Erdélyrészi jogi közlöny, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914 / 27. szám - Kérdések és feleletek
106. oldal. Jogesetek Tára 27. szám. ményt megállapítani nem lehet, minthogy a fenti jogszabályra tekintettel a kár okozása alperes azon eljárására vezetendő vissza, hogy az átjárónál sorompót nem alkalmazott s annak következményei őt terhelik, a felebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával a perköltségek és az ügyvédi dijakra vonatkozó rész hatályon kívül helyezésével alperest kártérítési kötelezettségét felperessel szemben megállapítani s a felebbezési bíróságot a kártérítés mértéke tárgyában a per, a felebbezési és felülvizsgálati eljárási költségekre és ügyvédi dijak megállapítására vonatkozó határozathozatalra utasítani kellett. 229. Az optkT. 1318. §-ának rendelkezéséből kétségtelen, hogy a hozomány fograimi meghatározásában két alkotó elem a döntő: az átadás és annak a célja. Az átadás nélkül is azonban a hozománykötelezés alapján fennállhat a hozomány iránti követelés. A hozomány célja pedig: az, hogy a házasélettel járó s a férjet, mint családfenntartót terhelő kiadások fedezését könnyítse. Ami a férjnek bárki által is, kifejezetten hozomány gyanánt adatik át, arra nézve hallgatag az is ki van fejezve, hogy e vagyont a férj a házassági terhek könnyebbé tétele végett, tehát határozott és félre nem magyarázható célból kapta. (1914. március 3. 1913. G. 508. szám.) A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság: A kir. Ítélőtábla a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A felperes, aki leánya az alperesnek, anyagi jogszabálysértés miatt azért támadta meg a felebbezési bíróság ítéletét, mert szerinte nem lehet ajándékozási Ígéretnek tekinteni az alperesnek azt a kötelező igéretét, mely szerint az alperes hozományul adni igérte a per tárgyává tett két ökröt és így nem is lehet döntő az, hogy az igérettétel és annak elfogadása nincsen okiratba foglalva. A panasz alapos. A felebbezési bíróság tényként azt állapította meg, hogy a felperes férje 1911. év tavaszán G.-ón, G. J.-nénak arra a kijelentésére, hogy a jelenlévő alperes a leányával adhana valami hozományt, az alperes azt felelte, hogy a szántás befejezése után ad két ökröt, de e mellett megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy az alperes a két ökör adását azzal a feltétellel igérte, hogy a felperes férje segít az alperesnek, mikép adósságait kifizethesse. Ez utóbbi ténymegállapítás meg van ugyan támadva a felperestől azért, mert a felebbezési bíróság az érdekelt tanuk vallomásaival szemben az érdekelt tanuk vallomásait fogadta el, ámde a biróság tüzetesen indokolta, hogy G. J. és neje tanuk vallomásait mért nem vette figyelembe a többi tanú vallomásaival szemben. A tanúvallomásoknak a S. E. 64. §-a értelmében történt mérlegelés mellett ennek eredménye a felülvizsgálat körébe nem vonható s így a fenti tényállás a maga egészében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. (S. E. 197. §.) A felebbezési biróság ebből a tényállásból folyóan elsősorban azt a jogi következtetést vonta le, hogy habár az alperes a két ökör adásának Ígérete alkalmával a hozomány szót használta, valójában nem a visszteher nélküli hozományadásról van szó, hanem visszterhes ügylet jött létre a felperes férje s az alperes között, de miután az akkor jelen nem volt felperes az Ígéretet el nem fogadhatta, a peresfelek között szerződés létre sem jött. Ezek a jogi következtetések tévesek. Az optkv. 1218. §-ának rendelkezéséből kétségtelen, hogy a hozomány fogalmi meghatározásában két alkotó elem a döntő: az átadás és annak a célja. Az átadás nélkül is azonban a hozománykötelezés alapján fennállhat a hozomány iránti követelés. A hozomány célja pedig az, hogy a házasélettel járó s a férjet, mint családfenntartót terhelő kiadások fedezését könnyítse. A mi a férjnek bárki által is, kifejezetten hozomány gyanánt adatik át, arra nézve hallgatag az is ki van fejezve, hogy e vagyont a férj a házassági terhek könnyebbé tétele végett, tehát határozott és félre nem magyarázható célból kapta. A jelen esetben a fentiek szerint kétségtelen lévén az, hogy a két ökör adásának ígérete a házassági teher könnyítése végett történt és pedig a hozomány szó kifejezett használata mellett, ebből helyesen jogilag az következik, hogy az igéret hozományai dásra vonatkozik. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy az irányadó ténymegállapítás szerint a feltétel az volt, hogy a felperes férjének az alperes adósságainak kifizetéséhez segédkezet kell nyújtania, mert a hozomány a házassági kiadásoknak csak könnyebbitését, nem pedig teljes fedezését célozza. A hozomány csak hozzájárulás a férfi által viselendő házassági kiadásokhoz, nem pedig egyenérték a feleség tartozásáért. Ezekből tehát az következik, hogy ha a férj a hozományul igért dolgok ellenében viszont igért is valamely ellenszolgáltatást, ez a hozományi jellegen nem változtathat, különösen nem akkor, mikor nincsen megállapítva az ellenszolgáltatásnak oly mérve, amiből az következzék, hogy az igért szolgáltatás nem szolgálná azt a célt, hogy a férjet terhelő kiadások fedezése könnyittessék. A hozománykapás a férjre nézve még akkor sem merőben ingyenes, ha a férj viszont ellenszolgáltatást nem ígér, hanem visszterhes jogügylet, mert hiszen a hozományt a házasság megszűnése után vissza kell adni, ami már magában terhes kötelezettség. De megtörténhetik az is, hogy a férj elhasználható dolgokból álló hozományt bizonyos becsárban veszi át, ez pedig lehet túlságos magas is, ez esetben a férj a becsár visszaszolgáltatása folytán még károsodik is. Ezekből folyik tehát az is, mikép az a körülmény, hogy a felperesnő az alperes igéretét el nem fogadta, nem vonja maga után annak megállapítását, hogy a peres felek között szerződés nem jött létre s ennek folytán a felperes teljesítést ne követelhetne. Hogy valamely adomány hozománynak legyen tekinthető, ahoz a férj akaratának hozzájárulása szükséges, vagyis a hozomány elfogadása. Ez a jelen esetben a fenntiek szerint megtörténvén, a hozomány kötelezés alapján a nő is felléphet, mert az igényelt hozomány állaga az övé lenne. A jelen esetben legfeljebb az lehet a vitás, hogy a felperes férje s az alperes közötti megállapodás olyan-é, mellyel a viszontszolgáltatás mérve is meghatározottnak tekinthetőé? De ez a jelen esetben nem döntő kérdés, mert ha kétségtelen lenne is, hogy az ellenszolgáltatás mérve miben áll, a kereset elutasitása egyedül már abból az okból helyes, hogy a feltétel be nem következett, miután nincsen tényállás arra, hogy a felperes vagy férje az alperesi adósság rendezésében bármi tekintetben részt vett volna s ennek hiánya miatt az ítélet megtámadva nincsen. De nem állhat meg az az elutasító ok, hogy a házasság megkötése után évek múlva tett alperesi jognyilatkozat ajándékozási ígéretnek lévén tekintendő, okirat kiállításának hiányában a teljesítés nem követelhető (optkv. 943. §-a), mert a fennt már kifejtettekből következik az is, hogy a hozományadásra irányuló szóbeli igéret, a hozománynak az optkv. 1218. §-ában irt céljára tekintettel, nem képez ajándékozási Ígéretet; következően az optkv. fenntebb idézett szakasza alkalmazást nem nyerhet, mint azt már a kir. ítélőtábla több izben ki is mondotta. Ezek szerint alperes ugyan felperesnek fennt kiemelt anyagi jogszabálysértésre alapított panasza, de miután a döntés, melynek eredménye a kereset elutasitása, más alapon helyesen történt : a felülvizsgálati kérelemnek helyet adni nem lehetett. 230. A tévedés a tett nyilatkozat kötelezd erejét csak abban az esetben zárja ki, ha a fél a másik fél részéről meg lett tévesztve, vagy ha ez annak a harmadik személynek, ki az igérö felet megtévesztette, jogellenes cselekményében részt vett, vagy ha az igérö fél tévedéséről tudott, vagy a körülményekből tndnia kellett. (1914. január 26. 1913. G. 430/3.) A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság: A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt ad, a felebbezési biróság ítéletét a per főtárgyára megváltoztatja és alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja, egyebekben azt feloldja és a kár mennyisége, valamint a perköltségek viselése kérdésében leendő határozathozatalra a felebbezési bíróságot utasítja. Indokok: A felebbezési biróság tényállásként megállapította, hogy alperes 1910. év őszén H. Náthánnak 800 mm. rozsot adott el, mely eladásról felek kötlevelet állítottak ki, azzal a megállapodással, hogy alperes a rozsot a kötlevél birtokosának köteles szállítani, H. Náthán utóbb ezt a 800 mm. rózsot felperesnek eladta, aki H. Náthán rendelkezése folytán az alperesnek zsákokat küldött. Alperes a zsákokat átvette s a felperesnek a szállítást igérte is, a szállításra azonban haladékot kért, de ennek dacára a rozsot nem felperesnek, hanem H. Náthán ujabb rendelkezése folytán S. testvéreknek szállította a kötlevél felmutatása ellenében.