebelezés alapjául szolgáljanak". Ha vizsgáljuk most már a 83. §-t s azt helyesen kívánjuk értelmezni, látjuk, hogy ezen §-ban az okirat tartalmi jogérvényessege alatt nem az okirat, hanem az okiratban foglalt jogügylet érvényességét lehet csupán érteni; mert egy okirat nem is lehet jogervényes, mert az okirat nem más mint egy bizonyítási eszköz; de miután a 83. §. az okirat alaki kellékei tekintetében is a szigorúbb leltéteiü törvényt jelöli ki irányadónak, s mint hogy az alaki kellék be vagy be nem tartása már az okirat bizonyító erejét érinti; ebből világosan látszik, hogy a 83. §. azt is* kifejezi, hogy bekebelezés csak teljes bizonyító erejű magánokirat alapján engedhető meg. Még inkább igazolja ezen álláspont helyességét a rendtartás 67. §-a (erdélyi), mely szerint „Bekebelezés s előjegyzés csak oly eredeti okirat alapján történhetik, melyek azon fél irányában ki ellen a bejegyzés eszközöltetik, a Polg. törv. rendtartás határozatai szerint bizonyító erővel bír". Kérdés most már, hogy az okirat mire nézve kell, hogy bizonyító erővel bírjon? Erre egyszerűen a törvény szelleméből vont következtetéssel felelhetünk: a bekebelezési engedélyt adó fél rendelkezését, joglemondását kell bizonyítsa, vagyis azt, hogy az okirat kiállítója az okiratban foglalt nyilatkozatot tette. „Hogy pedig egy okirat bizonyító erővel bírjon, azaz bizonyítékot képezzen, ahoz feltétlenül szükséges az, hogy a kiállító a tartalmat (rendelkezést, tanúsítást) magáévá legye, egyszerű irás nem elég, az fogalmazvány, példa stb. is lehet, s itt a magáévá tétel más módon bizonyítandó; szükséges tehát, hogy törvény állapítsa meg azon kellékeket, amelyeknél fogva a magáévá tételt már magában bizonyítsa". (Plósz) A rendtartás 81., 82. §-ának megfelelően kézjeggyel, hitelesítés nélkül kiállított magánokirat pedig a Polg. perrend határozatai szerint ezen magáévá tételt nem bizonyítja, mert az ily okiratnak alaki bizonyító ereje nincs, s ez azt jelenti, hogy az ily okirat még valódisága esetén sem bizonyítja azt, hogy kiállítója a benne foglalt nyilatkozatot tette; sőt az ilyen okiratnál a Pp. a bírót még a tekintetben sem köti meg, hogy az okiratban foglalt nyilatkozatot a kiállítótól eredőnek legyen köteles elfogadnia. Mindezeknek és az életbeléptető törv. 13. §. 2. bekezdésének alapján, mely a tlkvi rendtartás összes §-it változatlanul fenntartja, mondhatjuk ki azt, hogy csupán a Pp. 317. §-nak megfelelően kiállított okirat alapján (mely okirat a rendt. 81. s 82. §-ainak a Pp.-vel nem ellenkező pontjainak is megfelel) van helye bekebelezés elrendelésének; mert ha ezt a törvényhozó nem így akarta volna, ugy a rendt. 83. s 67 §-át kifejezetten hatályon kívül kellett volna helyezze. Ezen §§-okban lefektetett szabályt általános rendelkezést foglalván magukban, a rendt. többi (81., 82. §-át) — mihelyt más, bár később hozott törvény, az alaki jogérvényesség, azaz bizonyító erő tekintetében valamely okiratra nézve szigorúbb szabályt állit fel, — azonnal hatálytalanná teszi s ezen szigorúbb szabály lesz alkalmazandó. Éppen ezért nem volt semmi szükség a 81. és 82. §. módosítására sem. De nem engedi meg a helyes jogpolitika sem azt, hogy perenkivüli ügyben, hol az alaki jog érvényesül, kissebb alakszerűség kivántassek meg az alaki bizonyító erő tekintetében, mint a peres eljárásban. Ellenkezne ez a tlkvi rendt. egész szellemével is. Hisz a tlkvi intézmény a célját igazán csak akkor szolgálhatja, ha olyan alapelveken nyugszik, amely a jogbiztonság megszilárdítására alkalmasak, hogyan lehetséges, hogy midőn éppen a jogbiztonság megszilárdítására hoznak be egy intézményt ezt éppen ott ne kelljen alkalmazni, hol ebből a legnagyobb joghátrány származhatik, s hol mindig szigorúbb alaki szabályok kell, hogy fennáljanak mint a pereseíjárásban. így is volt eddig. A tlkvi rendtartás sokkal szigorúbb szabályokat irt elő az okirat alaki kellékeire nézve, mint a perrendtartás; mert a tlkvi rendt. szerint a kibocsátó által irt s aláirt okirat alapján bekebelezést elrendelni nem lehet, bár ez a perrendtartás szerint teljes bizonyító erejű okirat. A legfelsőbb biróság eddigi gyakorlata is igazolja végül azt, hogy az okirat alaki kellékei tekintetében mindig a szigorúbb feltételű törvény az irányadó. Bár a tlkvi rendtartás sehol sem irja elő, hogy ha a kiállító sem írni, sem olvasni nem tud az okiratnak tartalmaznia kell azt, hogy tanuk által az okirat a kiállítónak megma^yaráztatott, s bár a perrend 168. §-a ujabb keletű, mint a tlkvi rendtartás, s bár az 1868. s az 1893. évi perrend életbeléptetése alkalmával a rendt.-ra nézve szintén semmi módosítás nem történt: mégis a helyes gyakorlat a szigorúbb feltételű törvényt a perrendtartás 168. §-át alkalmazta. K HeazeftSzi jogsegély gépehajtási Qgyshiun. Összeállította: Dr. Szitás jenő kir. aljárásbiró. (Folytatás.) A kir. igazságügyminiszternek 1906 március 31-én 8707. I. M. sz. a. kelt rendelete a magyar kir. és osztrák cs. kir. bíróságok által egymáshoz intézett megkereséseknek kölcsönös teljesítése alkalmával a szükséges bélyegilletékeknek miként való beszerzése tárgyában. A magyar kir. és az osztrák cs. kir. bíróságok által egymáshoz intézett megkereséseknek kölcsönös teljesítése alkalmával a szükséges bélyegilletéknek miként való beszerzése tárgyában 22342—1873. I. M. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet helyébe, szövegének kiigazítása és kiegészítése mellett, a kir. pénzügyminiszter úrral egyetértve a következőket rendelem: A magyar kir. és az osztrák cs. kir. bíróságok által polgári jogügyekben egymáshoz intézett megkeresések alkalmával a bélyegilleték meg nem küldése gyakran nehézségekre, sőt az illető hivatalos cselekmény teljesítésének késleltetésére szolgáltatott alkalmat. Ennek elhárítása céljából a cs. kir. osztrák igazságügyi miniszter ur még 1873. évi június hó 29-én 7014. sz. a. kelt rendeletével utasította a cs. kir. osztrák bíróságokat, hogyha a magyar bíróságtól oly megkeresés érkezik, amely tanúkihallgatás, eskükivétel, végrehajtás vagy egyéb jogsegély teljesítése végett jegyzőkönyv felvételét teszi szükségessé, de a kellő osztrák bélyeg vagy az annak beszerzésére szükséges pénzösszeg