Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 48. szám - A csődtámogatási jog elévüléséről

450. oldal. Erdélyrészi .Jogi Közlöny 48. szám. véli, hogy a cs. kir. igazságügyi ministerium rendelete túlhaladja azokat a határokat, melyek véleménye szerint betartandók, ha azt akarjuk hogy a birói függetlenség ne váljék tartalomnélküli üres szóvá." III. Jól esik azonban megállapítanunk azt is, hogy nálunk az igazságügyminiszter a képviselőház f. hó 26-ik ülésében — talán éppen az osztrák esetre gondolva •— kifejezetten és élésen hangoztatta a birói függetlenség sérthetetlenségét. x. il Gsődmegtómodási jog Elévüléséről. Irta : dr. Szitás jen 5. A esődmegtámadási jog gyakorolhatásának határideje a megtámadási jog terjedelmével áll szoros összefüggésben. Minél nagyobb körre van kiterjesztve a megtámadási jog, logikus szabályozás mellett annál rövidebb a gyakorolhatásának határideje. Az arány tehát e kettő között fordított. A magyar törvényhozást is ez az elv vezette akkor, midőn a megtámadási határidőt 6 hónapban állapította meg. Ezt a rövid határidőt mással nem is lehet indokolni, mint magának a jognak Cst. "27—29. §-aiban meghatározott nagy terjedelmével. Gondoljunk csak azokra a folytonos zaklatásokból eredhető sérelmekre, melyek abból származnának, ha a közönséges elévülési időhöz hasonló tartamú határidőben lenne a megtámadhatóság érvényesíthető. Mennyi zavarral, a jogrendnek mennyi sérelmével járna pl. az, ha a 27. §. 2. p. alá eső fizetés a 29. esztendőben támadtatnék meg. (Králik: Csődtörv. 195. 1.). Ezért mondatott ki, hogy ra megtámadási joa a csődnyitás napjától számított hat hó alatt elévül". (Cst. 37. §.). Ez a rövid rendelkezés, mert bővebb kifejtése elmaradt, a vitás kérdések egész sorozatát veti felszínre. Elévülési, avagy záros határidö-e az emiitett (i hó: mily esetekben nyerhet az alkalmazást: civilis vagy naturális időszámítás szerint számitandó-e az stb. stb. mind olyan kérdések, melyek a törvényi ozás áltat szabályozatlanul hagyattak s amelyeknek megoldás,, a gyakorlat feladata lelt. S épen azért, mert a gyakorlatnak kellett azokat megoldani, a megoldás hosszú ideig ingadozó volt s csak nehezen vált kijegecesedett jogszabállyá. Vitás kérdés volt elsősorban az. hogy a 37. §-ban irt határidő elévülési idő avagy praeclusiv terminus. Ennek megoldásánál, gondolatunk szerint, alig jöhet tekintetbe az, hogy a törvény szövege elévülésről beszél. Abban az időben ugyanis, amidőn a Cst. meghozatott, a magyar jogi nyelv nem volt még annyira fejlett, hogy egymagából a szóhasználatból (az előmunkálatokfigyelmen kívül hagyásával) a jogi értelemre döntő következtetést vonhatnánk. Gondoljunk csak általában a nyolcvanas évek törvényhozására s azonnal kitűnik ennek a mondásnak igazsága. S gondoljunk épen azokra a nagyszámú törvényekre, melyek a Cst. megalkotása évében hozottak, azonnal ki fog tűnni, hogy ebben az időben a jogászi praecizitás helyett a mindent reformálás vágya lépett fel s épen ez okból a megalkotandó törvények szövegezésére kisebb gondot fordítottak, mint a minő megkívánható lett volna. Ezért nem lesz érdektelen és fölösleges az említett kérdésnek bővebb fejtegetése. A fejtegetés és megoldás helyessége érdekében elsősorban az veendő figyelembe, hogy mit kell elévülés és mit kell praeclusiv terminus alatt érteni. Mindkettőnek fogalmát a jogtudomány már teljesen tisztázta. Elévülés alatt ma már általánosan az időtelésnek azt a hatályát értik, .melynél fogva bizonyos idő leteltével valamely jog keresetileg nem érvényesíthető, illetőleg érvényesítését a letelt időre alapított kifogás megakadályozza1" (Kolosváry: Magy. magánjog I. köt. 116. 1.); praeclusiv terminusnak viszont azt a jogvesztő határidőt mondják, melynek fennforgása esetében annak elmulasztása kizárja, hogy a konkrét jogcselekmény utólag foganatosittassék. (U. o. 117. 1.). Tekintetbe véve már most e két fogalommeghatározást, a 37. §-t elévülési s nem sáros határidőt megállapító rendelkezésnek kell tartanunk. Ha ugyanis figyelembe vesszük a Cst. alapjául szolgált előmunkálatokat, akkor csak erre a meggyőződésre juthatunk. A magyar Cst. alapjául a német Cst. szolgált. Ez (41. §.) pedig minden kétséget kizáróan elévülésről és nem záros határidőről rendelkezik, illetve rendelkezett. Emellett a Cst. miniszteri javaslata is támogatja ezt az álláspontot. Ennek a kérdésnek jelentősége egyébként főleg abból a szempontból van, hogy ezen határidő betartásának elmulasztása nem hivatalból, hanem csak az érdekelt felek kifogása folytán vehető tekintetbe. (C. 76/1890. — Márkus IV. 604.). Az elévülés ugyanis mindig csak kifogás folytán (Optkv. 1502.), a záros határidő betartásának hiánya pedig mindig hivatalból veendő figyelembe. Ezen kifogásolásról azonban az ellenfél le is mondhat. Nem kisebb figyelmet érdemlő kérdés az is, hogy mi az elévülésnek a kezdőpontja? A C-t. 37. §-ának rendelkezéséből, hogy „a megtámadási jog a esödnyitás napjától számított hat I hó alatt elévül", arra lehet első pillanatban következtetni, hogy ; az elévülés kezdőpontja a esödnyitás napja. Ez azonban csak látszólagos megoldás. Magából a törvényből is, más rendelkezéseinek egybevetése mellett, egyebet lehet kiolvasni. E tekintetben utalunk arra, hogy a megtámadási jog csak kereset vagy kifogás alapján érvényesíthető. Anélkül, hogy itt e két oset , bővebb tárgyalásába bocsátkoznánk, megjegyezzük, hogy az elévülési idő kezdőpontja e két esetben más és más. Vegyük ezeket egyenként tárgyalás alá. A megtámadási jognak kereset utján való érvényesítése esetében, azt hisszük, feltétlenél áll a Cst. 37. §-ának említett rendelkezése. Ez esetben a kezdőpont a esödnyitás napja. Csakhogy ez a kifejezés kétséget hagy fenn az iránt, hogy a csődnyitás napja alatt a csődnyitó végzés keltének, avagy a csődhirdetmény kifüggesztésének napja értendő-e? Ezen kérdésre a helyes feleletet csak akkor kapjuk meg, ha figyelembe veszi szük a esödnyitás joghatályának kezdőpontját. A csődnyitás által l a közadós és harmadik személyek jogi helyzetében előidézett változások ugyanis nem a csőd elrendelésével, hanem akkor i állanak be, amidőn a csőd hatálya kezdetét veszi. Erre vonatkozóan pedig a Cst. 1. §-a azt mondja, hogy ez azzal a nappal veszi kezdetét, melyen a csődnyitást elrendelő határozat a csődbíróságnál kifüggesztetett. Világos ugyanis, hogy a esödnyitás joghatálya előtt nem állanak be azok a következmények, melyeket a Cst. a csőd megnyitásához füz. Tehát a megtámadás gyakorlása sem. Ebből következik, hogy a Cst. 37. §-a a esödnyitás napja alatt valójában a csödhirdetmény kifüggesztésének napját érti. E két nap rendszerint egybe esik, mert a Cst. 90. §-a rendeli is, hogy a csődbíróság a hirdetményt azon napon, melyen a csödnyitási végzés hozatott, szokott módon függessze ki, de | a gyakorlatban előfordulhatnak és előfordultak esetek, melyekben j az a rendelkezés be nem tartható és betartva nem lett. GondolI junk csak arra az esetre, midőn a má-odbiróság rendeli el a ' csődöt, amikor is a csődhirdetmény kifüggesztése rendszerint az elrendelést követő napok valamelyikén, de nem az elrendelés | napján történik. Hogy a kifüggesztés mely napon történt, az ne! hézséget egyáltalán nem okozhat, mert a kifüggesztésről szóló bizonyítvány a Cst. 90. §-a értelmében a esődiratokhoz csatolandó. Ettől a kifüggesztési időponttól számítandó az elévülési j idő még akkor is, amidőn az elsőbirói csödnyitó végzés ellen : jogovoslatot adtak be, habár ennek végzését a tábla megváltozi tattá, a kir. Kúria azonban a csődnyitást helybenhagyta. (963/1889. Márkus IV. 603.) Külföldön nyitott csőd esetében pedig nem a i külföldön történt csődnyitás napja, hanem az az időpont lesz ! iránvadó, midőn a belföldi vagvon a csődbe bevonatott. CBp. tábla 1908. G. 544. Hjogi Dtár III. 20.) Bármi legyen is a kezdőpont megállapítása szempontjából I a véleményünk, okvetlenül számolnunk kell azzal a kérdéssel i is, hogy a esödnyitás (avagy amint kifejtettük, a csődhirdetmény ! kifüggesztésének) napja a Cst. 37. §-ában irt 6 hónapi határt időbe beszámitandó-e ? E részben igen ellentétes döntésekkel találkozunk. Különösen a Cst. hatályba lépésének első éveiben volt erre a kérdésre a felelet ingadozó. A mai gyakorlat azonban mindinkább kijegecesedik abban az irányban, hogy a csődnyitás (hird. kifügg.) napja ebbe a határidőbe be nem számitható. (C. 1900. I. G. 138. Gr. II. 650.) Folyománya ez annak, hogy a 6 havi határidő elévülési idő, mert elévülés eseteben az a nap, melyen valamely jogcselekmény végzendő számításba nem veendő. De nem veendő ez esetben számításba azért sem, mert a kérdéses 6 hó számítása civilis számítás szerint eszközlendö, amiről különben alább is szó van. Mindaz, amit most fejtegettünk áll az esetben, amidőn a megtámadási jog kereset utján érvényesíttetik. Arra az esetre azonban, amidőn a tömeg ellen intézendő perben kifogásként érvényesíttetik, részben más szabályok jönnek figyelembe. S ez természetszerű is. A tömeggondnok nem mindeu igényről értesülhet a csődnyitás alkalmával, illetve az azt követő 6 havi határidőben. Ezért, ha a Cst. 37. §-a erre az esetre is konzekvensen alkalmaztatnék, ez a csődtömeg, helyesebben a hitelezőknek érzékeny sérelmével járna. Ezen a gyakorlat olykép segített, hogy ily esetekben kezdőpontként azt az időt veszi, amikor a harmadik személynek a tömeg elleni igénye a tömeggondnok tudomására jutott. (C. 360/1900. — Gr. II. 650..) A bíró feladata aztán, hogy a konkrét esetben megállapítsa a tudomásra jutás napját. Ezirányu megállapítása ténykérdés. Megjegyzendő,