Erdélyrészi jogi közlöny, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914 / 29. szám - A magyar büntetőtörvénykönyv általános átdolgozása - Elévülés és elbirtoklás. Jegyzetek az Optk. 1451-1502. §-aihoz

244. oldal. Erdélyrészi Jog* Közlöny. 29. szám. „9 magyar büntetötöiráyhönyuek általános átdolgozása." Irta: Szatmári Igaz Gusztáv halmii kir. járásbiró. A büntetőtörvénykönyvek lényeges átdolgozásának régóta várt időszakát éljük. A letűnt évtizedek a gyakorlati büntető jogászok felfogását lényegesen módositották. Az 1908. évi 36-ik tc. már nagyobb vonásokban enyhítette az 1878. évi 5. tc. kiáltó szigorát, ez azonban csupán a halaszthatatlan javítások bekövetkezésének tekinthető, maga a kbtkv., de különösen a btkv. szövegezésében felette szabatos, tömör, gyakran a helyes magyarság rovására. A kbtkv, 41. §-a büntetendő cselekménynek tekinti „a nem zsarolás céljából gyilkossággal, rablással, gyujtogatással, súlyos testi sértéssel, vagy más közveszélyes bűntett elkövetésével, illetve rágalmazó, vagy becsületsértés állitások nyomtatvány utján való közzétételével való fenyegetést". A lakosság, vidék fenyegetése még súlyosabb, mert ennek elzárás és pénzbüntetés (felemelt mértékben) a következménye. A törvény szövegezésének lélektani indoka az emberi személyes szabadság korlátozása, mondjuk egy rendőrállam létesítése lebegett valószínűleg a törvényalkotó lelki szemei előtt. A veszélyes fenyegetés megbüntetése a legelemibb egyéni jogok gyakorlatába vág. A kérkedő, a hirtelen haragvó emberek zaklatásával teljesen azonos a tételes törvény emiitett intézkedése. A rakoncátlan cseléddel, az engedetlen fiúval szemben a meggyalázó kifejezések és cselekmények egész özöne áll rendelkezésre anélkül, hogy a becsületsértés vétségét elkövetnők, de ha ugyanezeket a fegyelem, a házi rend, a családi béke érdekében más valaki megfenyegeti, akkor már a tételes törvény szerint, az illető elkövette a közcsend ellenes kihágást. Nem idézve e helyütt egy nagyon népszerű magyar és számos idegen nemzeti közmondást, egy haragos ember meggondolatlan fenyegetőzése komoly biró ítéletének tárgyát alig képezhetné. Hiszen a szerető édes anya, vagy édes atya akárhányszor reá kiált szeretett egyetlen gyermekére, hogy „ha szót nem fogadsz, vagy még egyszer helytelenül cselekszel, akkor levágom a kezedet, lábadat, letöröm a derekadat, kiszakitom a nyelvedet, széttiporlak, megöllek" stb. Az emiitett kifejezéseket egy erélyes gazda, vagy tűzről pattant háziasszony akár hányszor alkalmazza a kifogásolható viselkedésű cselédjével szemben, ezen szóbeli fenyegetés csupán kedvező következményekkel járhat, mert az illető cseléd viselkedése rendszerint megjavul. A merő fenyegetés semminemű jogrendet sem támad meg, nem tekinthető meggyalázó jellegűnek, nem zavarja meg az emberi számítást a jövőt illetően. Üres kérkedés, nagyhangú szólam ez csupán, amely okot ad ugyan arra, hogy a papirhőst megmosolyogjuk, de egy komoly bíróság ilyen tartalmat nélkülöző kongó kijelentések megtorlásával nem foglalkozhatik. A btkv. 365. §-a szó szerint azt mondja, hogy „Aki idegen dolgot talál és azt 6 nap alatt a hatóságnak, vagy annak, aki elvesztette, át nem adja: a talált dolog jogtalan elsajátításának vétségét követi el" stb. A nem szabatos szövegezés szerint talál és nem jelent be. Valamit találni (megtalálni), annak nyelvtani értelme szerint nem egyéb, mint egy tőlünk külön álló ingóságot fekhelyén észrevenni, felismerni. A gyakorlat nem fedi teljesen a btkv. vonatkozó meghatározását, A btkv. 365. §-a szerint, ha a járdán fekvő pénztárca mellett elhaladok, azt én megtaláltam, anélkül is, hogy azt felvettem és természetes hatalmomba kerítettem volna. A magyar közmondás szerint „ki mit lel (talál), azé", a magyar büntető törvénykönyv e szerint nem egyezik a magyar nép gondolatvilágában leszűrt értékes kiszólásokkal. Valószínű ugyan, hogy ez kizárólag az uratlan, gazdátlan dolgokra (res nulius) vonatkozik, de a jogi észjárás az általános (laikus) felfogással nem egyezik. A törvény szigora mindenik találót nyomozó rendőrnek, csendőrjárőrnek kívánja alkalmazni akkor, amikor érzékeny büntetés terhe alatt kötelességévé teszi, hogy a „talált" dolgot vagy a tulajdonosnak, vagy a hatóságnak 8 napon belül bejelentse. Ne hozzon senkit zavarba a tulajdonos szó, mert azért, hogy a dolog elveszett és a tulajdonos természeti (physicai) uralmában nincs, a tulajdonos személye megtalálás pillanatával a tárgyon látható jelekből, jelzésekből, vagy később, de az előirt 8 napon belül, mástól is megtudható. A btkv. XXIX. fejezetében felsorolt vétségek, azok szerkezettani elhelyezésénél fogva a vagyon ellen irányuló bűncselekmények közé sorozandó. A vagyoni állag csökkenése ugyanis -bban nyilvánul, hogy a találó nem csupán elhalad az illető ingóság mellett, nem löki fel, vagy nem rúgja odább, hanem felemeli, elrejti azzal a tudattal, hogy az esetet senkinek sem fogja bejelenteni, hanem majd a tulajdonos fog nála jelentkezni. A találó egyén már ekkor számot vet önmagában azzal, hogy a tulajdonos jelentkezése valószínűleg elmarad, a dolog elkallódása feledésbe megy és ennek következtében jogalap nélkül, a tulajdonos vagyoni rovásara, gyarapodni fog a találó vagyonának állaga. Eltulajdonítás szükséges tehát az említett, látszólagosan mulasztási vétség elkövetéséhez, a törvényhozó szándékát a büntető biró azon egyöntetű gyakorlata juttatta érvényhez, mely szerint az eltulajdonitási szándéknak a delictum megállapithatásához, minden esetben fenn kell forognia. Következésképen, ha az ingó tárgyat meglelő egyén — 8 napon belül — más által jelenti a hatóságnál, vagy közli a tulajdonossal, hogy a megtalált ingóság ná^a van és azt a tulajdonos átveheti, nem forog fenn a jogtalan elsajátítás vétsége még akkor sem, ha a tulajdonos jelentkezésének hiányában az ingóság hosszabb ideig a megtalálónál marad. Bűnözési szándék nélkül a btkv. 75. §-a szerint vétség nem állapitható meg, csupán magánjogi vita tárgyát képező esetről lehetne — az utóbb jelzett körülmények között — szó. > Elévülés és elbirtoklás. WJegyzetek az Optk. 1451—1502. §-aihoz.) Irta: dr. Szitás Jenő, kir. törvényszéki albiró. (Folytatás.) 1471. §. Oly Jogoknál, melyek ritkán gyakoroltathatnak, pl. egyházi javadalom adományozásánál, vagy valakinek valami híd helyreállitásáhozi járulásra szorításánál, az, ki az elbirtoklást állítja, a harminc év lefolytán kívül egyszersmind azt is tartozik bizonyítani, hogy a gyakorlat esete azon idő alatt legalább háromszor előfordult és ő ezen jogot mindannyiszor gyakorolta. I. Ez a §. csak oly jogokra vonatkozik, amelyeket idegen földön vagy annak ellenében gyakorolnak, pl. idegen tóban való halászás, vagy a szomszédbirtokostól a hídépítéshez és fenntartásához való járulásnak követelése. Ha a gyakorlat esete háromszornál többször fordult elő, mindenkinek használtatni kellett, különben az elbirtoklás félbeszakadt. Ha az ily eset 30 év alatt háromszor nem fordult elő, az elbirtoklás bevégzettnek nem tekintetik, valamint akkor sem, ha az háromszár már előfordult s mindannyiszor gyakoroltatott is, de a 30 év még el nem telt. Az előbbi esetben az elbirtoklási idő kitolásáról van szó. 1472. §. A fiscus, vagyis az álladalmi javak és az álladalmi érték igazgatói ellen, amennyiben az elévülésnek helye van (287., 289. és 1457. §§.), továbbá az egyházak, községek és más megengedett testületek javainak igazgatói ellen, a közönséges elbirtoklási idő nem elegendő. Az ingó dolgoknak birtoka, valamint az ingatlanoknak, vagy az azokon gyakorlott szolgalmaknak és más jogoknak birtoka is, ha azok a birtokos nevére a nyilván könyvekbe bekebelezvék, hat esztendeig folytatandó. Oly nemű jogok, melyek a birtokos nevére a nyilvánkönyvekbe bekebelezve nincsenek és minden más jogok, a fiscus és az itt felhozott kedvezményezett személyek irányában, csak negyven évi birtok által szereztethetnek meg. 1473. §. Ki a törvény által az elévülés idejére nézve kedvezményezett személlyel közösségben ált, az ugyanazon kedvezményben részesül. A hosszabb elévülési időbeli kedvezmények más, arra nézve hasonlóul kedvezményezett személyek ellen is hatályosak. I. A rendkívüli elbirtoklási idő, melynek tartama ingókra és nyilvánkönyvekbe beiktatott jogokra 6, ingatlanokra pedig 40 év, részint azon személyekre tekintettel van megszabva, akikkel szemben az elbirtoklás folyik, részint pedig különös körülmények miatt van megállapítva. Az 1472—1473. §§. az előbbieket sorolják fel. A rendkívüli elbirtoklás ebből kifolyólag oly személyek javára szolgál, kik ügyeiket képviselők útján intézik s igy jogaik elvesztése képviselőjük mulasztása folytán könnyebben bekövetkezhetik. Ilyenek az állam (287., 290., 1456., 1477. §§.), az egyházak, a községek és más megengedett testületek. (1472. §.), valamint azok, kik ezekkel a birtok tárgyát illetően közösségben vannak (1472. §.), pl. ha valamely ingatlan