Erdélyrészi jogi közlöny, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914 / 13. szám - Az árverési vétel megtámadhatósága rosszhiszeműség címén. A kir. Curia 3. sz. polgári jogegységi döntvénye

106. oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny. 13. szám. A gondolat helyes, habár pl. a „feltűnően durva" fogalma nagyon elasztikus ... és casuistikára ad alkalmat, ami nem helyes. A törvénynek ilyen fogalmakkal nem helyes operálnia. Helyesebb volna csak a „durva" szót használni s a JeltünőenM elhagyni. A 3—7. §§-ok az eddigi fogalmakkal operálnak s a birói gyakorlat eredményének precíz formába való öntései. A 8. §. a valóság bizonyításának eseteit sorolja fel. Itt már van ujitás. Különösen fontos, hogy a javaslat szerint, ha a vádlott igazolja, hogy közérdekből cselekedett vagy hogy az állítás vagy a híresztelés jogos magánérdeknek megvédésére szükséges volt, a valóság bizonyítása az esetben is meg van engedve, ha az állítás vagy híresztelés a női becsületet támadja meg. Ez az ujitás feltétlenül helyes, mert a mai törvény szerint hogy a dr. Lengyel A. példájára hivatkozzam, ha „barátommal, aki leánygyermekeinek nevelését egy nőre bizza, akiről nem tudja, hogy feslett életet folytat, bizalmasan közlöm, hogy választása szerencsétlen és a nő feljelent, feltétlenül elitélnek. Pedig hogy ez az ítélet igazságtalan — kézenfekvő. És a női becsületnek ez a túlhajtott védelme egyáltalában nem is talált sohasem megértésre a nép közérzületében és számos becsületes ember esett áldozatul a védelemre igazán nem érdemes nők feljelentései folytán. A 10. §. az ügyfélre és egy képviselőjére hatóság előtt folyamatban levő ügyben az ügyre és az ügyfélre vagy képviselőjére vonatkozólag tett rágalmazást illetően — mentességet statuál. Ez a §. a btkv. 266. §-át kibővíti. Az ügyvédek azonban erősen sérelmezik, hogy a felek őket is büntetlenül megtámadhassák. A 11. §. az agent provocateur-öknek van szánva. Ez a §. is az élet helyes ismeretére vall és kitűnő gondolatnak megvalósítója. Egy ily §-nak hiányát a bírák nagyon érzik. A 14. §. a nem vagyoni kár megítélését is lehetővé teszi. Ezt azonban büntetőbiró alig hiszem, hogy vállalkozzék megítélni. A II—V. cikk eddigi jog- és az annak alapján kifejlődött gyakorlatnak felel meg. Meg kell állapitanunk, hogy az újabbi időben nem volt törvényjavaslat, amely olyan általánosan kedvező fogadtatásban részesült volna, mint amilyenben ez részesült. Ennek pedig egyedüli oka az, hogy ezt a javaslatot mindenki óhajtotta. 9z árverési vétel megtámadluitásága rosszhiszeműség címén. kir. Curia 3. sz. polgári jogegységi döntvénye. Irta: Rosnyay Dávid. A kir. Curia 3. sz. polgári jogegységi döntvényében tudvalevőleg kimondotta, hogy „ingatlanok birói árverésen való vétele nemcsak azon az alapon támadható meg, hogy a vevő a végrehajtatóval vagy a végrehajtást szenvedettel rosszakaratulag összejátszott a tulajdoni igénnyel biró harmadik személyek jogainak megrövidítése, illetve a jogok érvényesítése céljából, hanem azon az alapon is, hogy az árverési vevő az árverés alkalmával tudta vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy az elárverezett ingatlan nem a végrehajtást szenvedőnek, hanem másnak a tulajdona vagy arra másnak kétségtelen tulajdoni igénye van." A kir. Curia ezen döntvénye annál nagyobb fontossággal bír, mert egyrészt, habár elszórva ugyan találhatunk még hasonló határozatokat, mégis mondhatni, az eddigi joggyakorlattal ellentétes. Általában véve a régebbi joggyakorlat az árverési vételt rosszhiszeműség címén csak abban az esetben tartotta megtámadhatónak, ha a vevő a végrehajtatóval, vagy a végrehajtást szenvedettel rosszhiszemüleg összejátszott avégett, hogy egy tulajdoni igénnyel bíró harmadik személy jogait kijátszák, illetve ezeknek a jogoknak az érvényesítését lehetetlenné tegyék. így a Curia 306/1905. sz. határozatában (Fabinyi: 10.127.1.); melynek indokaiban a Curia különösen kifejti, hogy rosszhiszeműség cimén a fentemiitett kivételen kivül az árverési vevő rei vindikatioval nem támadható meg már csak azért sem, mert „a birói végrehajtási kényszerárverésen vételi Ígéretet tevő vevő még akkor sincsen hivatva arra, hogy az árverésnek, mint birói ténynek jogszerűségét bírálja és az árverésnek kitett dolog valódi tulajdonosának érdekét szem előtt tartsa, az árveréstől való tartózkodás által vagy egyéb módon, ha tudomása van van arról, hogy az árverésnek kitett dolog nem a végrehajtást szenvedő tulajdona és nincs is annak birtokában." A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla a jogegységi döntvény meghozatalára tulajdonképen okot adott határozatában pedig azzal indokol, „hogy az 1881: LX. tc. rendelkezéséből és azok szelleméből levonható jogszabály az, hogy az ingatlannak birói árverési vevője nem kutathatja és nem tartozik kutatni, vájjon a bíróság által elrendelt árverés helyes alapon lett-é elrendelve ? s ehhez képest a keresetnek az árverési vevőre vonatkozó része csak abban az esetben vezethetne sikerre, ha bebizonyítható volna, hogy az árverési vevő a végrehajtóval összejátszva, csalárdul járt el abból a célból, hogy a felperesnek jogelődjét tulajdonjogától jogellenesen megfossza. Az irodalomban Ambrózi vitatja egy a Jogtudományi Közlöny 1905. évfolyamában (146.1.) megjelent cikkében az árverési vétel megtámadhatatlan voltát,lényegében a következő okfejtéssel: „Az árverési vevő nem végrehajtást szenvedő jogutóda még abban az esetben sem, amennyiben az telekkönyvi tulajdonos, hanem mindig a végrehajtató jelzálogos hitelező jogára épít. jó vagy rosszhiszeműsége ennélfogva első sorban az illető végrehajtási zálogjog hibás vagy hibátlan volta, illetve az utóbbi tudása vagy nem tudása szempontjából bírálandó el. Az árverési vevő rosszhiszeműségéről tehát csak abban az esetben lehetne szerinte beszélni, ha 1. a végrehajtató hitelező zálogjoga eredeti érvénytelenség miatti törlési keresetnek szintén ki volna téve és 2. az árverési vevő ezen körülmény tudatában árverezett a végrehajtás alá vont ingatlanra. A döntő momentum tehát a jó vagy a rosszhiszeműség kérdésében annak a tudása volna, hogy a tulajdonjo.ában sértett fél nemcsak a végrehajtást szenvedő tulajdonjogát, hanem az azon alapuló végrehajtási zálogjogot is törültetheti. Azonuan a rosszhiszeműség jogi következményei szerinte az árverési vevőre még ebben az esetben sem alkalmazhatók, mert és itt hivatkozik a végrehajtási eljárás 161. §-a harmadik bekezdésére, mely szerint „ha pedig a végrehajtató követelése az igény följegyzését megelőzőleg van telekkönyvileg bejegyezve: az árverés az igényre való tekintet nélkül rendelendő el és foganatosítandó, a vételár azon része azonban, mely az igényt megelőzőleg bejegyzett tehertételek kielégítése után fennmarad, az igény jogerejü eldöntéséig birói letétben tartandó." A végrehajtási eljárás ezen rendelkezéséből folynék tehát, hogy még abban az esetben is, ha a rosszhiszeműségnek általa felemiitett mindkét követelménye fenn is forogna, abban az esetben sem lehetne sikerrel az árverési vevővel szemben rei vindikatióval fellépni, hanem csak a vételárat igényelhetné a tulajdonképeni tulajdonos. Ezekre az ellenvetésekre a jogegységi döntvény indokolásában hiába keresünk feleletet, mert az indokok megelégszenek annak egyszerű kijelentésével, hogy nincsen olyan jogszabályunk, amely a birói árverésen való vétel esetében a vevőre nézve az általános jogszabályok alól kivételt állapitana meg, mihez azonban a curia is mindjárt hozzá teszi, hogy habár a birói árverésnek, mint a törvényen előirt árverési szabályok megtartásával foganatosítandó birói cselekménynek jogi természeténél fogva, mely szerint az lehetőleg a legnagyobb nyilvánossággal foganatosítandó s mely szerint a törvény az iránt is széleskörű rendelkezéseket tartalmaz, hogy harmadik személyek jogai sérelmet ne szenvedjenek, illetve lehetőleg orvosoltassanak; az árverési vevőtől a gondosság azt a mérvét nem is lehet megkívánni, amelyet magánügyleteknél általában megkövetelünk és habár a birói árverés nyilvánosságával és közhitelességével ellenkeznék és hogy venni szándékozók harmadik személyek esetleges igényei tekintetében, kutatásokat és utánjárásokat kénytelenek legyenek tenni: mindazonáltal, ha az árverési vevő tudja, vagy olyan körülmények forognak fenn, amelyeknek gondos figyelembevételével tudnia kellett, hogy harmadik személynek az elárverezendő ingatlanra támasztott igénye van, és az igény jogos alapon nyugszik: a fent előadott jogszabályoknál fogva az árverési vételt is meg lehet támadni. Dacára annak tehát, hogy az árverési vételre nézve külön jogszabályok nincsenek, az mégis bizonyos fokban különleges elbánásban kell a curia szerint részesüljön. Ez a némi tekintetben látszólag ellenmondásos indokolás egyáltalában véve nem megnyugtató. A kérdés megoldásához szükséges tehát, hogy az tisztáztassék, hogy vájjon az árverési vétel, mint tulajdon szerzézi mód egy sui generisjogi jelenség-e vagy pedig általában a vétel szabályai alá esik ? A kérdés eldöntésénél kétségtelenül az Optk. 1089. §-ból kell kiindulni, mely szerint „a birói előadásoknál is a szerződések s különösen a csere- és adásvételi szerződések iránt felállított szabályoknak van rendszerint helye, amennyiben ezen törvényben vagy a törvénykezési rendtartásban saját rendelkezések nem foglaltatnak." (Folytatjuk.)