Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 49. szám - A román büntető törvénykönyv. Folytatás

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVl JELENTŐSÉGŰ ti AT ÁROEATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 49. számához. ]ogesetek a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. BovatrezetŐ: Dr. Költő Oábor, kir. törvsz. biró. Hozomány. Készpénztől álló hozomány készpénzben adandó vissza. 3.75. 1913. G. 100/4. szám. A kolozsvári kir. ítélőtábla mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : Annak előrebocsátásával, hogy a kir. ítélőtábla a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 191. és 139. §-ok értelmében a kisk. P. K. által is megtámadottnak tekinti, az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán mindkét alsó bíróság ítéletét részben és akként változtatja meg, hogy alperesi hagyatékot fizetés helyett arra kötelezi, hogy 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett a kereseti 600 korona tőkét s annak 910. évi április hó 27-től járó kamatát helyezze P. M. hagyatéka javára birói letétbe; egyebekben a felülvizsgálati kérelmét elutasítja. Indokok: Az alperesek külön-külön benyújtott felülvizsgálati kérelmükben az eljárási jogszabálysértést abban látják, hogy a felebbezési bíróság a S. E. 64. §-ának helytelenül történt alkalmazása mellett a perbeli bizonyítékokat tévesen mérlegelte, mert szerintük az ügy összes körülményeivel, különösen az alperesi határozott tanúvallomásokból nyilvánvaló alperesi védekezés valószínűsége. E tekintetben rámutatnak a W. J. s W. M. tanuk vallomásaira, melyek szerint a nevezettek a hozományadás feletti tárgyalásnál jelen voltak és mint ilyenek igazolták, hogy a kereseti összegnek megfelelő 6C0 korona az alperesek jogelőde: néhai P. J. által átruházott ingatlanok vételára fejében került a nevezett kezéhez. Ezeknek vallomásait pedig megerősítik a G. J., helyesen D., T. L, T. M. és H. M. tanuk vallomásai. Ezekkel szemben a S. Gy. és H. J. tanuk vallomásai figyelembe nem jöhetnek, mert ezek az alperesek szerint a hozomány kérdése felett tartott tárgyalás alkalmával jelen sem voltak, hanem csak egy más alkalommal észleltekre vonatkozóan tettek vallomást. A W. M., W. Gy. és neje tanuk vallomásai pedig a rokoni köteléktől eltekintve azért nem jöhetnek figyelembe, mert szavahihetőségük kétséges a miatt, hogy más tanuk vallomásaival ellentétben vallották azt, hogy a szóban forgó ökröt csak a felperes néhai férj vásárolta meg. A panaszok alaptalanok. Az első biróság, amely által megállapított tényállást a felebbezési biróság a maga részéről is elfogadta, indokolta, hogy a W. J. K. és W. M. tanuk vallomásait, főleg a közeli rokonsági viszonyoknál és anyagi érdekeltségnél fogva, el nem fogadhatta. A G. D. tanú vallomására pedig azért nem helyezett súlyt, mert, ez csak a bezárt ajtón át hallotta a hozományadási Ígéretre vonatkozó tárgyalást. Az pedig teljesen alaptalan érvelés, hogy T. I., T. M. és H. M. vallomásai az alperesi álláspont megerősítésére szolgálhatnának, mert a nevezettek vallomásaiból az tűnik ki, hogy az alperesi jogelőd is hozomány cimén igérte a felperesre s néhai férjére átírt ingatlanokat. Ezeknek a tanuknak vsllomásait tehát a biróság elfogadhatta támogató adatul s felperesi álláspont igazolására. Kolozsvár, 1913. december 7. A W. M., W. Gy. és neje tanuk vallomásai mérlegelésénél a biróság kiemelte, hogy azok a felperessel közeli rokonsági viszonyban vannak, de indokolta, hogy ezek vallomásait a fenti tanuk vallomásaiban foglalt támogató adatokra tekintettel elfogadhatóknak találja. Az iratok szerint S. Gy. és H. J. tanuk vallomásaiból pedig kitűnik, hogy ezek a hozomány Ígéret tétele idejében is jelen voltak és ez utóbbi határozott vallomást tett arra nézve, hogy a néhai P. J., az alperesek jogelőde is igérte, hogy a fiatal párra (felperes és a néhai férje (ingatlanokat fog átíratni, de arról szó sem volt, hogy az ingatlanok átíratása a felperes atyja által adni igért 600 koronának lenne az ellenértéke. Egyébiránt egyetlen alperesi tanú sem vallotta azt, mikép a megállapodás az lett volna, hogy a felperes atyja által adott 600 korona az alperesi jogelődé legyen és hogy ennek ellenében lett volna köteles az alperesi jogelőd az ingatlanokat a fiára s menyére átíratni. Ezek szerint kimondhatta a felebbezési biróság, hogy özv. P. J.-né I. rd. alperes eskü alatti vallomását, mint ami szerinte támogatva nincsen, valószinüsitettnek nem találta annál inkább, mert a felebbezési bíróságnál is kihallgatott özv. P. J.-né utóbb azt vallotta, hogy az ingatlanokat részben köteles rész, részben fiának kiházasitásul adta. A felebbezési biróság a tanúvallomások tartalmát a S. E. 64. §-a értelmében szabadon mérlegelhette s ezek alapján megalkothatta kifejezésre jutott meggyőződését. Csak indokolni tartozott, hogy meggyőződését mi alapon alkotta meg. Ebbeli kötelességének pedig eleget tévén, mérlegelésének az az eredménye, hogy a tanuk vallomásainak mennyiben tulajdonított bizonyitó erőt és hogy mit talált, mit nem talált bizonyítottnak, a S. E. 64. 197. §-ok értelmében felülvizsgálat tárgyává nem tehető. Ezek szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényt képez az, hogy: 1. a felperes, mikor 1908-ban az első férjéhez, néhai P. M.-hoz nőül ment, a felperes atyja : W. Gy. 600 korona hozományt igért leányával, 2. a hozományi összeget W. Gy. csak 1909. tavaszán akarta átadni, de miután veje: a néhai P. M. ezt az összeget az ő édes atyjának, az alperesi jogelődnek akarta kölcsönözni, azt a besztercei városi vendéglőben P. M.-nak (néhai vő) átadta, aki a fenti összeget édes atyjának (alperesi jogelőd) kölcsönözte, 3. a 600 korona kölcsönösszeget a felperes néhai férje visszakapván, annak ellenében egy pár ökröt vásárolt, 4. amelyik a felperes néhai férjének utóbb közbejött halála után az alperesi jogelőd: P. J. birtokába kerültek, aki az ökröket eladta. Az Ítéleti indokolásban nincsen ugyan kiemelve az, hogy ez a két ökör mi alapon került a P. J. birtokábá, de miután a felebbezési biróság a W. M. tanú vallomása (Sp. II. 668/15. sz. jegyzőkönyv) alapján is állapította meg a tényállást, azt is megállapítottnak lehet tekinteni, hogy azt a pár ökröt a felperes néhai férje az édes atyjával, néhai P. J.-sal közös gazdaságba vitte, amelyek az ö halála után maradtak kizárólag az alperesi jogelőd birtokában. A fenti irányadó tényállásból jogilag az következik, hogy a szóban forgó 600 koronát a felperes édes atyja hozományul (Optkv. 1218. §.) adta át a felperes néhai férjének, akit erre az összegre nézve a teljes tulajdonjog illette meg, amiből folyóan a felperes néhai férje azzal a házasság tartalma alatt rendelkezhetett, azt kölcsön adhatta édes atyjának (2. pont) s a kölcsönösszeg visszakapása után annak ellenében ökröket vásárolhatott (3. pont), amelyek ennek folytán az ő tulajdonaivá váltak ugyan, de ezekből még jogilag nem következik a kk. W. M. és társai által benyújtott felülvizsgálati kérelmében felhozott annak az érvelésnek helyessége, hogy a kölcsön és az ökrök vétele