Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 46. szám - A román büntető törvénykönyv. Folytatás

184. ol.Jal. .iuüt'.uclrL Iára 40. szám bizonyítást, hogy a M.-töl hitelben vásárolt anyagokat felperes alperes részére beépítette, mi okból mellőzte. Alaptalanul panaszolja ennélfogva felperes, hogy a felebbezési bíróság az 1893. évi XVIII. t.-c. 04. §-ában foglalt eljárási jogszabályt megsértette azzal, hogy a felajánlott bizonyítás mellőzését nem indokolta. Az pedig, hogy felperes alperest a számadás, illetve elszámolás becsatolására kötelezni kérte volna, sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, sem az ítélet indokaiból ki nem tűnik, ebben az iránynan tehát a felebbezési bíróság Ítéletét indokolni sem tartozott, de különben is a felebbezési bíróság kifejtette ítéletében, hogy a régi jogviszonyra már visszatérni miért nem lehet, ami magában foglalja annak indokát, hogy alperestől a számadás előterjesztését miért nem kívánta. Minthogy ezek szerint a felebbezési bíróság ítélete eljárási szabályt nem sért és anyagjogilag is helyes, a felülvizsgálati kérnlmet minden irányban alaptalannak kellett tekinteni. 1913. évi szeptember hó 23. Nőtartás. A nő eltávozásának indokai az által, hogy a férj kívánságára ennek házához visszatért, megbocsátottaknak tekintendők. CLXIX. 1913. G. 257/3. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt. A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A felebbezési bíróság Ítéletének indokaiban maga kiemelte, hogy a perben döntő kérdést csak az képez, hogy az 1913. évi január havában bekövetkezett különélésre alperes okot szolgáltatott-e, mert helyesen kifejtett jogi álláspontja szerint a felperes korábbi eltávozásának indokai az által, hogy felperes 1913. évi január havában az alperes kívánságára ennek házához visszatért, megbocsátottaknak tekintendők. Alaptalan ennélfogva alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a felebbezési bíróság annak a jogszabálynak figyelmen kivül hagyásával, mely szerint az életközösség visszaállításával a korábbi sérelem megbocsátottnak veendő, anyagjogi szabályt sértett volna. A felebbezési bíróság ítéletének indokaiban kiterjeszkedett ugyan arra is, hogy alperes a legutóbbi különélést megelőző időben milyen érzelemmel viseltetelt felperessel, mint hitvestársával szemben, ezt azonban annak megállapithatása végett, hogy alperes a felhívására hozzá visszatért, felperest komolyan visszafogadni akarta-e vagy sem, valamint, hogy alperes előző magatartására tekintettel is, alperesnek a legutóbbi együttélés alkalmával felperessel szemben tanúsított ténye alapos okul szolgált-e arra, hogy felperes az életközösséget megszakítsa, jogszabálysértés nélkül megtehette, sőt a helyes jogi következtetés levonhatása céljából meg kellett tennie. A felebbezési bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy az 1913. évi január havában, midőn egy vasárnapon felperes az alpereshez visszatért, ezen éjjelen alperes felperessel veszekedni kezdett, felperesre fejszét fogva, őt összevágással fenyegette, minek folytán felperes alperest elhagyta. Ezzel kapcsolatban megállapította azt is, hogy a most emiitett időelötti különélés tartama alatt alperes ama felhívásra, hogy vegye vissza a feleségét, kijelentette, hogy neki soha sem kell, felperest nem szereti, hanem egy másik nőt, akit el is fog venni és ha felperestől elválni nem tud, a hozzá visszatérő felperest megnyivasztja, valamint megállapította, hogy a különélés tartama alatt alperes egy másik nőt feleségül meg is kért. E tényállás megállapításánál a felebbezési bíróság eljárási jogszabályt nemcsak nem sértett, hanem azt helyesen alkalmazta, amennyiben az 1893. évi XVIII. t.-c. 04. §-a értelmében a perben felmerült összes bizonyítékokat mérlegelése körébe vonta és ítéletében tüzetesen előadta a meggyőződését előidézett okokat, valamint azt is. hogy a fennforgó körülményeknek mérlegelése mellett miért tartotta a felperes vallomását valószínűnek és bocsátotta öt, mint bizonyító félt esküre. Minthogy pedig ugy a bizonyítékokat, mint a valószínűsítő j adatokat a bíró szabadon mérlegelheti — és az eljárási jogsza- I bály megsértése nélkül történt szabad mérlegelés a felülvizsgálat j körén kivül esik, alperesnek az 1893. évi XVIII. t.-c. 04. és 90. S§-aiban foglalt eljárási jogszabályok megsértését vitató panaszát I alaptalannak kellett tekinteni és az 1893. évi XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében a felebbezési biróság által megállapított és fentebb ismertetett tényállás e helyen is irányadó. Az elörebocsátott tényállás alapján anyagjogi szabály megsértése nélkül mondotta ki a felebbezési biróság, hogy a különélésre alperesnek magatartása szolgáltatott okot és felperest ez irányban vétkessék nem terheli, mert habár nincs is tényállás megállapítva a keresetnek ama tényalapját illetőleg, hogy alperes felperest megverte és a háztól elűzte volna, a fennforgó körülmények között alperesnek előző ellenséges érzületére tekintettel az a ténye, hogy felperest a visszatérés első éjjelén életveszélyesen fenyegette, alapos okul szolgálhatott arra, hogy felperes a házassági együttélést megszakítsa és alperesnek e ponton érvényesített felülvizsgálati támadása sem alapos. Végül annak kiemelésével, hogy az 1893. évi XVIII. t. c. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati kérvényhez csatolt uj bizonyítékok figyelembe nem vehetők, minthogy a felebbezési biróság a tárgyalási jegyzőkönyv tartalma szerint peres felek személyes meghallgatásával nevezetteknek társadalmi és vagyoni állapotát vizsgálat tárgyáva tette és ezeknek figyelembe vétele mellett a havi tartásdíjnak mennyiségét 12 koronában, mint megfelelőnek talált összegben állapíttatott meg, ebben a ténykérdésben pedig jogszabály megsértésének kimutatása hiányában felülvizsgálatnak helye nincs, (1893. évi XVIII. t.-c. 197. §.) a kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati panaszt minden irányban alaptalannak találta. 1913. évi szeptember hó 23. Meghatalmazás. A meghatalmazottnak jutalom kikötése nélkül díjazást fáradságáért igényelnie joga nincs. CLXX. 1913. G. 258/3. szám. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság itélt : A felebbezési biróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével egészben elutasítja s végrehajtás terhével kötelezi, hogy alperesnek perköltséget fizessen. Indokok : A felebbezési biróság részéről az elsöbiróság ítéletéből elfogadottnak kijelentett tényállásnak a felülvizsgálati eljárásban meg nem támadott s igy az 1893 : XVIII. tc. 197. §-a értelmében irányadó tartalma szerint alperesnek megbízásából felperes az alperes fuvarosainak fuvarbárcákra teljesítendő kifizetését magára vállalta, anélkül, hogy azért díjazás kikötve volt volna. Felperes az 1909. május 15-töl 1910. november 30-ig teljesített 38.304 kor. 10 fill. összegig menő ebbeli működéséért való díjazás címén követeli a leszállított kereseti összeget. Az alsófoku bíróságok e megbízást tartalmazó szerződést az Optkv. 1002. §-ában meghatározott meghatalmazási szerződésnek helyesen minősítették. Minthogy azonban a megállapítás szerint díjazás világosan kikötve nem volt s felperesről, aki korcsmáros, nincs állítva sem, hogy világos kikötés hiányában állásához képest csak hallgatólagos jutalom kikötésére is támaszkodhatnék, az Optkv. 1004. §-ában megjelölt e feltételek valamelyike nélkül, a szerződés a vissztehernélküliek közé tartozik. Az Optkv. 1013. §-a szerint pedig a fentebb tárgyalt 1004. §-ban foglalt eseteken kivül a meghatalmazott nincs jogosítva fáradságáért jutalmat követelni. Ez utóbbi jogszabályt tehát az alsófoku bíróságok helytelenül mellőzték, amidőn felperes maga sem hivatkozott dijkikötésnek fentebbi valamely esetére s pusztán azon a cimen igényel jutalmat, hogy alperes részére munkát és fáradságot áldozott, a minek ingyenes végzéséről szó közöttük nem volt. Azonban maga a törvény fenlhivatkozott 1004. §-a ügyvitelt rendszerint ingyenesnek határozza meg s igy alperest nem is terhelte az ingyenességnek bizonyítása, ellenkezőleg felperesnek kellett volna a fentebbiek szerint bizonyítania, mivel a jutalom kikötése nélkül díjazást fáradságáért igényelnie joga nincs. Az Optkv. 1014. §-ában felsorolt költség és előleg, avagy kár cimén való követelésről pedig itt szó nem lévén, az utóbbi törvényszakaszt az alsófoku bíróságok egyáltalán tévesen alkalmazzák. Felperes részére tehát anyagjogi szabály ellenére díjazás megítélhető nem lévén, a felülvizsgálati kérelem alapos s annak a rendelkező rész szerint helyet kellett adni. 1913. évi szeptember hó 23.