Erdélyrészi jogi közlöny, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914 / 18. szám - A nyomdatulajdonos sajtójogi felelőssége az új sajtótörvényben - Az örökség birtokbavételéről. 0ptkv. 797-824. §. - T. II. 1843-1872. Folytatás

146. oldal. Erdélyr^íszi Jogi Közlöny 18. szám. kir. törvényszék, mint esküdtbíróság az ítélethozatalnál 5 tagból áll. Elnök, 2 szakbíró, 2 esküdt. Kérdés, hogy az esküdtek sorrendben mikor következnek szavazásra? Szerintem ez lényeges kérdés, mert más a kérdés, ha a laikus elem a szakbirák után j és más, ha először a laikus elem szavaz. Arról, mikor a tanács több bíróból áll, a szavazás sor rendjére intézkedő szabályunk van ugyan, a kir. Ítélőtáblák tanácsainak szavazási sorrendjét megállapító Ü. Sz. 350. §-a, amely szerint „a szavazók a tanácskozás alkalmával az előadó után kineveztetésük sorrendjében nyilvánítják véleményüket és szavazatukat." Igen, de ezt a rendelkezést az ítélethozatalban résztvevő esküdtekre per analógiám sem lehet alkalmazni. Nincs más mód tehát, mint akként eljárni, hogy előbb a két szakbíró szavaz, utána pedig következnek az esküdtek és pedig abban a sorrendben, amelyben nevöket kihúzták. (Bp. 3o7. §.) Hogy nem ártott volna ez irányban kifejezetten intézkedni — azt hiszem mindenki előtt világos. Úgyis általános a vélemény, hogy az esküdtek alig fognak az ítélethozatalnál egyebet tenni, mint a statiszta szerepét betölteni. Szerintem azonban ez a vélemény nem bir alappal, mert hisz — ahhoz, hogy valaki milyen fokú büntetést érdemel — nem birói, hanem általános emberi cognitió szükséges, a mire minden ép érzékkel biró ember képes. A gyakorlat különben mindenre megadja majd a feleletet. Tehát várjunk. x. X. 9 nyomdatulajdonos sajtójogi felelőssége az új sajtótörvényben. Irta: Bodor László. Jogászkörökben és pedig irányadó helyen is, nem egyöntetű a felfogás a nyomda és többszörösitő vállalat tulajdonosát terhelő sajtórendészeti felelősség kérdésében; különösen pedig azokra az esetekre vonatkozóan, midőn a sokszorosítás céljaira használt gépek, esetleg más felszerelési eszközök és a vállalat tulajdonjoga nem egy személyben összpontosul. Köztudomású, hogy az országban igen számos könyv- és kőnyomdai vállalat van, melyekhez a gépeket, vagy ezeken kivül más felszerelési eszközöket iá, gyárak, esetleg vállalkozók, a hitel biztosítása céljából, a tulajdonjog fenntartásával szállították. De számos olyan könyv- és kőnyomdai vállalat van, melyeknél a vállalat tulajdonosa és az ahhoz tartozó felszerelési tárgyak tulajdonosa között bérleti viszony áll fenn. Mindkét esetben a szállító, illetőleg a tulajdonos és a vállalkozó közötti megállapodás az új sajtótörvény életbeléptetése előtt történt. Igen fontos érdekekkel függ össze tehát az a kérdés, hogy konkrét esetekben, a vagyoni felelősség, a törvény rendelkezése értelmében kiterjeszthető-e azokra a személyekre, akik a könyv-, vagy kőnyomdai vállalattal nincsenek más nexusban, mint hogy annak hiteleztek, vagy azzal az anyag használatára nézve bérleli viszonyba léptek? Ezzel kapcsolatban önkényt előtérbe kerül az i a második kérdés, hogy a nyomdavállalatot terhelő vagyoni felelősség esetében, a nyomdai termék előállítására használt, de | nem a vállalat, hanem egy harmadik, esetleg több személy tulajdonát képező eszközök, a tulajdonos beleegyezésén kivül szolgálhatnak-e kielégítési alapul? megtámadhatók-e végrehajtással? Ezekre a kérdésekre határozott nemmel kell felelnünk. Az uj sajtótörvény nem tesz kivételt ama megtámadhatatlan jogszabály alól, hogy mindenki csak a saját cselekményeért tartozik Felelősséggel. A törvény a sajtójogi felelősséget szabályozó összes intézkedéseiben mindenütt a nyomda, vagy más többszörösitő vállalat tulajdonosa kötelességeit szabja meg. Tehát nem ismer más felelős egyént, mint azt, akié a vállalat. Még abban az esetben sem, ha a vállalat tulajdonjoga társaság, vagy jogi személyé (42. §.) Kivétel a 26. §. második bekezdése és a 27. §. Ez utóbbiban, a köteles példány beküldését a nyomda, vagy könyv nyomda tulajdonos kötelességei közé sorolja, előbbiben pedig a nyomda tulajdonos kötelességévé teszi a megfelelő könyvvezetést. Kétségen kivüli azonban, hogy mindkét rendelkezésben a vállalat tulajdonosa helyett a „nyomdatulajdonos" a törvény szerkesztésénél, csak felületességből foglalt helyet a szövegben és bizonyára a gyakorlat ezeket a rendelkezéseket nem fogja szószerinti értelmezésben alkalmazni. A nyomda tulajdonosa csak abban az esetben lehet sajtójogilag felelős, hogy ha a vállalatnak is tulajdonosa, illetve, ha a felett a szabad rendelkezési jog őt megilleti. A legnagyobb jogi képtelenség volna büntető Ítélettel sújtani azt a nyomdatulajdonost, aki nyomdáját például bérbeadta, tehát rendelkezési körén kivül esik a vállalat; annak működését nem irányithatja, nem ellenőrizheti, tehát sajtójogilag felelősségre vonható delictumnak sem közvetlenül, sem közvetve szerzője nem lehet. Az előbb idézett cikk szószerinti értelmezésének az volna a további konzekvenciája, hogy például a pactum jus reservata dominii esetén marasztaló ítélettel sújtsa a bíróság a köteles példány be nem küldése, vagy amiatt, mert a 6-ik §-ban előirt könyvvezetés kellő pontossággal vagy nem történt meg, vagy ped'g nem az előírás szerint, — azt a tulajdonost, illetve gyárost, vagy bizományost, akinek állandó tartózkodási helye Wien, Hamburg, vagy Drezda, stb., mert jogilag az ő tulajdonát képező könyvnyomda segélyével állíttatott elő az a hírlap, amelyiknek valamelyik példányát az illetékes királyi ügyésznek elmellőzték bemutatni, habár annak a lapnak a létezéséről a nyomdatulajdonos még csak tudomást sem vett és nem is vehetett. A törvény a 26. §. második bekezdésében foglalt ama rendelkezést, mely a könyv- vagy kőnyomda tulajdonost kötelezi a törvény megfelelő könyvvezetésre, ha összehasonlítjuk az abban hivatolt 6. §. rendelkezésével, ahol a könyvvezetésre vonatkozó utasítást nem a „nyomda", hanem a vállalat tulajdonosának adja meg: nyilvánvaló, hogy a téves értelmezésre alapul szolgálható kifejezésbeli eltérés nem egyéb, mint szerkezeti hiba, mely a birói gyakorlatra aligha lesz irányadó befolyással és nem hisszük, hogy a bíróság marasztaljon nyomdatulajdonost, aki a könyv- vagy kőnyomdáját bérbeadta és afeletti teljes rendelkezési jogát a bérlőre ruházta, vagy marasztaljon nyomdatulajdonost, ki a tulajdonjog fenntartását, a bevett üzleti szokás szerint, csak a hitel biztosítása céljából kötötte ki. A 27-ik §. megszorító értelmezését a sajtóhatóság esetleges kijátszására irányított célzat elleni intézkedés szükségessége sem indokolhatja. Különösképen pedig nem lehet praejudicalis hatása a törvény életbeléptetése előtt már megkötött ügyletekre, mert a már létező és a polgári törvény szerint érvényesen létrejött jogviszonyt a későbbi törvény nem változtathatja meg s még abban az esetben sem lehetne annak ártalmára, ha például a 27. §. rendelkezésében helyet foglalt, kifogásolt meghatározás a törvényhozó akaratát fejezné is ki, nem pedig azon megtániadhatatlan jogelvnél fogva, hogy az ujabb törvény az előző törvény hatálya alatt, törvényes alapon szerzett jogoknak ártalmára nem lehet. > üz örökség biFtobbavéfeléríil X (Optkv. 797-824. §. — T. II. 1843-1872.) Irta: Dr. Tóth György. (Folytatás.) 816. §. Ha az örökhagyó végrendeleti végrehajtót nevezett, ennek önkényétől függ ezen ügyletet felvállalni. Ha azt felvállalta, köteles vagy mint felhatalmazott, az örökhagyó rendelkezéseit maga végrehajtani, vagy a késedelmes örököst azok végrehajtása végett sürgetni. 817. §. Ha végrendelet végrehajtója nincs nevezve; vagy a kinevezett az ügyletet magára nem vállalja; közvetlenül az örökösnek kötelessége az örökhagyó akaratát, amennyire lehet, teljesíteni, vagy a teljesítést biztosítani s eziránt a bíróság előtt magát igazolni. A meghatározott hagyományosokra nézve csak azt kell kimutatnia^ hogy őket a nekik jutott hagyomány felől tudósította. (688. §.) I. A végrendeleti végrehajtók jogkörét a tételes törvények részletesen nem szabályozzák.1 A gyakorlatban: a) a hagyaték kezelésével is megbízott (kezelővégrehajtó), vagy b) a vagyon kezelésére nem jogosított felügyelő végrendeleti végrehajtók szoktak neveztetni. Végrendeleti végrehajtó rendelhető: az 1876. XVI. t.-c. által szabályozott végrendeletben vagy öröklési szerződésben. Több végrendeleti végrehajtó is rendelhető, vagy egymás mellé vagy 1 A T. az 1717—1750. §-ban részletesen felöleli a végrendeleti végrehajtásra vonatkozó szabályokat.