Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 48. szám - A nemzetközi béke eszméje tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás

48. szám. Erdélyrészi Jogi Közlöny 453. oldal. Legkiemelendőbb az, hogy míg általánosságban nem sikerült a nemzetközi viszályok békebiróság elé vitelének kötelező kimondása, addig a békejognak egy legkiválóbb alkotásánál: a nemzetközi zsákmánybiróságnál (Cour des prises) ezt világosan elhatátozta a konferencia. A Convention relatíve l'éíablissement d'une Cour internationale des prises" című egyezmény 1-ső cikkelye kimondja, hogy „a tárgyban, vájjon egy ellenséges vagy kereskedelmi hajónak vagy rakományának elvétele jogszerü-e, vagy sem: külön e célból szervezeti bíróság, az úgynevezett zsákmánybiróság Ítélkezik. Első fokon a lefoglaló hatalomnak független elemekből összeállított bírósága ítél, de ha azzal az érdekelt szenvedő hatalom nem lenne megelégedve, úgy fellebbezhet a nemzetközi zsákmánybirósághoz". (3. cikkely.) Fokozza ennek jelentőségét még az is, hogy „a nemzeti becsület'1 és a „vitális érdekek"-féle fenntartások itt egyáltalán nem szerepelnek, ami tehát azt jelenti, hogy a zsákmány bíróság: kivétel nélkül obligatorius. Ez pedig óriási haladás, mert meggyökeresíti a nemzetközi jogot, sőt mintegy favorizálja a hazai joggal szemben. Minthogy pedig ez így van : ennélfogva minden hajóparancsnok eljárása alkalmával kénytelen számolni ezzel és tartózkodni fog jogtalan ténykedésektől, mert biztosan tudhatja, hogy az ő ténykedéseit a nemzetközi jog dezavuálhatja: A nemzetközi zsákmánybiróság — ha törvénytelen volt az eljárása — elrendeli a zsákmány visszaadását s megállapítja a kártérítés öszszegét is. Igen jelentős a IX. egyezmény azon határozata, mely szerint tilos a védtelen kikötőknek, városoknak, falvaknak, lakóhelyeknek és épületeknek bombázása. A XIII. egyezmény értelmében az ellenségeskedő felek kötelesek a semleges állam területi felségjogait tiszteletben tartani. Az eddig elmondottakból láthatjuk tehát, hogy a két hágai békekonferencia messze felülmúlja az azelőttieket. Ugyanis míg az azelőtti konferenciák főképp csak territoriális kérdések elintézésével foglalkoztak, a kreált institúciók pedig csak egy szűkebb területre szorítkoztak, addig a hágai békekonferenciák az egész kontinens békéjének előmozdítására törekedtek. Azzal pedig, hogy sikerült nekik a jövőre, ilyen az egész kulturvilágra érvényes normákat felállítani s azokat szuverén hatalmakkal elismertetni, amelyek alkalmasak arra, hogy a háborúk esélyeit csökkentsék s ha már ez lehetetlenné vált, legalább ennek borzalmait a minimálisra redukálják: ezzel igen nagy jelentőséget vívtak ki a békemozgalom történetében. Ezek a konferenciák nivelláltak olyan területeket, amelyek eddig tele voltak hegymagasságú akadályokkal a nemzetközi béke útjában. A garancia kérdése. Ethikai garancia. —• Jogi garancia. Önként felmerül a nemzetközi jogban egy igen fogas kérdés : a garancia kérdése. Ugyanis miután minden állam szuverén, azaz: minden tekintetben mindenkitől függetlenül állapítja meg azt, hogy mit tegyen s mit ne tegyen : nem illuzórius-e minden konferenciázás ? Más szóval: lehet-e beszélni nemzetközi jogról, holott ennek nincs sanctiója? Az individuumot kényszerítheti az államhatalom törvényeinek pontos betartására, de minthogy az államokkal szemben hiányzik ez a kikényszerítő erő; tekintettel arra, hogy hiányzik a végrehajtó hatalom, amely a megállapításoknak esetleg kényszer útján is érvényt tudna szerezni: vájjon nem szalmacséplés-e minden nemzetközi megállapodás ? A dolog természetében rejlik, hogy független államok szabad kapcsolatában a tételes jog képződése máskép megy végbe, mint az egyes államok területén belül. Közös törvényhozói hatalom hiányában : a nemzetközi jog forrását a hosszabb gyakorlatból kijegecesedett szokásjog, szerződések, konvenciók és ünnepélyes deklarációk alkotják. Tény, hogy itt a szó közönséges, az egyes nemzetek külön jogai értelmében vett garanciákról beszélni nem lehet. Viszont mégis az tapasztalható, hogy ilyen természetű biztosítékok hiányában is, létezik az államok közt is egy jogrend. Letagadhatatlan valóság ugyanis, hogy a jogok elég szabályosan respektáltatnak az államok között, annak dacára, hogy a jognak az a kritériuma, miszerint alkalmazását felsőbb hatalom kell, hogy biztosítsa: a nemzetközi jogban látszólag fel nem található. Mi tehát ennek oka? Lenne tehát mégis a nemzetközi jognak garanciája? Igenis van. Kettős ez a garancia és pedig: a) ethikai és b) jogi. a) Az ethikai garancia. Az ethikai garancia az államok becsületérzésében, kötelességtudásában lelhető fel. Ez az ethikai alap oly fontos, hogy ott is, ahol valóságos, fizikai erővel kikényszeríthető törvények léteznek, szintén jelentős szerepet játszik. Felette kívánatos ugyanis az, hogy a törvényeket ne csak azért tartsák meg, mert az azokkal ellenkezésbe jövők a végrehajtó hatalom részéről fizikailag sujthatók, hanem kívánatos, hogy a törvény olyan legyen, amely már a köznek a jogi felfogása legyen. A nemzetközi viszonylatokra átvíve, azt lehet mondanunk, hogy a különböző nemzetközi konferenciákon megállapított normák sancticiója éppen abban van, hogy ezekben kifejezésre jut az azokban résztvevő államok szolidaritása, amely igen értékes garancia. Miután ezeken a konferenciákon mindig több s több esetleges ütköző pontokat eltávolítanak s a jog uralmát mind szélesebb területekre terjesztik ki: minden nemzetközi egyezmény meghatványozza az államok erkölcsi kötelességeit ezeknek respektálása irányában. Minden egyes létrejött egyezmény egy-egy kapoccsal jobban odaköti az államokat a joghoz. Morális lehetetlenség, hogy valamely állam a saját, független akaratából megállapított nemzetközi normákat meg ne tartsa. Ha a naturális obligáció nem puszta fogalom az ország belterületén, úgy ez annál kevésbé az: az államok társadalmában. Maguk a népek, akik most már tudják, hogy nemzetközi differenciákat nemzetközi institúciók segítségével ki lehet egyenlíteni, a saját jól felfogott érdekűkben mintegy reá fogják szorítani a kormányokat arra, hogy mielőtt háborúba vinnék fiaikat s teméntelen gazdasági javaikat elherdálnák, előbb a békére vezető utakon haladjanak. b) A jogi garancia. A nemzetközi érdekközösség napról-napra mindinkább fokozódik. Ez az érdekközösség a kultúra haladásának természetes következménye. Ezen a téren az evolúció oly fokán állunk, hogy pl. chinai falak ma már nem léteznek. A chinai nemzet pl. nem izolálhatja magát, mondjuk, az 1864-iki genfi konvenció szabályai alól. Akarva, nem akarva, kénytelen ezeket recipiálni. Elképzelhető-e az, hogy valamely állam — akár ratifikálta, akár nem — a genfi konvencióval szemben dacoló magatartást tanúsítson ? Olyan flottatüntetést látna az az állam, hogy örökre elmenne tőle a kedve. Midőn pl. Dulcigno átadását Montenegró részére flottatüntetéssel kierőszakolták, láthattuk, hogy a végrehajtó hatalom sem hiányzik itt teljesen. Egy másik példa az úgynevezett Alabama-ügy, amelynek történetét röviden itt adom: Az északamerikai polgárháború idejében 1862-ben történt, hogy a délamerikai államok, nyugtalanítani akarván az EgyesültÁllamok kereskedelmét, Angliától megszerezték az „Alabama" nevű hajót. Ezzel Anglia, persze, megsértette semlegességét az Unióval szemben. Ebből egy nagy diplomáciai csetepaté támadt az északamerikai Egyesült-Államok és Anglia közt. Végre 1871-ben Anglia felajánlotta az Uniónak a választott bíróságot. 1871. évi december hó 15-én ü'.t össze Genfben az öt tagból álló választott bíróság s négy szóval egy ellenében (az angol bíró természetesen hazája mellett szavazott, míg az amerikai, az olasz, a svájci és a brazíliai biró Angliát elitélte) kimondotta, hogy Anglia vételt a semlegesség ellen s ezért tartozik az Egyesült-Államoknak kártérítéssel, azért, mert az Angliából szerzett „Alabama" az Unió kereskedelmének kárt okozott. Anglia ki is fizette a megállapított tizenöt millió ötszázezer arany dollárnyi kárt. Ebből láthatjuk tehát a nemzetközi jog erejét. A választott bíróság intézménye még ekkor kodifikálva sem volt, Anglia pedig hatalmas állam, de azért esze ágában sem volt eleget nem tenni a választott bíróság ítéletének. Nem is tehette, mert szembe találta volna magát az egész világgal. Az egész világgal pedig még Angliának sem tanácsos kikötni. Ismétlem tehát: Ma már egy állam sem helyezkedhetik a merev ellenkezés álláspontjára olyan normákkal szemben, amelyeket a többi állam közös egyetértéssel hozott létre. Ha erre merészkednék, úgy szembe találná magát a többi nemzetek szolidaris erejével, úgy a szolidaritásban rejlő morális, mint — végső esetben — karhatalmi erejével szemben. íme: a nemzetközi jog jogi garanciája. (Folytatjuk.)