Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 51. szám - A házastársak személyes viszonyai. (Jegyzetek az Optk. 89-92 §-aihoz.)

204. oldal. .3ctuesetek Iára 51. szám tényével szemben az alperest terheli a további bizonyítás az elveszés okát és módját illetőleg. Alperes pedig ebben az irányban nem bizonyított. Arra az alperesi védekezésre nézve pedig, hogy Zernesten és általában hegyvidéken az az általános szokás, hogy a legelőre felfogadott marhákért a legelő bérlője szavatosságot nem vállal, e szokásnak netalán döntő figyelembe vehetése esetére is, a kir. ítélőtábla a felebbezési bíróságnak azt az álláspontját teszi magáévá, hogy az általános szokást, mint köztudomású tényt nem tanukkal, hanem hatósági bizonyítvánnyal kell igazolni. Ilyen bizonyítékot pedig alperes szinten elő nem terjesztett. Ekcnt alperes felelőssége, az Optkv. 962. § a szerint, az őrizetbe vett marhák kiadására nézve fennálló törvényes kötelessége mellett, azok ki nem adása esetére fennáll s az annak megfelelő ítéleti elmarasztalás helyes. S felülvizsgálati kérelemnek nem lehet helyt adni. 1013. évi szeptember hó 24. A K. T. 83». §-ához. Piaci ár az illetékes közigazgatási hatósá? hivatalos jegyzése, esetleg szakértők vagy tarmli meghallgatása alapján állapitható meg. CLXXXVI. 1913. G. 268/3. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság végzett: A íelebbezési bíróság ítéletét feloldja és utasítja, hogy az alább kitejtett irányban a tényállásnak megállapítása után hozzon ujabbi, jelen felülvizsgálattal felmerült költség viselésére is kiterjedő ítéletet. Indokok: Az 1875. évi 37. tc. 339. §-a értelmében piaci ár alatt a teljesítés helyén és idejekor jegyzett, árjegyzés nem létében, a teljesítés helyéhez legközelebb eső piacon jegyzett, a jelentékeny kínálat és kereslet befolyása alatt képződő középár értendő, a mi rendszerint az illetékes közigazgatási hatóság hivatalos jegyzése, esetleg szakértők vagy tanuk meghallgatása alapján állapitható meg. Eltekintve attól, hogy jelen esetben meghatározott anyagból, meghatározott rajz és méretek szerint készült, tehát nem fajilag, hanem egyedileg meghatározott bútorberendezésről lévén szó, erre vonatkozó ténybeli adat hiányában legalább is kétséges, hogy a szóban forgó bútorok átlag bútoroknak tekinthetők-e és mint ilyenek, piaci árral biró áruk abban az esetben is, ha az utóbbi megállapítható volna, nem az az alkalmi ár képezhetné a piaci árt, amelyen a kereskedő az ily bútorokat alkalmilag vevőinek elárusítja, mert ez nem fejezné ki a már emiitett középért. Anyagjogi szabálysértéssel mondotta ki tehát a íelebbezési bíróság, hogy az alkalmi elárusitásnál elérhető ár képezi jelen etetben a piaci árt, következésképen téves az a megállapítása is, hogy a fedezeti vételben jelentkező árkülönbözet a dolog természete szerint kisebb és igy alperesre kedvezőbb. A fedezeti vétel szabály szerint a teljesítési, illetve rendeltetési helyen kötendő, de a körülmények indokolhatják a más helyen való kötést is és kétségtelen az is, hogy a vevő, aki üzleti érdekének Liztositúsa végett fedezeti vételt eszközölt, az ebből származó, a piaci árt meghaladó kárát az 1875. évi XXXVII. tc. 353. és 356. §. 2. pontja értelmében követelni jogosult, azonban a vevő köteles igazolni, hogy jóhiszemüleg, a rendes kereskedő gondosságával járt el, mert a dolog természete szerint is rendszerint csak a vevőnek áll módjában előadni és bizonyítani azokat a körülményeket, melyek okul szolgáltak arra, hogy a fedezeti vételt nem a teljesítés helyén és a piaci árt jóval meghaladó áron eszközölte. Ugyanez a kötelezettsége fennáll a vevőnek akkor is, ha nem piaci árral biró árukról van szó és fedezeti vétel alapján előállott árkülönbözetet követel. Jogszabálysértéssel mondotta ki ennélfogva a íelebbezési bíróság, hogy a rendes kereskedői gondosság és jóhiszeműség hiányát, aiperes eladó tartozik bizonyítani. A felebbezési bíróság ugyan ez álláspontja dacára megemlíti azt is, hogy a felmutatott levelek a felperes eljárásának gondos.-ágát elfogadhatóan bizonyítják, ez azonban a bizonyítékok tüzetes felsorolása és a meggyőződést előidézett okok előadása nélkül az 1893. évi XVIII. tc. 64. §. rendelkezésének meg nem felel és az ily hiányos megállapítás és indokolás nem alkalmas arra, hogy abban a felülvizsgálat alá eső jogkérdésben, hogy felperes a kereskedői gondossággal járt-e el, határozni lehessen. Minthogy ezek szerint a felebbezési bíróság ítéleté anyagjogi és eljárási jogszabályt sért, minthogy nincs elfogadható tényállás megállapítva abban az irányban, hogy a szóban forgó bútorok piaci árral biró áruk-e és hogy a teljesítés helyén, vagy a legközelebbi helyen a bútoroknak piaci ára mennyi volt, továbbá, hogy felperes a kereset alapjául vett fedezeti vétel eszközlésénél a köteles kereskedői gondossággal járt el, nevezetesen, hogy a teljesítés helyén, vagy ahhoz legközelebb eső helyen nem-e szerezhette volna be az árukat jutányosabb áron, minthogy ilv körülmények közt az ügy eldöntésre nem alkalmas, az 1893. évi XVIII. tc. 204. §-át kellett alkalmazni, minek fo ytán a felülvizsgálati panaszok külön eldöntése tárgytalanná vált. 1913. évi október hó 7. Adás-vétel. Valamely ingatlan tulajdonjogának átrnházása tekintetében az vladó szerződéses teljesítése annak az okiratnak átadásából áll, melynek alapján a vevő a nyilvánkönyvi jogot tulajdonjogának teljessége érdekében megszerezheti. CLXXXV1I. 1913. G. 309/2. szám. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság, itélt i A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: Az I. rendű alperes részéről a felülvizsgálati kérelemben is fenntartott pergátló kifogásra vonatkozóan a kir. Ítélőtábla a felebbezési bíróságnak vonatkozó helyes Ítéleti indokaira utal, és a felülvizsgálati támadás ebben az irányban alap nélküli. A tényállás helyessége ellen intézett az a felülvizsgálati támadás, hogy a III. rendű alperesnek a pertárgya ingatlanokból része nincsen és ekként felperesekkel adásvételi szerződésre nem is léphetett, suly nélkül, mert pusztán ellenkező tényállítás jellegével bir, már pedig a felebbezési bíróság Ítéletében megállapított tényállítást az 1893: XVIII. t.-c. 185., 190. és 197. §§-ai értelmében csakis valamely jogszabály megsértésének kimutatása utján lehet megtámadni, holott alperesek ily jogszabálysértésre nem is utalnak. Minthogy pedig a felülvizsgálati bíróság a tényállás megállapítását illetően jogszabálysértést hivatalból sem lát fennforogni, a felhívott törvény 197. §-a értelmében e helyütt is irányadó az a tényállás, hogy I. és III. r. alperesek a pertárgy ingatlanokból őket megállapított vételárat felvették. A felebbezési bíróságnak az optkv. 431., 1053. és 1061. §§-ira alapított anyajogi döntése tehát helyes és alap nélküli alperesek oly irányú támadása, hogy ők az adás-vételi szerződésnek csakis aláírására volnának kötelezhetők. Valamely ingatlan tulajdonjogának átruházása tekintetében az eladó szerződéses teljesítése annak az okiratnak átadásából áll, melynek alapján a vevő a nyilvánkönyvi jogot tulajdonjogának teljessége érdekében megszerezheti. Az optkv. 425., 431. és 432. §§-ain alapuló ennek a törvényen alapuló jogszabálynak megdöntésére ellenkező szokás bizonyítását a felebbezési bíróság helyesen mellőzte. A felebbezési bíróság az elsőfokú bíróságnak a helyszíni eldarabolásra vonatkozó határozatát helyesbitvén, alap nélkül panaszolnak alperesek az optkv. 828. és 833. §§-ainak megsértése miatt, mert alperesek csakis a nyilvánkönyvben nevükön álló illetményekre vonatkozóan vannak okiratadásra kötelezve, ily értelmű marasztalásra pedig a többi tulajdonostársak perbevonására szükség nincsen, mert az ily értelmű marasztalás ezeknek nyilvánkönyvi jogát nem érinti. 1913. évi október hó 22. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL DEÁK FI:ISr:\cz-r. 43. SZÁM. TEIJEFOIÍ SZÁM: 333.