Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 51. szám - A házastársak személyes viszonyai. (Jegyzetek az Optk. 89-92 §-aihoz.)

480. oldal. Erdélyi^szi Jogi Közlöny. 51. szám. A Kúria elnöki tanácsa a minősítés tárgyára nézve a d—g) felsoroltak tekintetében a határozathozatalt mellőzheti. 3. A törvényszéki elnököt egyedül az ítélőtábla elnöki tanácsa minősiti, másodfokú minősítés hatályával. Az ügyészeket elsőfokon az ügyészség vezetője, másodfokon a főügyész. Minősítés előtt meg kell hallgatni azokat a hivatali személyeket, a kiknek közvetlen vezetése alatt és ellenőrzése mellett a minősítésre kerülő a megelőző év folyamán szolgálatot teljesített. A járásbíróságnál alkalmazott itélőbirákról a törvényszék felebbviteli tanácsának vezetői, a törvényszéknél alkalmazott itélőbirákról, ideértve a törvényszék elnökét is, az ítélőtábla tanács elnöke, az Ítélőtáblák biráiról pedig a Curia tanácselnökei betűrendes könyvet vezetnek, amelyben az Ítélőbíró nevénél feltüntetett abbeli véleményüket, hogy a felülbírált határozatok a jogászi gondolkozásnak megfelelnek-e és kellő gondossággal vannak-e kidolgozva. A vélemény megalkotásánál az a körülmény, hogy a határozatot a felsőbíróság helybenhagyja, vagy megváltoztatja, figyelmen kívül marad. Ezeket a feljegyzéseket a minősítés megállapításánál figyelembe kell venni. Az elnöki tanács, mint minősítő hatóság, szavazás utján határoz, a szavazatok egyenlősége esetében az elnök dönt. A másodfokú minősítő hatóság határozata végérvényes. Csak a 3. és „K* alkalmazását kell indokolni. A másodfokú hatóság az eltérő minősítést szintén köteles indokolni. A minősítés alá eső alkalmazott végérvényes minősítéséről az elsőfokon vagy egyedül minősítő hatóságnál, élőszóval előterjesztett kérelemre, értesítést kap. Az értesítést élőszóval kell megadni. A kérelemre adott értesítés kiterjed az összes végérvényes minősítési adatokra. Hivatalból kell értesítést adni a 3. számjegyű végérvényes minősitésről. A minősítés évközben módosulhat. A módosításnál ugyanolyan eljárás követendő, mint a rendes minősítésnél és a módosítást minden esetben meg kell indokolni. A módosítás az illető alkalmazottal a rendes módon közlendő. Pályázat esetében csakis a végérvényesen megállapított vagy módosított minősítést szabad feltüntetni. A minősítés titokban tartásának eltörlésén — kivétel nélkül — minden biró örül. Az eddigi rendszer ugyanis teljesen kiszolgáltatta a birót a minősítő hatóságnak, anélkül, hogy az ellen védekezhetett volna. A minősítő hatóságok eddig, ugyanis nem állván módjukban az egyesek képességeiről személyes tapasztalat utján meggyőződniük, kénytelenek voltak másoktól információt szerezni és pedig oly egyénektől, a kik minősiiő jogkörrel nem rendelkeztek, a kik tehát felelősség nélkül nyilatkoztak a minősítendő képességéről stb. Hogy ezeket a controll-nélküli információkat nem mindig a jóakarat sugallta, szomorúan tapasztalták akárhányan. Ezzel nem akarom az eddigi minősitő hatóságok eljárását perhorreszkálni, de hát más ut nem igen állott rendelkezésükre kénytelenek voltak mások nyilatkozataira alapítani véleményüket, így aztán sohasem lehetett tudni, hogy tulajdonképen ki is a „diabolus Rotae". A most kibocsátott rendeletnek egyik — szerintem — legnagyobb vívmánya az is, hogy megmondja, hogy kik minősítenek; kiket kell meghallgatni. Ezentúl legalább mindenki tudja, hogy ki minősiti. A minősitő hatóság pedig nem kell idegenekhez forduljon információért, mert a hatóság ugy van szervezve, hogy a minősitendőről s annak képességeiről feltétlenül rendelkezik adatokkal. Csak aztán a minősitő hatóságok rendelkezzenek a megfelelő objectivitással. Minősítési jogukat — minden mellékiekintet nélkül — ugy gyakorolják, mintha ítélkeznének. A mikénti minősítéstől függ a minősitendőnek java, de szerencsétlensége is. A helytelen, akár jó, akár rossz irányban való minősítés pedig a köznek árt. Minősítési jogukat tehát gyakorolják igazságosan, bírákhoz méltóan. Mert csak igy lesz áldás munkájukon. A rendelet szerint a minősítés alá esc alkalmazott csak végérvényes minősítéséről kap értesítést. Szerintem helyes lett volna, ha megtudja pl. azt is, hogy elsőfokú hatósága miként minősítette. A controll, illetve igazságos minősítés szempontjából ez is fontos. Különösen kifogásolandó — és aki valóban ismeri az életet ezt meg is érti — hogy t. i. az értesítés csak élőszóval adandó. Ez feltétlenül bizalmatlanságot fog szülni Mert hiába, az emberi természetben ab origine meg van az, hogy mindig és mindenben kételkedik. Miért ne lehetne az illetőnek megmutatni a minősitő jegyzéknek egyedül reá vonatkozó részét ? A minősitő jegyzéknek ekként való dugdosása nem egyéb, mint a titkosságnak hátramaradt csökevénye. Nagy hiánya a rendeletnek az is, hogy nem ismer valamelyes jogorvoslatot az igazságtalan minősítés ellen. E nélkül szerintem teljesen felesleges és oknélküli a kétfoku minősítés. Mire való a másodfokú minősitő hatóság ? hiszen az elsőfokú minősitő hatóság feltétlenül jobban ismeri a maga embereit. Az k'tt volna a helyes, ha a másodfokú minősítő hatóság csnk mint jogorvoslati fórum lett volna szervezve, ahol a jogorvoslattal élő kimutathatta volna vélt sérelmét írásban, reámutatva azon adatokra, amelyekből a minősítés helytelenségere lehet concludálni. Mert jogorvoslat nélkül, ma a biró ép ugy ki van szolgáltatva a minősítés tekintetében, mint eddig. S a mostani helyzet — emberileg — még rosszabb. Mert mig eddig nem tudta, hogy miként van minősítve s lelkileg nyugodt volt, a jóban bizva, addig most megtudhatja, hogy pl. az ő érzése szerint minősítése nem igazságos. Evvel aztán elérjük, hogy több lesz az elégedetlen ember és hogy a minősitő hatóság összes tagjai állandóan zaklatva lesznek. Helytelen az is, hogy a rendelet a járásbíróság vezetőjét minősítési jogától megfosztja és egyszerű informálóvá degradálja. Hiszen ö jobban ismeri biráit, mint a kir. tszék elnöke. Az állandó helyzet tehát az lesz, hogy tulajdonképpen a kir. jbiróság vezetője fog minősíteni, csakhogy felelősség nélkül, ami semmi esetre sem megnyugtató. Helytelen az is, hogy a minősítés tárgya igen tel van aprózva. Valóságos mozaik. Elég lett volna a képzettség és alkalmazhatóságra szorítkozni. Ebben a kettőben ugy is benne vaa minden. A minősítés tárgya a rendelet szerint annyira subtilis fogalmaktól van megkonstruálva, hogy ember legyen, aki az egyes megjelölések között disztingválni tud. Ez a rendelkezés tehát zavarra fog okot adni. * * A rendelet, hogy miként fog beválni az életben, a jövő fogja megmutatni. Bennem az a meggyőződés él, hogy megnyugvásra vezetni nem fog Hanem megteremti a minősítésükkel elégedetlen bírák —• nagy hadát. X fl házastársad személyes viszonyai. (legyzetek az Optk. 89—92. §-aihoz.) Összeállította : Dr. Szitás Jenő. 89. §. A házastársak jogai és kötelezettségei egybekelcsök céljából, a törvényből és a kötött egyezkedésekből erednek. E helyen a házastársaknak csak személyjogai; ellenben a hásasulási egyesvényekből szármaró dologi jogaik a második részben határostatnak meg. A házastársak személyes viszonyának alapelvei: az egyenjogúság (88. §.), az életközösség (93. §.) és a nemi hűség (90. §.). Ezekből származnak a házastársak személyes jogai és kötelességei. Ezek taxatíve felsorolva nincsenek. Csak általánosságban foglalják magukban a férjre vonatkozóan a 91. s a nőre vonatkozóan a 92. §§. A családban a férjet illető jogkört (91. §.) férji hatalomnak szokás nevezni. Ez, amit a magyar jog egyáltalán nem ismer, ma már a női vagyon kezelésére való jogosultság vélelmén kivül alig tartalmaz valamit. 90. §. Mindenekelőtt egyenlőkép köteleztetik mind * két fél a házassági kötelességre, a hűségre és illendt bánásra. E szabálynak jogi szankciója nincs. Tartalma szerint egyik házastársnak sem szabad a másikkal szemben oly magatartást tanúsítani, amely a házassági életközösség természetével ós lényegével ellenkezik. A házasság erkölcsi fogalma és célja lehetetlenné teszi azt, hogy felperes az alperes házánál maga mellett még egy másik nőszemélyt megtűrjön, akivel alperes a legbizalmasabb viszonyt folytatja. — (Mv. 1910. G. 59. E. J. K. ill. 135.) 91. §. A férj a család feje. Ezen minőségénél fogva [ főleg as ő joga a házügyet vezetni; de egyszersmind í kötelességében is áll, nejét vagyonához képest illendő tartással ellátni, és érte minden előforduló esetekben helyt I állani.