Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 47. szám - A végrehajtási törvények

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI K1R. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 47. számához. jogesetek a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. BovatvezetŐ: Dr. Költő Gábor, kir. törvsz. biró. Turpís causa. Csak h«'rj»joi< £jo7>« e e»etében az a megállapodás, a •seljljel valamelyik 1 itelezőnek kedvezőbb reltéiel biztosíttatik fs ebbe az összes hitelezőb bele nem egyeznek, de nem akkor, ha az a fizet< sebet megszűntető kereskedő s a hitelező között történt, de csődön bitül 166. 1913. G. 179/3. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla alpereseket felülvizsgálati kérelmükkel elutasítja. Indokok : Az alpereseknek a bírói hatáskör, illetően az illetékesség tekintetében felhozott panaszukat a S. E. 184. §-ának rendelkezéséhez képest figyelembe nem vehette a kir. ítélőtábla, mert nem forog fenn az az eset, amikor a rendes birói illetékességtől eltérésnek helye ne lenne. A S. E. 107. és 72. §-ok rendelkezéseinek megsértését vitató panasz szintén alaptalan, mert bár a felebbezési bíróság az utolsó tárgyaláson, amikor az Ítélet is meghozva lett, nem azon birói tagokból alakult, akiknek jelenlétében peres felek eskü alatt kihallgattattak és fennforog az a panaszlott ténykörülmény is, hogy a felek eskü alatt az utolsó tárgyaláson újból ki nem hallgattattak, hanem csak a felperes vallomása felolvastatván, figyelmeztetés után az eskü tőle bevétetett, ámde a jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy a felek ismertették az eddig lefolyt eljárás és bizonyítás eredményét, észrevételeiket megtették és igy a S. E. 107. §. rendelkezéseinek megsértéséséről nem lehet szó, mert a felek cselekményei megtartják hatályukat és a már eszközölt bizonyítás felvétele a határozat meghozásánál felhasználható, ami abban találja okát, mert a bizonyitásfelvétel megkeresett biró által is teljesíthető. Csak szükség esetében kell ismételni a bizonyitásfelvételt. (S. E. 68. §.) Az alpereseknek az a további panaszuk is alaptalan, hogy a felebbezési bíróságnak az alpereseket kellett volna esküre bocsátani, miután ők egy érdektelen tanú (nyilván B. F.) vallomása alapján részbizonyitékot nyújtottak arra nézve, hogy az elsőrendű alperes, mint egyenes adós részéről, fizetési ígéret és a II. r. alperes részéről a kezességvállalás csak arra az esetre történt, ha a felperes a hitelezőkkel való egyeztetést 40°/o leengedéssel eszközli ki, ami pedig meg nem történt s mert a felperesnek a legutolsó tárgyaláson felmutatott könyvekből az Ítélet szerinti adat megállapítható nem lett volna, a felülvizsgálati kérelemben felhozott okokból. Ez a panasz azért alaptalan mert a felebbezési bíróság a S. E. 64. §-ának rendelkezéséhez képest tüzetesen indokolta, hogy a B. F. tanú vallomását miért nem fogadta el és hogy a R. A. és a felperes hitelesített könyve alapján hitelt érdemlőbnek találta a leiperes bizonyító fél vallomását. Azzal a megállapított ténnyel szemben, hogy a tárgyaláson felmutatott hitelesített segédkönyvben levő, a II. r. alperes kezességére vonatkozó bejegyzést megelőző s az azt követő bejegyzésnek ugyanazon egy kéztől eredő írások és a bejegyzések folytatólagosaknak látszanak lenni, törlés, vakarás azokban nincs, Kolozsvár, 1913. november 23. figyelembe nem jöhet az alpereseknek az az érvelésük, hogy ez a bejegyzés csupán azért lenne hamis, mert a felperes megelőzően könyvkivonatokat csatolt a per irataihoz, melyek nem tüntették fel ezt a bejegyzést. Alaptalan ez az érvelés azért, mert az 1911. Sp. 70/2. számú tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltak szerint telperes csatolta ugyan a B/., C/. alatti könyvkivonatokat, melyek azonban csak egyszerű másolatban vannak kiállítva s csupán a kereskedelmi könyvből kiirt számszerű adatokat tartalmazzák, amiből azonban nem következÍK a felebbezési bíróság által megtekintés után megállapított bejegyzésnek a hamissága, hanem nyilván csak az, hogy ezen könyvkivonatok kiállítása csupán a számszerű adatokra szorítkozik. Hogy mikor forognak lenn oly valószínűsítő adatok, melyek alapján az ellentétes vallomások közül a bizonyító fél vallomását lehet valószínűnek tartani, a S. E. 96. és 64. § ai értelmében, szabad mérlegelés tárgyát képezvén, nem jöhet felülvizsgálat alá az a kérdés, hogy a peres felek ellentétes vallomásai közül valóban melyek a valószínűbb és hogy ennek folytán lelek közül melyiket kellett volna esküre bocsátani. Ezek szerint a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényt képez az, hogy az elsőrendű alperes Sz.-en 1910. november 27-ike előtt pár nappal a felperes követelésének teljes kiegyenlítését ígérte annak ellenében, hogy a felperes a többi hitelezőkkel való kiegyezést gátolni, megakadályozni nem fogja s a II. r. alperes pedig készfizetői kezességet vállalt. Hogy utóbbi jogviszonyról jogi szempontból lehet-e szó, az alábbiakból fog kitűnni. Továbbá irányadó tényt képez az is, hogy a felperes a hitelezőket M.-re összehozta s ezek ottan 1910. november hó 27-én az elsőrendű alperessel 35%> elengedés mellett megegyeztek. Ezt az egyezséget a felperes is aláirta, de ez a megállapodás a felperes és az elsőrendű alperes közötti jogviszonyban az előzően Sz.-en történt megállapodásra tekintettel, nem fedi a felek akaratát, tehát színleges az. A kereseti követelés, mely a 35°/o-nak megfelelő, a megállapítás szerint, bíróilag érvényesíthető követelést képez és igy alaptalan az anyagi jogszabálysértésre alapított panasz, mert mig a csődtörvény 212. §-a semmisnek mondja ki kényszeregyezség esetében azt a megállapodást, amelylyel valamelyik hitelezőnek kedvezőbb feltétel biztosíttatik és ebbe az összes hitelezők bele nem egyeznek, addig nem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy a szóban forgó eljárás, bár nyilván a fizetéseket megszüntető kereskedő s a hitelező között történt, de csődön kivül, amire nézve tiltó rendelkezés nincsen és a köztelfogás szerint sem tekinthető ez a megállapodás a jó erkölcsökbe ütközőnek, annál kevésbé, mert a többletösszeg Ígérete nyilván arra vezethető vissza, hogy a felperest azért kívánta az elsőrendű alperes kedvezményben részesíteni, hogy a többi hitelezőt a kiegyezés végett összehívja és bizonyos leengedést eszközöljön ki. De különben is, ha a peres felek fent kiemelt jogügylete által az alperes többi hitelezői károsodnak is, ez a körülmény nem nyújt alapot arra, hogy a peres felek közt létrejött megállapodás érvényét alperes maga támadhassa meg. Az a kérdés, hogy a II. r. alperes egyszerű vagy készfizetőnek tekinthető-e, jogkérdést képez ugyan és bár az alperes vitatta is, hogy ő ugyan kezességet, de nem készfizető kezességet vállalt, azonban ez utóbbi minőségű kezesség vállalása megállapítható azért, mert arra nézve nincsenek tények megállapítva, hogy a II. r. alperes csak arra az esetre kezeskedett volna az I. r. alperes adósságért, ha a főadóstól a hitelező nem nyerhetne kielégítést és ily ténymegállapításnak hiánya miatt az