Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 48. szám - A román büntető törvénykönyv. Folytatás

192. oldal. Jogesetek Iára Részben siker nélkül, részben nincsen is megtámadva, tehát e helyütt is irányadó az a tényállás, amely szerint a szóban lorgó földmunkálatok a cső lerakási munkálatokkal egyidöben és kapcsolatosan folytak le, tehát alperesnek, mint fővállalkozónak munkálatai a felperesnek mint alvállalkozónak munkálataival kapcsolatosan és egyidejűleg folytak le és ekként az uttestesteknek megnyitása közös munka érdekében történt; továbbá a fölásott uttesteknek megvilágításáról a peres felek felváltva gondoskodtak. Ezekből a körülményekből a felebbezési biróság okszerűen vonhatta le azt a következtetést, hogy maguk a felek az úttest biztonságának megóvása iránti kötelezettségüket közösnek tekintették, arról egyideig és pedig fölváltva gondoskodtak is; tehát okszerű az a következtetés is, hogy különleges szerződési megállapodás hiányában a fölósott uttestet megvilágítani és korlátokkal ellátni mindkét peres félnek egyenlő arányban állott kötelességében. Az optkv. 1304. és 1302. §-ainak felhívása mellett tehát a felebbezési biróság a helyes anyagjogi szabályt alkalmazta, amidőn az itéletileg már előzően megállapított 438 kor. 4G f. károsodást mindkét fél terhére fele-fele arányban rótta. Az a körülmény, hogy felperes az elözö perekben szavatosként nem volt megidézve, a felelősségnek vele szemben való megállapítását azért nem akadályozza, mert a felelősségnek egymással szemben való fennforgása ebben a perben önállóan volt elbírálandó; a perbehivás elmulasztása az 1881 : LIX. t.-c. 9. és 10. §-ára figyelemmel csak azt vonhatta volna maga után, hogy felperes az előző három sommás perben itéletileg megállapított földásás és kárösszegek mérve ellen ebben a perben oly kifogásokat emelhetett volna, melyek peres feleknek az emiitett sommás perekben leiperesekként fellépő leiekkel szemben való felelősségét egészben vagy részben elhárította volna. Ámde ily irányban felperes ebben a perben védelmet elő sem terjesztett. Azt az alperesi támadást illetően, hogy felperes a vonatkozó vállalati szerződésben minden dologi kárért felelősséget vállalt, a kir. ítélőtábla a felebbezési bíróságnak vonatkozó helyes ítéleti indokaira utal. Alap nélküli alperesnek oly irányú csatlakozási kérelme is, mely szerint felperes felelőssége az előző három sommás perköltségére is kiterjesztendő lett volna. Eltekintve attól, hogy alperes felperest ezekbe a perekbe be nem hivta s ekként már ebből az okból sem terhelhetik ezek a költségek a felperest, alperes azokban a perekben önállóan védekezett és pedig siker nélkül azzal, hogy az ásási munkálatok mellett lámpa égett; ekként pedig a három előző sommás per költségében való marasztalása az ö ellenfeleivel szemben való perveszteségének a következménye. B. I. tanúnak ki nem hallgatását illetően a felebbezési biróság jogi meggyőződését kifejtette, ezzel indokolási kötelezettségének megfelelt, midőn tehát az 1893: XVIII. t.-c. 64. és 102. §-aiban irt jogszabály alkalmazása mellett az ügydöntő tényállást megállapította, jogszabályt nem sértett. 1913. szept. 9. Kiházasítás. Ha nem az optkv. 1231. §-ában szabályozott és a törvény által rendelt kiházasitási kötelezettségének, hanem szerződési kötelezettségnek teljesítéséről vara szó, közömbös az, hogy a szülők mily vagyoni viszonyokkai bírnak. CLXXVII. 1913. G. 276/3. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság itélt : A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A kir. Ítélőtáblának 1912. G. 254/3. sz. feloldó végzésében kifejtett jogi álláspontja szerint az alperes által Amerikából fiához, a felperesi jogelődhöz, valamint annak jegyeséhez, illetőleg utóbbi szüleihez intézett levelet a kiházasitásnak (optkv. 1231. §) igérése szempontjából szerződési ajánlatnak kell tekinteni, melynek elfogadása esetében lehet csak szó arról, hogy peresfelek között kötelező szerződés jött létre, valamint hogy az alperes által a levélben tett kiházasitási Ígéret nem feltétlen, hanem attól feltételezett volt, hogy felperesi jogelőd feleségének szülei és leányuknak a levélben részletesen felsorolt hozományt adják. Az 1893. évi XVIII. tc. 204. §-a értelmében irányadó e jogi álláspontra tekintette), alaptalanul vitatja most már alperes, 48. szam hogy a levélből semmiféle hozományi vagy kiházasitási Ígéretet kimagyarázni nem lehet és hogy az csak előzetes tárgyalást tartalmazna. Döntés tárgyát ezek szerint most már csak az képezhette, hogy ez emiitett levélben foglalt kiházasitási Ígéretet, mint szerződési ajánlatot, felperesi jogelőd elfogadta-e, továbbá, hogy a feltétel, melyhez az Ígéret köttetett, bekövetkezett-e? Alperes állította és bizonyítani kívánta azt is, hogy további feltételnek még az is ki volt kötve, hogy felperesi jogelőd és neje kötelesek alperessel együtt lakni, utóbbinak gazdaságában segédkezni s adósságát fizetni, valamint hogy az ígéret alperes részéről csak halál esetére szólt. Ezt a tényállítást azonban a felebbezési biróság bizonyítottnak el nem fogadta és a részben felhívott és kihallgatott tanuk vallomására súlyt azért nem helyezett, mert a kiházasitási ígéretet magában foglaló alperesi levélben ily feltételről nincs szó és a levél csak azt tartalmazza, hogy az átadandó ingatlanokra alperes és neje halálukig felperesi jogelőddel közös birtokosok lesznek és mert továbbá arra sincs adat, hogy ezen, a tanuk vallomásaiból kitűnően utólagosan tett feltételt felperesi jogelőd elfogadta volna. Minthogy ekként a felebbezési biróság a bizonyítékok mérlegelése tekintetében az 1893. évi XVIII. tc. 64. §-ában előirt kötelességének eleget tett és e tekintetben a kir. Ítélőtábla valamely jogszabály megsértését nem észlelte, minthogy a jogszabály megsértése nélkül megállapított tényállás az 1893. évi XVIII. tc. 197. §. értelmében irányadó, az e ponton érvényesített felülvizsgálati támadás súlytalan. A petdöntő kérdés tekintetében a felebbezési biróság abból a meg nem támadott tényből, hogy alperes a kiházasitásra vonatkozó levélbeli ígéretet felperesi jogelőd előzetes felkérésére tette, továbbá, hogy felperesi jogelőd az Ígéret teljesítését perrel is ki akarta eszközölni, azt állapította meg, hogy felperesi jogelőd részéről az ígéret elfogadtatott, az ítéletének indokaiban felsorolt bizonyítékok alapján pedig azt is megállapította, hogy a feltétel, melyhez az Ígéret köttetett, bekövetkezett, amennyiben M. V. és neje a leányuknak felperesi jogelőd feleségének a már emiitett levélben felsorolt hozományi javakat nemcsak kötelezően Ígérték, hanem a házasság után mindjárt át is adták. Minthogy az optkv. 863. §-a értelmében az akarat nemcsak kifejezetten, hanem hallgatólag megfelelő cselekmények által is kinyilvánítható, minthogy felperesi jogelődnek fentebb felsorolt tényeiből jogszerűen lehet arra következtetni, hogy az alperesi Ígéretet elfogadta, minthogy továbbá a felebbezési biróság az ítéletének indokaiban tüzetesen felsorolta, hogy mely bizonyítékok alapján állapította meg a feltétel bekövetkeztét és az 1893. évi XvIII. tc. 64. §. értelmében a bizonyítékoknak mérlegelése a tényállást megállapító biró hatáskörébe tartozván, az a kérdés, hogy a tanuk vallomása hitelt érdemlő-e vagy sem, az 1893. évi XVIII. tc. 185—197. §§ értelmében a felülvizsgálat körén kivül esik, alperesnek az a panasza, hogy a felebbezési biróság az optkv. 862. §-ában foglalt anyagjogi szabályt, valamint, hogy a bizonyítékok mérlegelése körül eljárási jogszabályt sértett volna, alappal nem bír. Az optkv. 884. §-ában foglalt anyagjogi szabály megsértéséről pedig azért nem lehet szó, mert a kiházasitási Ígéretre vonatkozó levélnek tartalma nem foglalja magában azt, hogy az Ígéret érvényessége világosan Írásbeli szerződés létesítéséhez lett volna kötve. Tekintve, hogy jelen esetben nem az optkv. 1231. §-ában szabályozott és a törvény által rendelt kiházasitási kötelezettségének, hanem szerződési kötelezettségnek teljesítéséről van szó és így közömbös az, hogy felperesek mily vagyoni viszonyokkal bírnak, tekintve továbbá, hogy a felebbezési bíróságnak itt is elfogadott indokaiból felperesi jogelődnek indulatában tett kijelentéséből a joglemondásra következtetést vonni nem lehet, végül annak megemlítése mellett, hogy felperesek elvont haszon iránt a tárgyaláson kereseti kérelmet előterjesztettek és az elvont haszon mérvét a peresfelek egyetértően állapították meg, alperesnek az a panasza tehát, hogy a felebbezési biróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedett és hogy az elvont haszon értéke szakértöileg meg nem becsültetett, alapnélküli, a kir. Ítélőtábla a felebbezési bíróságnak döntését, mellyel alperest az érvényesen tett és elfogadott kötelező ígérete alapján a teljesítésre kötelezte, anyagjogilag helyesnek találta és a felülvizsgálati kérelem minden irányban alaptalan. 1913. október 7.